Munkaviszony azonnali hatályú felmondásának következményei

Kérdés: Egy kolléga 2020. február 1-jén kezdett nálunk dolgozni, munkaszerződését határozott időre kötöttük, 2021. március 31. volt a szerződés vége. 2020. október 12-én beadta az azonnali hatályú felmondását, részletes indoklással a nem megfelelő munkakörülmények miatt. 2020. október 19-én társaságunk kiértesítette, hogy nem fogadja el az azonnali hatályú felmondást, mivel a felsorolt indokokat nem tartjuk elfogadhatónak, megalapozottnak. Felszólítottuk, hogy vegye fel a munkát. 2020. október 26-án a kolléga személyesen megjelent a központi irodában a kilépőpapírjainak átvételére, és tagadta, hogy megkapta volna társaságunk értesítését, így személyesen is átvetettük vele válaszlevelünket, és jeleztük, hogy vegye fel a munkát. Ő ezt megtagadta, munkavégzésre nem jelent meg. Tekinthető-e a dolgozó részéről történő jogellenes felmondásnak, hogy a felszólítás ellenére nem veszi fel a munkát? Meddig kell várni, hogy megjelenjen a munkahelyén? Kell-e ismételt felszólítást tennünk, hogy vegye fel a munkát, illetve felszólítani, hogy igazolja 2020. október 12-étől kezdve a hiányzása okát? Miként tudjuk elszámolni a 2020. október 12. óta eltelt időszakot, különösen a 12-én beadott azonnali hatályú felmondása és az értesítés kézhezvétele közötti időszak tekintetében?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató vagy a munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a másik féla) a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagyb) egyébként olyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Felmentési időre járó távolléti díj – a kifizetés esedékessége

Kérdés: Egyik munkatársunknak szeptember elején felmondással megszüntettük a munkaviszonyát, a felmondási ideje november 26-án jár le. Amunkavégzési kötelezettsége alól október 20-tól mentesítettük, ez volt az utolsó munkanapja. A felmentési időre járó bérét még ezen a napon egy összegben kifizettük. A munkavállaló ezt vitatja, és állítása szerint a november hónapra járó távolléti díja csak december 10-én lett volna esedékes, és a novemberre eső távolléti díjat a novemberi munkanapok száma alapján kellett volna meghatározni (osztószám). Helyesen jártunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató felmondása esetén köteles a munkavállalót – legalább a felmondási idő felére – a munkavégzés alól felmenteni. A töredéknapot egész napként kell figyelembe venni. Ez az ún. felmentési idő, amely munkáltatói felmondás esetén minden esetben jár,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Távozó intézményvezető és a jogviszonyváltás

Kérdés: Kulturális intézményünk intézményvezetője (magasabb vezető) 2019 áprilisában megszerezte az öregségi nyugdíjra való jogosultságát, azaz nyugdíjasnak minősül, de nem kérelmezte nyugdíjának megállapítását, továbbra is ellátja az intézményvezetői feladatokat. Intézményvezetői megbízása 2022-ben járna le. A Módtv. rendelkezéseinek eleget téve 2020. augusztus 1-jéig tájékoztattuk közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, illetve augusztus 15-ig megküldtük részére a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot.
1. Ha a Módtv. 2. §-ának (5) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonya átalakulás nélkül, a törvény erejénél fogva megszűnik, jogosult lesz-e végkielégítésre?
2. Amennyiben elfogadja az ajánlatot, és a további foglalkoztatására irányuló munkaszerződést 2020. október 31-éig megköti, ugyanakkor 2020. október 31-e előtt kéri a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését, akkor nyolc hónap felmentési időre lesz jogosult. A munkáltató várhatóan a teljes felmentési időre mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentési idő alatt a Kjt. szerint távolléti díjra jogosult. Az átalakulást követően a korábbi közalkalmazotti illetményéhez képest az ajánlat szerint munkabére emelkedni fog. Jól gondoljuk, hogy a felmentési idő alatt október 31-ig a korábbi közalkalmazotti illetményének, míg november 1-je után a megemelt munkabérének megfelelő távolléti díjra lesz jogosult?
3. A munkáltató tervei szerint a kulturális intézmény által ellátott feladatokat 2021. január 1-jétől – az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése alapján – az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság veszi át. Tekintettel arra, hogy az intézményvezető ebben az időpontban már a Kjt. alapján megállapított felmentési idejét tölti (melynek teljes időtartamára mentesítették a munkavégzés alól), az átvevő munkáltatónak kell-e őt az átszállást követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatnia a munkáltató személyében bekövetkezett változásról? Kell-e vele 2021. január 1-jétől új munkaszerződést kötni? Az átszállást követően az ő "helyére" vehet-e át/fel másik munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...járó távolléti díjra havonta egyenlő részletekben jogosult. Ezzel szemben az Mt. 82. §-ának (2) bekezdése alapján a munkaviszony felmondással történő megszüntetésekor legkésőbb az utolsó munkában töltött naptól számított ötödik munkanapon kell a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Alapítvánnyal fennálló munkaviszony felmondása az öregségi nyugdíjra tekintettel

