Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...a rendelkezésre állás tartama alatt húsz százalék bérpótlék jár. A készenlét alatti munkavégzés, mint a munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő, rendkívüli munkaidőnek minősül [Mt. 107. § a) pont], így arra a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó díjazási...s...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Rendkívüli munkavégzés átalánnyal díjazva

Kérdés: Amennyiben a beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő pótlékát nem szeretnénk külön fizetni hónap végén, hanem pótlékátalányt szeretnénk alkalmazni, és abba szeretnénk beépíteni, akkor a pótlékátalány alkalmazásakor mire kell figyelnünk? A munkaszerződésbe kötelezően bele kell írni egy alapbért és egy átalányösszeget, vagy ez egy összegben is megadható, és elegendő felsorolni, hogy mely bérpótlékokat tartalmazza az átalány? Szükséges bármilyen számítással alátámasztani az átalány mértékét?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdés szerinti esetben tehát önállóan meg kell határozni a munkavállaló alapbérét, és egy külön mondatba foglalt megállapodás kell arról, hogy az alapbérén felül havi átalányként milyen összegű bérpótlékra jogosult rendkívüli munkavégzése (Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Bérszámítás készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Állattartó telepen éjszakai munkás – éjjeliőrként készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott – munkaideje munkanapokon este 18 órától reggel 06 óráig tart. Besorolási alapbére a garantált bérminimum, azaz 1495 Ft/óra. Hogyan számoljuk ki a munkabérét, illetve pótlékjait? A készenléti jellegű munkát át kell számítani általános 8 órásra, vagy 12 órával kell számolni? Azaz az 1 napra eső bére 12×1495 = 20930 Ft, és este 10-től az éjszakai pótlék 15% 8 órára: 1794 Ft, összesen 22 724 Ft. Vagy 8×1495 = 11 960 Ft és 15% éjszakai pótlék: 8/12×8 éjszakai óra, azaz 5,3×0,15×1495 Ft = 1189 Ft, összesen 13 149 Ft.
Részlet a válaszából: […] ...(Mt. 89. §). Abérpótlék a munkavállalót a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg. A bérpótlék számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállaló egy órára járó alapbére [Mt. 139. § (1)-(2) bek.].Az órabéres munkavállalók......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Ügyelet elrendelése és díjazása

Kérdés: Egy informatikai technikus dolgozónak elrendelhetünk-e ügyeletet, vagy a munkaköre miatt csak készenlétet? Beleszámít-e ez az idő a rendkívüli munkaidő éves keretébe? Az adott munkavállaló havi alapbére után az ügyeleti díja (40%) 134 000 Ft lenne. Megállapodhatunk abban, hogy ezt egy összegben megkapja minden hónapban?
Részlet a válaszából: […] ...éjszakai pótlékra is jogosulttá válik a munkavégzés idejére.A bérpótlék, így az ügyelet pótlékának számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállaló egy órára járó alapbére. A bérpótlék számítási alapjának meghatározásakor a......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 10.

Munkakörbe nem tartozó feladatok ellátásának díjazása

Kérdés: A munkahelyemen 12 órás váltott munkarendben dolgozom. Továbbá havi 3-4 alkalommal helyettesítenem kell, ekkor este 7-től akár reggel 8-ig vagy délig is dolgozom. Kértem helyettesítési díjat, mire a munkáltató azt válaszolta, hogy ha több a fizetésük azoknak, akiket helyettesítek, mint nekem, akkor talán kaphatok valamennyivel többet, de ha nem, akkor nem. (Munkakörükben külön pótlék is jár az általam helyettesített kollégáimnak.) Van-e jogom helyettesítési díjra?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 53. §-a lehetővé teszi a munkáltatónak, hogy a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben, munkahelyen vagy más munkáltatónál foglalkoztassa, naptári évenként összesen a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy 352 órát meg nem haladó időben.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 12.

