Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] A munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll [Mt. 115. § (1) bek.]. Munkában töltött időnek minősül egyebek mellett a szabadság, a szülési szabadság, a gyermek gondozása céljából igénybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Bérkorrekció gyermekgondozási szabadság után – az ajánlattétel időpontja

Kérdés: Egyik kolléganőnk jelezte, hogy gyermekgondozási szabadságáról szeptemberben kíván visszatérni. A harmadik gyermekével van távol, hét év után tér majd vissza. Ilyen esetben mikor kell elvégezni a kötelező béremelést? Először kiadjuk az időközben felhalmozódott szabadságokat, amelyekre még a távolléte előtti bérrel számoljuk a szabadságot, és csak a tényleges munkába állás előtt korrigáljuk a bérét? Mi a helyzet akkor, ha mégsem tudjuk tovább foglalkoztatni, és meg kell szüntetnünk a munkaviszonyát? Ekkor is kötelező a béremelés?
Részlet a válaszából: […] A fizetés nélküli távollétről visszatérő munkavállaló alapbérének korrekciója kapcsán a szabály az alábbi: a munkáltató az Mt. 127-132. §-ban meghatározott távollét megszűnését követően ajánlatot tesz a munkavállaló számára a munkabér módosítására. Ennek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 26.

Helyettesítésre létesített munkaszerződés meghosszabbodása

Kérdés: A munkaszerződésem szerint: "Munkáltató határozott időre alkalmazza a munkavállalót XY kolléganő távollétének idejére, előreláthatólag 2018. február 27. napjáig." A kolléganő várhatóan ekkor jött volna vissza gyermeke mellől dolgozni, de idén januárban bejelentette, hogy újból babát vár augusztus elejére. Ilyen esetben automatikusan módosul a határozott idejű szerződésem, azaz tovább dolgozhatok a kolléganő visszatértéig? Ha mégsem szeretnék tovább dolgozni, akkor felmondhatok, illetve a munkáltatóm felmondhat nekem?
Részlet a válaszából: […] ...de csak a törvényben meghatározott indokokból. A munkáltató a határozott idejű munkaviszonyt felmondással megszüntetheti a felszámolási vagy csődeljárás tartama alatt, vagy a munkavállaló képességére alapított okból, vagy ha a munkaviszony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Munkabérelőlegből eredő követelés levonása a munkabérből

Kérdés: Egyik munkavállalónknak korábban nagyobb összegben folyósítottunk munkabérelőleget. A munkaviszonya megszűnt, és az elszámolás során ezt érvényesítettük vele szemben. Ennek eredményeként nettó 40 000 Ft körüli összeg került átutalásra a számára, mivel gyermektartásdíjra vonatkozóan letiltása is van. Erre a munkaügyi hatósághoz fordult azzal a bejelentéssel, hogy jogszabálysértő módon jártunk el, mivel a munkabére 50%-át meghaladó mértékben vontunk le tőle bért. Valóban nem jártunk el helyesen?
Részlet a válaszából: […] A munkabérből való levonásnak négy esetben van helye:a) jogszabály alapján;b) végrehajtható határozat alapján, a levonásmentes munkabérrészig;c) a munkavállaló hozzájárulása alapján, ha az a munkáltató követelését elégíti ki, de szintén csak a levonásmentes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 30.

Munkaviszony megszűnése a munkáltató végelszámolása miatt

Kérdés: Cégünk októberben végelszámolás alá kerül. Egy munkavállalónak augusztusban gyermeke született. Megszűnik-e a munkaviszonya a végelszámolás kezdetén, vagy csak a végelszámolás végén fog ez megtörténni? Automatikusan megszűnik a végelszámolással a munkaviszonya, vagy szükséges neki felmondani?
Részlet a válaszából: […] ...megszűnése esetén – ha a cég nem fizetésképtelen, és a cégre vonatkozó jogszabály eltérő rendelkezést nem tartalmaz – végelszámolásnak van helye [Ctv. 94. § (1) bek.]. Önmagában a végelszámolás elhatározása (Ctv. 98. §) nem jelenti egyben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 7.

