Bérpótlékalap meghatározása munkáltatói szabályzatban

Kérdés: Cégüknél a termelésben dolgozókat órabérben foglalkoztatjuk, és az alapbéren felül minőségi bónuszban is részesülnek. A bérpótlékok alapját az alapbér és a minőségi bónusz együttesen képezik. Azonban ez sem a munkaszerződésekben, sem belső szabályzatban nincs rögzítve, kollektív szerződés nincs, szokásjog alapján történik így, hosszú évek óta. Amennyiben a cég meg kívánná szüntetni ezt a gyakorlatot, és a továbbiakban csak az alapbér figyelembevételével szeretné fizetni a bérpótlékokat, hogyan tudná ezt szabályosan megtenni? Az egyoldalú kötelezettségvállalás [Mt. 16. §] vonatkozik erre az esetre, tehát a munkáltató szabályosan csak akkor állhatna el ettől a gyakorlattól, ha körülményeiben olyan lényeges változás következne be, amely a kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné, vagy aránytalan sérelemmel járna? Mivel az Mt. 139. §-ának (2) bekezdése szerint a felek eltérő megállapodása szükséges ahhoz, hogy a bérpótlék számítási alapja ne (csak) az egy órára járó alapbér legyen, a jövőben a munkaszerződésekben rögzíteni kellene a fentiek szerint alkalmazott gyakorlatot? Ha jól gondolom, munkáltatói szabályzatban való megállapítás ehhez nem elegendő.
Részlet a válaszából: […] ...bérpótlék a munkavállalót a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg. A bérpótlék számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállaló egy órára járó alapbére [Mt. 139. § (1)-(2) bek.]. A felek megállapodás útján a munkavállaló.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Pótlékátalány kikötése munkaszerződésben

Kérdés: Pótlékáltalány meghatározása esetén valamennyi pótlékot (pl. műszakpótlék, készenléti pótlék, vasárnapi pótlék) magában foglaló átalánypótlék meghatározható? Vagy pótléktípusonként eltérő átalánypótlékot szükséges megadni? Avagy mindkét opció alkalmazható? Az átalánypótlék köthető-e feltételekhez (pl. vasárnapi pótlék esetében 2 havi munkaidőkeretben legalább 2 vasárnapon történő munkavégzés; készenlét esetében legalább 5 alkalommal vállalt alkalmanként min. 8 óra készenléti időtartam vállalása)? Helyes-e az az értelmezés a műszakpótlék alkalmazása esetében, hogy abban az esetben jár a műszakpótlék, amennyiben a ledolgozott munkanapok 1/3-ában eltérő a munkakezdés időpontja, és megvalósul a feltétel, amennyiben az 1/3 időn belül legalább 1 napon a 4 órás eltérés fennáll? Azaz, példával élve, amennyiben egy munkavállaló 20 munkanapot dolgozik egy hónapban, 7 munkanapon kell megvalósulnia az eltérő munkakezdésnek, és a 7-ből 1 munkanapon – a fennmaradó 13 munkanaphoz képest – legalább 4 óra eltérés kimutatható a munkakezdés időpontjához képest?
Részlet a válaszából: […] ...egy összegű átalányt ki lehet kötni több (akár az összes) bérpótlék helyett is; utóbbi esetben viszont egyértelműnek kell lennie a megállapodásnak, hogy melyik bérpótlékokat fedi le az átalány összege.Az átalány funkciója az lenne, hogy hosszabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Munkaviszony kezdete – vasárnap vagy hétfő

