Bérpótlékalap meghatározása munkáltatói szabályzatban

Kérdés: Cégüknél a termelésben dolgozókat órabérben foglalkoztatjuk, és az alapbéren felül minőségi bónuszban is részesülnek. A bérpótlékok alapját az alapbér és a minőségi bónusz együttesen képezik. Azonban ez sem a munkaszerződésekben, sem belső szabályzatban nincs rögzítve, kollektív szerződés nincs, szokásjog alapján történik így, hosszú évek óta. Amennyiben a cég meg kívánná szüntetni ezt a gyakorlatot, és a továbbiakban csak az alapbér figyelembevételével szeretné fizetni a bérpótlékokat, hogyan tudná ezt szabályosan megtenni? Az egyoldalú kötelezettségvállalás [Mt. 16. §] vonatkozik erre az esetre, tehát a munkáltató szabályosan csak akkor állhatna el ettől a gyakorlattól, ha körülményeiben olyan lényeges változás következne be, amely a kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné, vagy aránytalan sérelemmel járna? Mivel az Mt. 139. §-ának (2) bekezdése szerint a felek eltérő megállapodása szükséges ahhoz, hogy a bérpótlék számítási alapja ne (csak) az egy órára járó alapbér legyen, a jövőben a munkaszerződésekben rögzíteni kellene a fentiek szerint alkalmazott gyakorlatot? Ha jól gondolom, munkáltatói szabályzatban való megállapítás ehhez nem elegendő.
Részlet a válaszából: […] ...bérpótlék a munkavállalót a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg. A bérpótlék számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállaló egy órára járó alapbére [Mt. 139. § (1)-(2) bek.]. A felek megállapodás útján a munkavállaló.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 4.

Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...a rendelkezésre állás tartama alatt húsz százalék bérpótlék jár. A készenlét alatti munkavégzés, mint a munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő, rendkívüli munkaidőnek minősül [Mt. 107. § a) pont], így arra a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó díjazási...s...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Készenlét alatti munkavégzés díjazása

Kérdés: Készenlét alatt történő munkavégzés esetén hétköznap 50%-os túlóra, illetve pihenőnapon történő munkavégzés esetén (készenlét alatt) 100%-os túlóra illeti meg a munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...és (4) bek.]. Rendkívüli munkaidőnek minősül – egyebek mellett – a készenlét alatti munkavégzés is, amelyet a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzésként kell minősíteni [Mt. 107. § a) pont].A munkavállalót a rendkívüli munkavégzés ellenértékeként a rendes.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 16.

Rendkívüli munkavégzés díjazása – az alapbérrész számítása

Kérdés:

Az Mt. szabályozza, hogy a rendkívüli munkavégzés után járó bérpótlék a munkavállalónkat a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg. Jár az időarányos munkabér és a túlórapótlék is. Ez esetben az egy órára járó alapbért – havibérben meghatározott alapbér esetén – úgy kell kiszámolnunk, hogy a havi alapbér összegét el kell osztanunk az adott hónap általános munkarend szerint teljesítendő órák számával. Van-e arra lehetőség, hogy a rendkívüli munkára járó alapbér, azaz a túlmunka alapdíjának kiszámításakor az általános munkarend szerinti óráktól eltérő óraszámot alkalmazzunk:
a) 174-es osztószámot (a túlórapótlék kiszámításakor alkalmazott óraszám),
b) a munkavállaló munkarendje alapján a beosztott órák számát (pl. 16 nap×12 óra = 192 óra)?
A törvény tartalmaz az osztószám kapcsán korlátozó szabályozást?

Részlet a válaszából: […] ...időszakra eső általános munkarend szerinti teljesítendő órák számával [Mt. 136. § (3) bek.]. A bérpótlék számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállaló egy órára járó alapbére. Ennek meghatározásakor a havi alapbér összegét a 136......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Munkaszerződés szerinti munkaidő és a "túlórák"

Kérdés:

A munkaszerződésben heti 40 óra szerepel a munkavállaló munkaidejénél. Ez milyen munkarendnek felel meg: általános teljes munkaidő (kötött), kötetlen, esetleg rugalmas? Ebben az esetben mikor kell túlórát fizetni?