Munkáltatói jogutód nélküli megszűnés és a gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság

Kérdés: Az elmúlt három évben otthon voltam két kisgyerekemmel, és jelenleg is GYED-et kapok még kb. fél évig. A munkáltatómtól a múlt hónapban levelet kaptam, amiben tájékoztatott, hogy a cég megszűnik, jogutódja nem lesz, velem pedig elszámolnak. Azt olvastam, hogy ilyen esetben úgy kell tekinteni, mintha a munkáltató felmondott volna nekem, így végkielégítést is kapnom kell, mivel már négy éve áll fenn a munkaviszonyom, és felmondási időt is fel kell számítani. A munkáltató azonban felmondási időt egyáltalán nem akar nekem fizetni. Mit tehetek, hogy megkapjam a felmondási időre járó távolléti díjat is?
Részlet a válaszából: […] ...ha a munkáltató jogutód nélkül megszűnik, a munkavállalókkal való elszámolásnál általában úgy kell eljárnia a munkáltatónak, mintha a jogviszony munkáltatói felmondással szűnt volna meg. Így a munkavállalót végkielégítés illeti meg [Mt. 77. § (1) bek....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 1.

Szabadságra való jogosultság – az elévülés kezdete

Kérdés: A munkavállalónk 1999 óta van távol gyermek gondozása miatt. Gyermekeit 1999-ben, 2002-ben, majd 2007-ben szülte. Távolléte folyamatos volt, betegszabadság, szülési szabadság, fizetés nélküli szabadság jogcímeken. 2002-ben született gyermeke betegnek minősült, úgyhogy rá tekintettel 3 éves koránál tovább vett igénybe fizetés nélküli szabadságot. Most visszajönne dolgozni, így meg kell határoznunk a részére járó szabadságot 1999-től kezdődően. Ezt hogyan számítsuk? Nem évültek-e el a régi szabadságai?
Részlet a válaszából: […] Alapelv, hogy mindig a jogosultság keletkezése időpontjában hatályos szabályok alkalmazandók a szabadság mértéke vonatkozásában, ez a módosító anyagi jogi jogszabályok visszaható hatálya tilalmának általános elvéből [Jat. 15. § (2) bek.] következik. Az Mt. 2012. július...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 16.

Megváltozott egészségi állapot – mint a munkáltató felmondásának indoka

Kérdés: Az egyik munkavállalónk a munkahelyi balesetét követően olyan orvosi javaslatot nyújtott be, miszerint a kialakult nagyfokú csontritkulása miatt az orvosa könnyített munkára javasolja. Cégünk tevékenységéből fakadóan azonban könnyített munkakört nem tudunk számára felajánlani. Élhetünk-e munkáltatói felmondással a megváltozott egészségi állapotára hivatkozva? Ekkor a munkáltatói felmondás milyen kötelezettségekkel jár?
Részlet a válaszából: […] ...kell a felmondási időre járó rendelkezéseket is (Mt. 69. §), és eleget kell tenniük a munkaviszony-megszüntetés esetére vonatkozó elszámolási kötelezettségnek (Mt. 80....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 29.

Ki nem adott szabadság "sorsa"

Kérdés: 5 évig dolgoztam főállásban egy cégnél, szülési szabadságra is innen mentem. 3 gyerme­kem született ez idő alatt, de sajnos a munkahelyemre nem tudnak visszavenni. Az adóhatósággal történt elszámolási vita során a cég pert vesztett, így megkértek, hogy a felszámolási eljárást is én indítsam el. Időközben újjáalakult a régi tulajdonosokkal a társaság, amelyik papíron nem a régi jogutódja, de mind a tevékenység, mind az ügyfélkör megegyezik a régivel. Jelenleg is zajlik a felszámolási eljárás, fizetni nem tudnak/nem akarnak a régi-új tulajdonosok. Milyen lehetőségeim vannak a ki nem fizetett szabadságok rendezésére?
Részlet a válaszából: […] ...alapján a munkaviszony megszűnésekor, ha a munkáltatóaz arányos szabadságot nem adta ki, azt meg kell váltani (új Mt. 125. §). Ez afelszámolási eljárás végén, a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével leszesedékes, mivel ekkor szűnik meg a munkaviszony [új Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 30.