21 cikk rendezése:
11. cikk / 21 Állásidő elrendelése munkaszüneti napra
Kérdés: A munkáltató 2014. október 23-án – munkaszüneti napon – bértakarékosság céljából az ezen a napon munkavégzésre kötelezett munkavállalók részére az Mt. 146. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva állásidőt kívánt elrendelni. A munkáltató jogi érvelése szerint az Mt. 97. §-ának (4) bekezdésére hivatkozva jogosult ilyen munkaidő-beosztást elrendelni. Mivel pedig foglalkoztatási kötelezettségének nem tud eleget tenni, az állásidőnek felel meg. Megítélésem szerint a munkáltató ezzel a magatartásával megsérti az Mt. 6. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat, azaz olyan magatartást tanúsít, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. A gyakorlatban lehetetlennek tartom azt az állapotot, hogy az adott munkakörben 2014. október 22-én 22 óráig folyamatos munkavégzés folyik, majd 2014. október 24-én 6 órától ismételten van munka a területen. Megjegyezni kívánom, hogy a munkáltató ezt a gyakorlatot már 2014. augusztus 20-án megpróbálta alkalmazni, azonban a szakszervezet fellépése miatt ettől a szándékától elállt. A probléma most újra jelentkezett, és a munkáltató azzal próbál érvelni, hogy jogi szakértők szerint intézkedése jogszerű.
12. cikk / 21 Munkaszerződés-módosítás vagy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás gazdasági kényszerből
Kérdés: A cégünk nehezebbé váló gazdasági helyzete miatt szükségessé vált a napi 6 órás munkaidő bevezetése. Ehhez a munkaszerződés módosítása szükséges. Mi a teendőm, ha a dolgozó a munkaszerződés módosításához nem járul hozzá? Napi 8 órában nem tudunk munkát biztosítani, de nem kívánunk élni a felmondás lehetőségével sem, mivel megítélésem szerint a mostani mélypont csak átmeneti jellegű. Milyen egyéb lehetőségeink vannak?
13. cikk / 21 Végkielégítés és felmentési időre járó távolléti díj számítása
Kérdés: Egyik munkavállalónknak 2013. január 2-án felmondtunk. 2007. november 22-től állt munkaviszonyban, így a felmondási ideje 30+15 nap, és 2 havi végkielégítés jár neki. A felmondási idő teljes tartamára felmentettük a munkavégzés alól. A felmondási időt és a végkielégítést távolléti díjjal számoltuk el. Kérdésünk a távolléti díj számításával kapcsolatos. A munkavállaló alapbére 180 000 Ft/hó, 2012. július 1-jétől 2012. december 31-ig 60 283 Ft teljesítményprémiumot kapott. Tekintettel arra, hogy a munkavállaló a törvény szerint a távolléti díj számításához irányadó hat hónapos időszakban betegszabadságon, táppénzen, illetve gyermekápolási táppénzen volt, az irányadó időszakban rendes munkaidőben teljesített és teljesítménybérrel díjazott órák száma 104 óra. Mennyi lesz a távolléti díj összege?
14. cikk / 21 Tájékoztatási kötelezettség a munkaviszony létesítésekor
Kérdés: Az új Mt. hatálybalépését követően felvett munkavállalóknak továbbra is kötelesek leszünk írásbeli tájékoztatást adni a munkaviszony lényeges elemeiről (szabadság, kollektív szerződés stb.), vagy ezek után elegendő lesz szóban közölni a lényegesnek tartott információkat?
15. cikk / 21 Felmondás közlése keresőképtelenségből visszatérve
Kérdés: 13 hónapig voltam betegállományban, egy rendkívül komoly műtéten estem át. Időközben kiírt az orvos, mikor visszamentem dolgozni, a munkáltató kiadta a ki nem vett szabadságomat. Számítanom kell-e arra, hogy ha kiadták az időarányos részt, utána a kezembe adják a felmondást?
16. cikk / 21 Heti munkaidő – 44 óra?
Kérdés: Azt olvastuk a sajtóban, hogy idén nyáron bevezetik a 44 órás munkahetet. Igaz ez a hír?
17. cikk / 21 Felmentési időre járó átlagkereset
Kérdés: A felmentési időre juttatott átlagkereset számításával kapcsolatban véleményünk szerint az Mt. 152. § (4) bekezdése értelmében a személyi alapbérben bekövetkezett változásokat (pl. béremelés, bércsökkenés) is figyelembe kellene venni a havi személyi alapbér megállapításánál. Továbbá az osztószám megállapításánál az irányadó időszakban teljesített túlórákat napokra átszámítva plusznapként kellene figyelembe venni, így adott esetben – ha nincs kieső időszak – az osztószám meghaladhatja az éves ledolgozott napok számát is. Helyesen gondoljuk? Kérem szíves segítségüket a helyes számítással kapcsolatban!
18. cikk / 21 Szabályváltozás – magyarázat a heti 44 órás munkaidőhöz
Kérdés: Az Mt. június 1-je óta hatályos új szabálya alapján fel lehet emelni a munkaidő mértékét heti 44 órára. Szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel, ehhez kérünk pontos tájékoztatást. Milyen feltételek alapján, mikortól és meddig lehet felemelni a munkaidő mértékét? Meddig illeti meg a munkavállalót a felmondási védelem a munkaidő felemelésekor?
19. cikk / 21 Munkaszüneti nap elszámolása a felmentési idő alatt
Kérdés: Ha valaki a felmondási idejét tölti 2009. február 10. napjától 2009. május 10. napjáig, és ezen időszakban van két fizetett ünnep (április 13. és május 1.), akkor a fizetett ünnepre távolléti díjat vagy átlagkeresetet kell elszámolni, ha munkavállaló a munkavégzés alól fel van mentve?
20. cikk / 21 Felmondás elleni védettség – a tilalom lejárta után?
Kérdés: Cégünk a gazdasági válság miatt felmondásokat tervez, az Mt. szerint azonban a munkavállaló a keresőképtelenség (táppénz) lejárta után harminc napig még védettséget élvez a munkáltatói rendes felmondás tekintetében. E védettség ellenére sem tudunk a munkavállalónknak munkát adni. Megítélésünk szerint ezzel a helyzettel könnyen visszaélhet, hiszen ha visszajön a táppénzből, és azt látja, hogy nincs munka, újra elmegy táppénzre, s ezt akár jó néhány hónapig is így tudja folytatni. Önök szerint milyen megoldás létezik erre a helyzetre?