Részlet a válaszából: […] ...bek.].A mindennapokban gyakran "túlóraként" hivatkozott rendkívüli munkaidőnek több fajtája van. Ennek minősül a munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidőkereten felüli, az elszámolási időszak alkalmazása esetén az ennek alapjául szolgáló heti munkaidőt meg­haladó.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] ...és a megfelelő túlórapótlékkal kifizetni [Mt. 107. § b) pont, 143. §]. Ugyanakkor a jelen esetre nem alkalmazandó a beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő szabálya [Mt. 107. § a) pont]. Igaz ugyan, hogy a munkavállaló jogellenes beosztásban dolgozott a 24 órás....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Rövidebb teljes munkaidő kikötése a munkaszerződésben

Kérdés: Rövidített teljes munkaidő esetén milyen feltételekre szükséges kitérni a munkaszerződésben?
Részlet a válaszából: […] ...esetén is legalább a kötelező legkisebb munkabér jár alapbérként a munkavállaló számára. Azaz a részmunkaidős foglalkoztatástól eltérően a munkavállaló díjazása és egyéb járandóságai nem csökkenthetők arányosan erre a körülményre tekintettel. Mivel korábban a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 7.

Beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő és napi pihenőidő

Kérdés:

A munkavállaló rendes beosztása hétfőtől péntekig reggel 6 órától délután 2 óráig tart. A munkavállaló munkaköre csoportvezető, feladata, hogy munkaidején kívül, az őáltala meghatározott időpontban ellenőrizze a beosztottjai munkáját. Ezt az ellenőrzést este 8-tól este 10 óráig végzi. Helyesen járunk-e el, ha az ellenőrzéssel töltött munkát 50%-os túlóraként számoljuk el? Ha ez az ellenőrzés például este 10 órától éjfélig tart, akkor a következő napon, reggel 6 órától törvényesen munkába állhat-e?

Részlet a válaszából: […] ...Mt. szerint rendkívüli munkaidő – egyebek mellett – a munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő [Mt. 107. § a) pont]. A kérdés szerint a munkavállaló a munkaidő-beosztásán kívül végzi az ellenőrzési feladatokat, ezért ez rendkívüli munkaidőnek minősül. Erre az......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Órabér vagy havibér alkalmazásának előnyei

Kérdés: Múzeumi dolgozók felvételét tervezzük. Elsősorban havibéres, pótlékátalányos konstrukcióban gondolkodunk, és egyenlőtlen munkaidő-beosztásban háromhavi munkaidőkeretben. Felmerült, hogy ha a ledolgozott órák alapján fizetnénk a munkabért, akkor a munkáltató számára kedvezőbb lenne a konstrukció, bár, ha jól gondoljuk, a munkavállalónak ingadozóbb lenne a havibére, kevésbé lenne kiszámítható a keresete. A munkáltató szabadon választhatja meg, hogy órabéres vagy havibéres konstrukciót alkalmaz? Órabér alkalmazása esetén is lehet pótlékátalányos formában foglalkoztatni a leendő munkavállalókat, vagy a pótlékátalány csak havibéres konstrukciónál működik?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállalónak – a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül – a havi alapbére jár;b) órabéres díjazás esetén – eltérő megállapodás hiányában – a munkáltató a munkavállaló munkabérét az adott hónapban irányadó általános munkarend szerinti.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Bérpótlék számítási alapja – eltérés a munkavállaló hátrányára

Kérdés: Élelmiszerboltban foglalkoztatunk bolti eladó munkakörben alkalmazottakat. Cégünknél a bérpótlékok számítási alapja az alapbér 25%-a. Ez a számítás megfelel a jelenlegi törvényeknek?
Részlet a válaszából: […] ...bérpótlék számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállaló egy órára járó alapbére [Mt. 139. § (2) bek.]. Az általános szabályoktól eltérően, ami szerint munkaszerződés, illetve a felek megállapodása csak a munkavállaló számára kedvezőbb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. július 19.
1
2
3
6