Kérdés: Három műszakos munkarendben a munkáltató a hétfői munkanap kezdetét 6 óráról vasárnap 22 órára helyezi át. Ha új munkavállaló kezd éjszakai műszakban vasárnap este, a munkaszerződésében mi lesz a jogviszony kezdete? A hétfői nap dátuma, mivel a hétfőhöz tartozik a vasárnapi két óra munkavégzés, vagy mindenképp a vasárnap, mert a munkaviszony kezdete naptári napra határozandó meg?
Részlet a válaszából: […] ...A munkaviszony kezdetének meghatározása során azonban e rendelkezésnek önmagában nincs relevanciája. A munkaviszony kezdetének napja – eltérő megállapodás hiányában – a munkaszerződés megkötését követő nap [Mt. 48. §]. Az Mt. 25. §-ának (2) bekezdése.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Munkaszerződés szerinti munkaidő és a "túlórák"

Kérdés:

A munkaszerződésben heti 40 óra szerepel a munkavállaló munkaidejénél. Ez milyen munkarendnek felel meg: általános teljes munkaidő (kötött), kötetlen, esetleg rugalmas? Ebben az esetben mikor kell túlórát fizetni?

Részlet a válaszából: […] ...bek.].A mindennapokban gyakran "túlóraként" hivatkozott rendkívüli munkaidőnek több fajtája van. Ennek minősül a munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidőkereten felüli, az elszámolási időszak alkalmazása esetén az ennek alapjául szolgáló heti munkaidőt meg­haladó.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Munkáltatói juttatás visszautasítása

Kérdés:

Visszautasíthat-e a munkavállaló bármilyen munkáltatói juttatást (munkabér, béren kívüli juttatás, céges autó)? Van-e különbség aközött, ha a munkáltató a céges autó használatára kötelezi a munkavállalót, illetve ha a céges autót pusztán mint lehetőséget kínálja fel a munkáltatónak? Jól gondoljuk, hogy szem előtt kell tartani, hogy
– a munkabérről egyoldalúan nem mondhat le a munkavállaló, tehát azt kell figyelembe venni, hogy az adott juttatás munkabérnek minősül-e, illetve
– az adott juttatás a munkavégzéshez szükséges feltételnek minősül-e, amelyet általános szabály szerint a munkáltatónak kell biztosítania?

Részlet a válaszából: […] ...és a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint foglalkoztatni, valamint részére a munkavégzéshez szükséges feltételeket – eltérő megállapodás hiányában – biztosítani [Mt. 51. § (1) bek., (2) bek. b) pont]. Ezzel összefüggésben a munkavállaló köteles.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Képzésen való részvétel

Kérdés:

Munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásnak (kiküldetésnek) minősül-e az, ha a munkáltató arra kötelezi a munkavállalóját, hogy vegyen részt egy olyan képzésben, amelyre a munkaszerződésében rögzített munkahelytől eltérő helyen kerül sor? Melyek a jogkövetkezményei annak, ha a munkáltató a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás mértékét túllépi? Munkavállalói oldalon például csak az utasítás megtagadása jöhet szóba, vagy esetlegesen más jogkövetkezmény is? Lehet-e ennek foglalkoztatásfelügyeleti jogkövetkezménye, illetve vizsgálja-e a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás törvényi korlátját a foglalkoztatásfelügyeleti hatóság?

Részlet a válaszából: […] ...Mt. 53. §-a értelmében a munkáltató jogosult a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben, munkahelyen vagy más munkáltatónál foglalkoztatni. Noha a "kiküldetés" kifejezést az Mt. ma már nem használja, de a munkaszerződéstől eltérő...sát (pl...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Román állampolgár – távmunkában Romániából

Kérdés:

Magyarországi székhellyel és telephellyel rendelkező magyar cégünk román állampolgárt szeretne foglalkoztatni könyvelői feladatokra, aki távmunkában dolgozna, mivel a magyar cégnek nincs Románia területén telephelye. A munkavégzés helye a romániai otthona lenne. Hogyan lehetséges munkaügyi szempontból megoldani ezt a helyzetet, ideértve a munkaszerződést, a bejelentést, a munkabér megfizetését és az adózást?

Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztatásában, indokolt azt is kikötni, hogy a munkavállaló munkahelye a romániai otthona (pl. lakóhelye vagy tartózkodási helye). Eltérő megállapodás hiányában a távmunkavégzés sorána) a munkáltató utasítási joga a munkavállaló által ellátandó feladatok.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Munkaadói tájékoztatás a munkaidő-beosztásról

Kérdés:

A munkáltatói tájékoztatóban a munkavállalót tájékoztatni kell az Mt. 46. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján a napi munkaidő tartamáról, a hét azon napjairól, amelyekre munkaidő osztható be, a beosztás szerinti napi munkaidő lehetséges kezdő és befejező időpontjáról, a rendkívüli munkaidő lehetséges tartamáról, a munkáltató tevékenységének sajátos jellegéről. Munkavállalóink munkaszerződése azt tartalmazza, hogy a napi munkaidő 8 óra, a heti munkaidő 40 óra, illetve hogy a munkarendet, a munkaidőkeretet, a napi munkaidő beosztásának szabályait a munkáltató állapítja meg. A munkavállalók az esetek döntő többségében ugyanabban az időszakban vannak beosztva. Amennyiben a munkaidőkeretre tekintettel szombati napra, illetve napi 8 óra helyett 10 óra hosszára is be szeretnénk osztani őket, a munkáltatói tájékoztatóban hogyan lehetne feltüntetni a napi munkaidő tartamát, illetve a beosztható napokat, hogy az rendes munkaidőnek minősüljön, ha a munkaidőkeret végén nem keletkezik pluszórája? Ha a hétfőtől péntekig terjedő időszakot adja meg a munkáltató a tájékoztatóban, akkor egy szombati munkaidő-beosztás rendes munkaidőnek minősülhet úgy, hogy a munkaszerződés tartalmazza a munkaidőkeret alkalmazását, valamint a tájékoztatóban egy esetleges hivatkozás az Mt. 96–100. §-ára, miszerint egyenlőtlenül is beosztható a munkaidő, az elegendő lehetne? Mindenképpen fel kell tüntetni a beosztható napokat, illetve a munkaidő kezdő és befejező időpontját a munkáltatói tájékoztatóban, vagy elég hivatkozni az Mt. 96–100. §-ára?

Részlet a válaszából: […] ...vagy sem. Azt ugyanis, hogy rendkívüli munkaidő, az Mt. 107. §-a határozza meg. E szerint rendkívüli munkaidő a munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidőkereten felüli, az elszámolási időszak alkalmazása esetén az ennek alapjául szolgáló heti munkaidőt meghaladó... Ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Rövidebb teljes munkaidő kikötése a munkaszerződésben

Kérdés: Rövidített teljes munkaidő esetén milyen feltételekre szükséges kitérni a munkaszerződésben?
Részlet a válaszából: […] ...esetén is legalább a kötelező legkisebb munkabér jár alapbérként a munkavállaló számára. Azaz a részmunkaidős foglalkoztatástól eltérően a munkavállaló díjazása és egyéb járandóságai nem csökkenthetők arányosan erre a körülményre tekintettel. Mivel korábban a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 7.

Kisgyermekes munkavállaló munkaidő-beosztása

Kérdés: A munkavállaló (anya) a gyermeke kétéves korának betöltését követően szeretne visszajönni dolgozni. A gyártásban három műszakban dolgozunk, hétvégén is, és a munkavállaló kifejezetten kéri, hogy a gyermekei felügyeletének megoldása érdekében dolgozhasson esetenként hétvégén és éjszaka is, így korábban végezve haza tudna érni addigra, amikor a férje délelőtt elmegy dolgozni. Van erre lehetőség?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló várandóssága megállapításától a gyermek hároméves koráig eltérő szabályokat kell alkalmazni a munkaidő beosztása során. Ennek keretében a munkavállaló számáraa) egyenlőtlen munkaidő-beosztás csak a hozzájárulása esetén alkalmazható,b) a heti...őnapok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 7.
1
2
3
7