Baleset utáni munkavállalói igények

Kérdés: 60 évesen előrehozott nyugdíjas lettem, de a munkámat folytattam tovább. Több mint 35 éve a nemzetközi árufuvarozásban veszek részt. 2016. I. 20-án rakodás közben megcsúsztam, leestem a platóról. Hívtam a munkáltatómat, elmondtam, hogy nem tudom továbbvinni az árut, mert balesetet szenvedtem. Ott a helyszínen nem kaptam orvosi ellátást, a mellettem rakodó kolléga segített beülni a fülkébe, és vártam a váltótársamat, aki órákkal később érkezett csak meg. Kerülővel hazaszállítottak, mert útközben felvettünk egy új kollégát, akinek azonnal indulnia kellett. A baleseti osztályra nem vittek be, otthon felvittek a harmadik emeletre, és elmentek. Másnap a feleségem mentőt hívott, ami elszállított a baleseti sebészetre. Megállapították, hogy a jobb térdem eltörött, és erős rándulásom van, teljesen begipszelték a lábamat. Még azon a héten felkeresett a munkáltatóm és az irodavezető, elmondtam nekik a történteket. Felajánlották, hogy mivel nem vetne jó fényt a cégre, ha jegyzőkönyvet vennének fel, úgy gondolták, fizetnek mindent utánam, mintha dolgoznék. Mivel régóta ismerjük egymást, rábólintottam. Azt mondták, hogy kiszámolnak egy átlagbért, és azt utalják. Februárban utalták azt az összeget, amiért januárban megdolgoztam, márciusban utaltak 70 000 Ft-ot, áprilisban csak akkor utaltak, amikor telefonáltam, ismét 70 000 Ft-ot. Mivel minden hónap 10-én van fizetés, úgy gondoltam, hogy felkeresem a munkáltatót, hogy a következő fizetésnap előtt tisztázzuk a dolgokat. Sajnos erre nem került sor, mert április 19-én kaptam egy ajánlott levelet, hogy 2016. III. 31-gyel a munkaviszonyomat megszüntették. Másnap bementem a munkaügyi felügyelőségre, és panasz tettem, azóta semmit nem tudok, nem keres senki, pénzt sehonnan nem kapok. Meddig kell még várnom, vagy hova kell mennem? Baleseti jegyzőkönyvet a mai napig nem kaptam. A gyógyulásom sajnos lassú, a mai napig kezelésekre járok.
Részlet a válaszából: […] ...nem tér ki arra, hogy milyen formában került sor a munkaviszony megszüntetésére március végével. A nyugdíjas munkavállalóval szembeni felmondást ugyan nem kell indokolni [Mt. 66. § (9) bek.], ám a keresőképtelen munkavállalóval szemben közölt felmondás esetén a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 8.

Vezetői keresőképtelenség – nem jár felmondási védelemmel

Kérdés: Egy egyszemélyes kft. tagja a társaságával munkaviszonyt létesített az ügyvezetésre és a társaság tevékenységének ellátására. Nevezett kft. december 6-án felszámolás alá került. A felszámolási eljárás megindításáról december 20-án szerzett tudomást. Az ügyvezető tag december 4-én keresőképtelen állományba került, és jelenleg is munkaképtelen. Jogos-e a felszámoló követelése, miszerint az alapító munkaszerződését december 6-ával meg kell szüntetni, mivel az ügyvezetői megbízatása a törvény erejénél fogva megszűnik? Élvezi-e az Mt. által biztosított felmondási védelmet?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. szerint a munkáltató felmondása esetén a felmondási idő legkorábban a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év lejártát követő napon kezdődik [Mt. 68. § (2) bek.]. Ezt a szabályt azonban vezető állású...t;...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Munkaviszony-megszüntetési ok: a tájékoztatási kötelezettség megszegése

Kérdés: Egyik munkavállalónk nem jelent meg a munkahelyén a munkaidő kezdetekor, és semmilyen módon nem jelezte távolmaradása okát. A boltvezető próbálta elérni telefonon, de a munka­vállaló nem vette fel és vissza sem hívta őt. Másnap a boltvezető újra próbálta telefonon elérni, szintén sikertelenül, majd egy figyelmeztető SMS után, amelyben kértük, hogy hívja fel a boltvezetőt, egyik kolléganőjén keresztül üzente, hogy betegállományban van. Ezek után nem tartunk igényt a munkájára. Kérdésem, hogy azonnali hatállyal felmondhatunk-e neki, ha letelt a betegszabadsága, vagy akkor már nem hivatkozhatunk arra, hogy nem jelezte távolmaradását időben?
Részlet a válaszából: […] ...általi azonnali hatályú felmondásra okot adó körülménynek az tekinthető, ha a munkavállaló a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít,.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Felmondás keresőképtelenség után visszatérő munkavállalónak