Kérdés: Öregségi nyugdíjba menetelnél az alapítvány munkáltató esetében milyen jogszabály irányadó például a felmentési időre stb.? Alapítványnál dolgozom tizennégy éve, összesen negyvenhat évem van mint szakápoló.
Részlet a válaszából: […] ...összefüggésben, ezért mindkét eshetőségre kitérünk. A felmentési idő említése miatt abból indulunk ki, hogy a munkaviszony felmondással kerül megszüntetésre. A kérdés csupán a felmentési időt említi, az alábbiakban azonban ezen túlmenően a felmondási idő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Keresőképtelenség a munkaviszony végéig

Kérdés: Jelenleg egy autóalkatrészeket gyártó cégnél dolgozom gyári alkalmazottként. A munkáltatómmal 2017. április 26-án egyéves határozott idejű szerződést kötöttünk. Elég sok kritika ér a főnökeimtől a munkám minőségét illetően, toleranciának még a nyomát sem érzem. Pedig én igyekszem a legjobb tudásom szerint dolgozni, de a folyamatos három műszak, és az ebből következő hatalmas terhelés miatt sajnos néha becsúsznak hibák. Ezért arra gondoltam, hogy 2018. április 26-áig (a határozott idejű szerződésem lejártáig) szeretnék eljönni táppénzre, hogy kivizsgáltassam magam, mert számos egészségügyi problémám van. Megtehetem-e jogi következmény nélkül, hogy három hónapra táppénzre megyek a gyógyulásom érdekében? Ha nem, mit javasolnak megoldásként? Sajnos a közös megegyezésről szó sem lehet, abba nem egyeznek bele a főnökeim, mert munkaerőhiány van. Anyagi helyzetem miatt a hátralévő munkabéremet sem tudom megfizetni nekik.
Részlet a válaszából: […] ...a munkahelyétől keresőképtelenségre hivatkozva, holott valójában nem az, több munkajogi következménnyel is számolhat. A munkáltató felmondással vagy akár azonnali hatályú felmondással is megszüntetheti a munkaviszonyt, az erre irányadó feltételek fennállása esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Munkavállalói lehetőségek szervezeti átalakítás esetén

Kérdés: A cégvezetéstől kapott hivatalos tájékoztatás szerint, részlegünket legkésőbb január 1-jével jelentősen átszervezik. Ez nemcsak a munkakörök változását jelenti, de egyesek új irodába költöznek, és – ami a legfontosabb – a munkabérek is módosulnának. A munkáltató a mostani havi alapbérek helyett mozgóbérre térne át. Így rosszabb teljesítmény esetén a havi keresetünk a mostanihoz képest 30%-kal is csökkenhetne. Milyen lehetőségeink vannak ebben a helyzetben? Mi történik, ha a munkavállaló nem fogadja el ezeket az új feltételeket? A kollektív szerződésünk szerint átszervezések esetén a felmondás előtt a munkavállalónak másik álláshelyet kell felajánlani. Csökken-e a végkielégítés, ha a felajánlott pozíciót valamiért nem fogadják el?
Részlet a válaszából: […] ...a megegyezés elmarad, a munkáltató hivatkozhat arra, hogy a módosítás nélkül nem tudja tovább foglalkoztatni a munkavállalót, és ezért felmondással meg kell szüntetnie a munkaviszonyt. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha valóban objektíve nincs lehetőség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Munkabér kifizetésének megtagadása munkavállalói felmondás esetén

