Közfoglalkoztatási jogviszony azonnali hatályú megszüntetése

Kérdés: Közfoglalkoztatottként dolgoztam, 2017. március 6-ától betegállományba kerültem, és folyamatosan táppénzen voltam. 2017. november 9-én kórházi kontrollon voltam, majd november 10-én a háziorvos a beutalót kiadta a CT-re, az orvos ekkor még táppénzes papírt nem adott. December 6-ára kaptam időpontot, december 7-től február 28-ig kórházban feküdtem. Ez idő alatt – valószínű a közfoglalkoztató kérésére – 2017. október 31-én "keresőképessé váltam", és az ezután következő időszakot igazolatlan távollétként kezelték. A következő időpontra már családtagom ment a táppénzes papírért, melyet az asszisztens kiadott, de nem közölte vele, hogy keresőképes vagyok. Jogviszonyomat 2017. október 31-én megszüntették azonnali hatállyal, felszólítást előtte sem szóban, sem írásba nem kaptam. 2017. december 19-én egy közalkalmazottal kiküldték aláírásra boríték nélkül a közfoglalkoztatási szerződést, de kórházi kezelésem miatt családtagommal íratták alá (ő a saját nevét írta az iratra). A munkavállaló helyett más is aláírhatja-e a szerződést? Családtagom nevével érvényes-e a szerződés felmondása? A szerződés megjegyzésébe indokként beleírták, hogy nem vettem fel a munkát, illetve magatartási problémákat tüntettek még. Sztrókos betegként, elferdült szájjal, alig mozgó kézzel milyen magatartást gyakorolhattam volna? Így váratlanul itt maradtam a kórházi ágyon társadalombiztosítási jogviszony és fizetés nélkül. Hova fordulhatok egyáltalán, van-e még rá idő?
Részlet a válaszából: […] ...az abban felvetett kérdésekről. Így például nem ismerjük az említett táppénzes papírok, az azonnali hatályú közfoglalkoztatói felmondás vagy a közfoglalkoztatási szerződés pontos tartalmát. Ugyancsak nem világos, hogy miért került sor 2017. december 17-én...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 15.

Munkaviszony létesítése a felmondási idő alatt

Kérdés: Egyik munkatársunk beadta a felmondását, a felmondási ideje április végén jár le. Az év eleje óta betegállományban van. A felmondásában jelezte, hogy kéri, mentesítsük a munkavégzési kötelezettsége alól a felmondási időre. Erre mi nem reagáltunk semmit, mivel a betegsége miatt egyébként sem foglalkoztatható. Ehhez képest tudomásunkra jutott, hogy a keresőképtelen állománya megszűnt, és elkezdett dolgozni az új munkáltatójánál, ugyanolyan munkakörben, amit nálunk töltött be. Nálunk ezt azonban nem jelentette be, és dolgozni sem jött vissza. Jogsértő-e a munkavállaló magatartása? Milyen szankcióval lehet ezért élni a munkavállalóval szemben?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló felmondása esetén a felmondási időt általános szabályként munkában kell tölteni. Ettől a munkáltató eltekinthet, de ehhez kifejezett nyilatkozat szükséges. A "hallgatás = beleegyezés" elv a jogban általában nem érvényesül, tehát önmagában az, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 2.

Rendes felmondás – a felmondási tilalom lejártát követően

Kérdés: A munkavállalónak hamarosan lejár az egy év folyamatos táppénzes állománya, és azt állítja, hogy a leszázalékolását kérte. A munkáltató nem kívánja tovább foglalkoztatni. Újrakezdhető-e az egyéves "betegállomány", és ha igen, mennyi idővel kerülhet erre sor az első lejártát követően? Jogszerű-e a munkáltató rendes felmondása, ha az a felmondási tilalom lejártát követő naptól szól, de ennél korábban kerül kézbesítésre? Mi történik akkor, ha a munkavállaló azt nem veszi át, vagy az átvételt megtagadja? Megfelelő indok-e a munkáltatói rendes felmondásra az, hogy a munkavállaló álllását – tekintettel arra, hogy rá tartósan nem lehetett számítani – időközben mással töltötték be, és a munkáltató két munkavállaló számára már nem tud elegendő munkát adni? Ha a munkára való alkalmatlanságra hivatkozik a munkáltató, kell-e ezt bizonyítania, vagy elég a táppénzes lapon levő betegségre hivatkoznia (végtagremegéssel járó betegség, mellyel precíz forrasztások, pontos kézi munkát igénylő, műszerész által végzett munkák nem végezhetők)? Mire kell odafigyelni a felmondás indokolásakor, hogy ne lehessen azt megtámadni? A felmondási idő teljes ideje alatt kiadható-e az előző évi és tárgyévi szabadság?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 90. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében amunkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt többekközött a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadságlejártát követő egy év időtartama alatt. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.

Alkalmatlan a keresőképtelen beteg munkavállaló?

Kérdés: Munkaerő-kölcsönzés keretében dolgoztam egy cégnél. A kölcsönvevőm nemrég visszaküldött a kölcsönbeadóhoz, mivel sokat betegeskedtem, aki ezt követően a táppénz alatt arra hivatkozva mondott fel, hogy a munkám elvégzésére alkalmatlan vagyok, betegségem miatt munkaköri feladataimat ellátni nem tudom. Ilyen esetben felmondási védelem nem vonatkozik rám, tényleg meg lehet szüntetni a munkaviszonyomat?
Részlet a válaszából: […] ...határozatlan időtartamú munkaviszonyt felmondással mind akölcsönbeadó, mind a munkavállaló megszüntetheti. A felmondást akölcsönbeadónak indokolnia kell. Az indokolásból a felmondás okának világosanki kell tűnnie. A kölcsönbeadó többek között...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 1.

"Elhallgatás" – mint az együttműködési kötelezettség megsértése a felmondási tilalom kérdésében

Kérdés: Egyik munkavállalónk munkaviszonyát az ügyfelekkel szemben több ízben tanúsított agresszív és durva magatartása miatt rendes felmondással megszüntettük. Az illető a rendes felmondás ellen keresettel él, arra hivatkozik, hogy a felmondás közlésekor felmondási tilalom alatt állt. Miután az érintett megelőzőleg többször beteg volt, a felmondás átadásakor külön megkérdeztük, tud-e olyan okról, amely a felmondás jogszerűségét kizárná, így nincs-e még hivatalosan betegállományban. A válasza nemleges volt, ezt egyébként még a keresetlevelébe is beírta. Hamarosan meglesz a perben az első tárgyalás, a minap kaptunk a munkavállalótól egy levelet a táppénzes igazolás másolatával, mégiscsak keresőképtelen volt a felmondás közlésekor. Ezek szerint elveszíthetjük pert, miután megsértettük a felmondási tilalmat?
Részlet a válaszából: […] ...mivel a most már felperesi pozícióban lévőmunkavállaló keresőképtelen állományban volt, formálisan a munkáltató rendesfelmondása az Mt. 90. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint szabályozottfelmondási tilalomba ütközik. Ugyanakkor perdöntő, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 9.