Kérdés: Egy kollégánk hosszabb ideig volt táppénzes állományban, amely január elején ért véget. Az üzemorvosi vizsgálat az első munkanapján munkavégzésre alkalmasnak találta. Mivel a hosszú idő alatt, amíg nem dolgozott, pótolnunk kellett a munkáját, ezért felvettünk egy új embert, így nincs üres pozíció, amiben tudnánk alkalmazni. A korábbi csoportjából ráadásul senki sem akar vele együtt dolgozni, rosszindulatú vezetőnek tartják, félnek a visszatértétől. Milyen feltételekkel tudnánk szabályosan megválni a munkavállalótól?
Részlet a válaszából: […] ...a hosszabb idejű keresőképtelenség miatt a munkáltató nem szüntetheti meg felmondással a munkaviszonyt. Még egy tartós betegség sem eredményezi automatikusan azt, hogy a munkavállaló – akár szakmai, akár egészségügyi szempontból – alkalmatlanná vált a... a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Felmondás közlése keresőképtelenségből visszatérve

Kérdés: 13 hónapig voltam betegállományban, egy rendkívül komoly műtéten estem át. Időközben kiírt az orvos, mikor visszamentem dolgozni, a munkáltató kiadta a ki nem vett szabadságomat. Számítanom kell-e arra, hogy ha kiadták az időarányos részt, utána a kezembe adják a felmondást?
Részlet a válaszából: […] ...bek. b) pont].A betegség miatti keresőképtelenség időtartama alatt amunkavállaló munkaviszonyát a munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással[Mt. 90. § (1) bek. a) pont], kivéve ha a munkavállaló nyugdíjasnak vagyvezető állásó munkavállalónak minősül [Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Munkát végző "keresőképtelen" munkavállaló és a rendes felmondás

Kérdés: Cégünknél az ügyvezető és a személyzeti osztály vezetője a munkaidő befejezése előtt fél órával kísérelte meg átadni a munkavállaló részére a rendes felmondást. A munkavállaló a felmondólevél elolvasása után megtagadta az átvételt, majd – annak ellenére, hogy az aznapi jelenléti íven a munka megkezdését aláírásával is igazolta – közölte: betegállományban van. Az átvétel megtagadásáról jegyzőkönyv készült, a munkavállaló ennek aláírását azonban megtagadta. Néhány nappal ezt követően postai úton eljuttatott a munkáltatóhoz egy olyan beteglapot, amelyen a keresőképtelenség kezdő időpontja megegyezik a felmondás átadása megkísérlésének időpontjával. Kérdésünk, vajon jogszerű-e a felmondás?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 6. § (4) bekezdése szerint az írásbeli nyilatkozat -így a rendes felmondás is – akkor tekinthető közöltnek, ha azt az érdekeltnekvagy az átvételre jogosult személynek adják át. Megítélésünk szerint abból,hogy a munkavállaló – a szó szoros értelmében –.......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

Felmondás – az átvétel megtagadása és a tilalom megítélése

Kérdés: A munkáltató ügyvezetője és a személyzeti osztály vezetője a munkaidő befejezése előtt fél órával kísérelte meg átadni a munkavállaló részére a rendes felmondást. A munkavállaló a dokumentum elolvasása után megtagadta az átvételt, majd – annak ellenére, hogy az aznapi jelenléti íven a munka megkezdését aláírásával is igazolta – közölte: betegállományban van. Az átvétel megtagadásáról jegyzőkönyv készült, a munkavállaló ennek aláírását azonban megtagadta. Néhány nappal ezt követően postai úton eljuttatott a munkáltatóhoz egy olyan beteglapot, amelyen a keresőképtelenség kezdő időpontja megegyezik a felmondás átadása megkísérlésének időpontjával. Kérdésem: jogszerű-e a felmondás?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 6. § (4) bekezdése szerint az írásbeli nyilatkozat -így a rendes felmondás is – akkor tekinthető közöltnek, ha azt az érdekeltnekvagy az átvételre jogosult személynek adják át. A kérdésbeli esetben amunkavállaló – a szó szoros értelmében – átvette és.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.

Rendes felmondás – a felmondási tilalom lejártát követően

Kérdés: A munkavállalónak hamarosan lejár az egy év folyamatos táppénzes állománya, és azt állítja, hogy a leszázalékolását kérte. A munkáltató nem kívánja tovább foglalkoztatni. Újrakezdhető-e az egyéves "betegállomány", és ha igen, mennyi idővel kerülhet erre sor az első lejártát követően? Jogszerű-e a munkáltató rendes felmondása, ha az a felmondási tilalom lejártát követő naptól szól, de ennél korábban kerül kézbesítésre? Mi történik akkor, ha a munkavállaló azt nem veszi át, vagy az átvételt megtagadja? Megfelelő indok-e a munkáltatói rendes felmondásra az, hogy a munkavállaló álllását – tekintettel arra, hogy rá tartósan nem lehetett számítani – időközben mással töltötték be, és a munkáltató két munkavállaló számára már nem tud elegendő munkát adni? Ha a munkára való alkalmatlanságra hivatkozik a munkáltató, kell-e ezt bizonyítania, vagy elég a táppénzes lapon levő betegségre hivatkoznia (végtagremegéssel járó betegség, mellyel precíz forrasztások, pontos kézi munkát igénylő, műszerész által végzett munkák nem végezhetők)? Mire kell odafigyelni a felmondás indokolásakor, hogy ne lehessen azt megtámadni? A felmondási idő teljes ideje alatt kiadható-e az előző évi és tárgyévi szabadság?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 90. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében amunkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt többekközött a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadságlejártát követő egy év időtartama alatt. A munkaviszony...z esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.