Kérdés: Találtam egy új állást, a munkáltató azonban kikötötte, hogy a versenytársánál korábban létesített részmunkaidős munkaviszonyomat meg kell szüntetnem. Ennek megfelelően fel is mondtam a részmunkaidős munkaviszonyom, azonban a munkáltatóijogkör-gyakorlóm nem fogadta el a kilépésemet arra hivatkozva, hogy a belső szabályzatok miatt hónap közben nem tudnak kiléptetni, csak a hónap végével. Azt mondta, hiába jár le a 30 napos felmondási időm, mivel ez hó közben lenne, nem kapnám meg a törthavi munkabéremet, ezért végig maradnom kell az adott hónapban. Valóban lehetséges a munkabért visszatartani, ha nem hó végén szűnik meg a munkaviszony?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató jogellenesen nem kívánja kifizetni a munkabérét. Mindenekelőtt szükséges rögzíteni: a munkaviszony munkavállaló általi felmondása nem függ a munkáltató beleegyezésétől, tehát a munkáltató jogszerűen nem teheti meg azt, hogy "nem fogadja el" az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 4.

Fizetési felszólítás jogellenes munkavállalói felmondás okán

Kérdés: A télen elhelyezkedtem asszisztensként egy cégnél. Február 14-éig tartott a próbaidőm. Nagyon rossz volt a légkör, ezért úgy döntöttem, hogy február 17-én már nem megyek be dolgozni. A következő héten a munkáltatóm elküldte a kilépőpapírjaimat, és kaptam egy felszólító levelet is, amiben egyhavi munkabér megfizetésére hívott fel, mert nem szabályosan mondtam fel. Megteheti ezt a munkáltató, hogy azok után, amilyen légkört teremtett, még ő követel pénzt tőlem?
Részlet a válaszából: […] ...is csak írásban lehet [Mt. 22. § (3) bek.]. Figyelemmel arra, hogy a munkaszerződést a felek kötelesek írásba foglalni (Mt. 44. §), felmondás is csak írásban közölhető jogszerűen. Ön ráutaló magatartással – azzal, hogy a munkaviszony megszüntetésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 20.

Munkavállalói felmondás gyermekgondozás céljából kapott fizetés nélküli szabadság alatt

Kérdés: Munkavállalónknak 2015. szeptember 17-én született meg a gyermeke, jelenleg gyermekgondozás céljából igényelt fizetés nélküli szabadságon van, gyermekgondozási díjra jogosult. 2017. február 1-jei dátummal benyújtotta a felmondását. Hogyan járunk el helyesen a kiléptetését illetően? Kiléptethetjük-e a fizetés nélküli szabadság, illetve a gyermekgondozási díj folyósításának időtartama alatt, ha ő írásban benyújtotta a felmondását?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaviszonyból származó főbb jogok és kötelezettségek ugyan szünetelnek, azonban nincs akadálya annak, hogy a munkavállaló a felmondásra irányadó rendelkezések szerint megszüntesse a munkaviszonyát. Noha a munkáltató a gyermek hároméves koráig nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 20.

Munkaszerződésben foglalt titoktartási kötelezettség megsértésének jogkövetkezménye

Kérdés: Munkavállalónk munkaszerződésében szerepel egy olyan kikötés, miszerint semmilyen körülmények között nem hozhatja kollégái tudomására a munkabérének mértékére vonatkozó információkat. Amint az tudomásunkra jutott, az egyik munkavállalónk közvetlen kollégái és beosztottjai körében széles körben nyilvánosságra hozta ezt az adatot, mondván, a fizetésének nagysága, a személyes kvalitásait tükrözi, a beosztottak képességeinek hiányosságai pedig magyarázzák az alacsonyabb bérezésüket. Megítélésünk szerint ezzel a magatartásával nem csupán megsértette a munkaviszonyból származó kötelezettségeit, de jelentős mértékben rombolta a munkamorált is. Álláspontjuk szerint megszüntethetjük-e azonnali hatályú felmondással a munkaviszonyát?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a munkavállaló a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 22.
1
2