Műszakpótlékra való jogosultság rendkívüli munka pótléka mellett

Kérdés: Társaságunk egy termelő cég, három műszakban foglalkoztatja munkavállalóit, a műszakpótlék kifizetésének minden törvényi feltétele teljesül. Az utóbbi időben a megrendelések megnövekedése miatt bizonyos esetekben rendkívüli munkavégzés (túlóra) elrendelésére került sor. Kérdésem az, hogy a rendkívüli munkavégzés időtartamára jár-e a műszakpótlék is? Azaz aki délutános műszak után, 22 órától 02 óráig túlórázik, vagy az éjszakás bejön 18 órára, annak ezt a négy munkaóráját hogyan kell számfejteni? Mi a helyzet, ha szombaton, pihenőnapra elrendelt rendkívüli munkavégzés keretében vagy vasárnap történik ugyanez?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállalót a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg [Mt. 139. § (1) bek.]. A bérpótlék számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállaló alapbére [Mt. 139. § (2) bek.]. Az Mt. értelmezésében a munkáltató tevékenysége...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...olyan terület van, ahol az új Mt. szabályai 2013. január 1-jével lépnek hatályba. Ezek a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, a szabadság és a távolléti díj számítása [új Mt. 298. § (2) bek.]. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás alapján a törvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Munkaidő-beosztás meghatározása

Kérdés: A helyi uszoda és sportcsarnok működtetését végző cég dolgozói esetében van-e lehetőség arra, hogy mivel sok esetben kiszámíthatatlan a munkavégzés ideje, a vezető saját hatáskörben eldöntve, aznapra vonatkozóan utasítsa a dolgozókat a munkavégzésre, a túlórára vagy esetleg épp a dolgozók hazaküldésére? Például alapesetben három úszómester tartózkodik nyáron a strand területén. Ha aznap esik az eső, akkor van-e megoldás arra, hogy aznap hazaküldje a felesleges egy vagy két úszómestert? Sokszor rendezvényeket is tartanak a sportcsarnokban, és nem mindig lehet a rendezvény végét kiszámítani. Van-e megoldás arra, hogy rendezvény esetén annak a végén legyenek a takarítók behívva a munka elvégzésére, akkor is, ha így este 8 vagy épp este 11 óra lesz a munkakezdési idő? Ez esetben hogyan lehet megoldani a törvényben előírt, előre történő tájékoztatást a dolgozó felé?
Részlet a válaszából: […] ...legalább 7 nappal korábban, legalább egy hétre írásban kell közölni. Ennek hiányában az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó. Ettől eltérően, a munkáltató az adott napra vonatkozó munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható... miatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 19.

Három műszakos munkarend és a munkaszüneti nap

Kérdés: A három műszakos munkarendben (06-14, 14-22, 22-06 óra) foglalkoztatott, adott heti beosztása szerint éjszakai műszakban dolgozó munkavállalónak a munkabérén és a műszakpótlékán túl jár-e további díjazás arra az időtartamra (00 órától 06 óráig), amely számára már a hét utolsó munkanapját követő munkaszüneti nap? Ilyenkor tehát az éjszakai műszakos munkaidő vége (00 órától 06 óráig) "belecsúszik" egy munkaszüneti napba (pl. március 15.).
Részlet a válaszából: […] ...működő munkáltató, illetve az ilyen munkakörbenfoglalkoztatott munkavállaló esetében – munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy afelek eltérő megállapodása hiányában – a következő műszak megkezdését megelőzőhuszonnégy óra [Mt. 117. § (1) bek. i) pont]. A bírói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Bérpótlékok hétvégi munkavégzésért

Kérdés: Három műszakban dolgozunk (kohászatban), heti váltással. Pénteken tudom meg, hogy hétvégén dolgoznom kell-e; ez azt jelenti, hogy szombaton délután 14-22-ig tart a munkaidőm, majd vasárnap vissza kell váltanom a következő hétre, 06-14-ig tartó beosztásba. Pénteken, ha éjszakás vagyok, akkor 22 órától dolgozom, és ki vagyok írva hétvégén túlórára, vagyis szombaton 22-06-ig, vasárnap 14-22-ig. Ez a beosztás néha 40-50 napig is tart; volt rá eset, hogy ennél is többet dolgoztam egyfolytában, pihenés nélkül. Kérdésem, ha szombaton éjszakára megyek 600 Ft-os órabérrel, milyen pótlék jár utána, és mennyit kellene nettóban kapnom? Főnökünk szerint nem jár a hétvégi túlórára éjszakai és délutáni pótlék.
Részlet a válaszából: […] ...valamint azegészséges és biztonságos munkavégzés követelményére figyelemmel osztja be. Amunkaidő-beosztást – kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában -legalább hét nappal korábban, legalább egy hétre írásban – ideértve a helybenszokásos módon.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.
1
2