Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...144. § (1)-(2) bek.]. A munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan elrendelt rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés ellenértékeként alapbér, illetve - a felek megállapodása alapján - alapbérrel díjazott szabadidő jár [Mt. 143. § (1) bek. (2) bek....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Készenlét alatti munkavégzés díjazása

Kérdés: Készenlét alatt történő munkavégzés esetén hétköznap 50%-os túlóra, illetve pihenőnapon történő munkavégzés esetén (készenlét alatt) 100%-os túlóra illeti meg a munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzésként kell minősíteni [Mt. 107. § a) pont].A munkavállalót a rendkívüli munkavégzés ellenértékeként a rendes munkaidőre járó munkabérén felül az alábbi díjazás illeti meg: ha a rendkívüli munkavégzésa)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 16.

Szociális gondozói díj

Kérdés: Belső egyházi jogi személynél munkaviszony keretében részidőben foglalkoztatott munkavállalókkal köthető-e olyan megállapodás, melyben szociális gondozási tevékenységért az Szja-tv. 3. §-ának 65. pontja alapján szociális gondozási díjat fizet ki ugyanazon munkáltató, mely kifizetés adóterhet nem viselő járandóságnak minősül? Munkaviszony keretében és a különmegállapodásban végzett tevékenység nem megegyező: fejlesztőpedagógus és portás munkavállalókra vonatkozik a kérdés.
Részlet a válaszából: […] ...díjazás tartozhat, hiszen a munkaviszonyt maga az Szja-tv. veszi ki e körből, közérdekű önkéntes munkavégzés esetén pedig nincs ellenérték. Pusztán az a körülmény, hogy a felek között már fennáll egy részmunkaidős munkaviszony egy meghatározott munkakörre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Munkaidő változó munkavégzési hely esetén

Kérdés: A férjem változó munkahelyen dolgozik, a munkaideje 7.30-16.30-ig tart. Le kell dolgozni a fél óra ebédidőt és további napi fél órát, mert pénteken csak 14.00-ig tart a munkaidő. Autóval járnak, egyik munkától a másikig, nincs állandó helyük, nincs öltöző, nincs ebédlő, az autóban esznek, egyik munkától a másik munkába menet. Jogos-e az ebédidő ledolgoztatása? A munkaidő kezdete és vége mikortól számítandó? Például, ha reggel a Belvárosban kezdenek egy épületben, majd az utolsó munka az egyik külső kerületben van, akkor ott kell lenni fél ötig? A munkaidőn kívül is telefonálhatnak, és akkor azonnal menni kell például egy csőtörés miatt, tehát állandó készenlét van, előfordul, hogy éjjel kell dolgozni! Azt az időt túlórában fizetik, de a készenléti időt nem! Szeretném tudni, hogy ezekre milyen jogszabály vonatkozik.
Részlet a válaszából: […] ...(Mt. 110. §). Az ügyelet idejére az alapbér 40%-a, a készenlét tartamára 20%-a jár (Mt. 144. §). Ha a munkáltató ezt az ellenértéket nem fizeti meg, a munkavállalónak nincs rendelkezésre állási kötelezettsége a munkaidőn kívül. Azaz, nem érheti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 5.

Rendkívüli munkavégzés tiltás ellenére

Kérdés: Az ügyvezetőnk kiadott egy utasítást a rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatban, amelyben meghatározta, hogy a termelési területen kizárólag az üzemvezető vagy a termelési vezető rendelhet el túlórát. Az utasítást minden faliújságon közzétettük a gyártósorok mellett, illetve csoportos szóbeli tájékoztatót is tartottunk róla a műszakoknak, mivel korábban is sok gondunk volt a túlórákkal. Ennek ellenére több munkavállalónk is a beosztás szerinti munkaidőn túl dolgozott, a műszakvezetők kérésére, ami a hónap végével derült ki, a jelenléti ívekről, illetve azok alapján a munkavállalók elmondásából. A dolgozók szeretnék megkapni a túlóradíjat, viszont nem szeretnénk ezt kifizetni nekik, mivel tudták, hogy milyen utasítások vannak érvényben. Ki kell fizetnünk a túlóradíjat?
Részlet a válaszából: […] ...tudtával túlmunkát végez, ez a munkavégzés a munkáltató érdekét szolgálja, ezért a rendkívüli munkaidőben való munkavégzés ellenértékére jogosult (EBH2006. 1443). Egy újabb, idén született bírói döntés alapján azonban, ha a munkáltató kifejezett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 23.

Munkakörbe nem tartozó feladatok ellenértéke

Kérdés: 2009-ben a kollégámnak megszűnt a munkaviszonya. Ezután az ő munkáját is, akaratomon kívül, nekem kellett elvégezni. Több hónapon keresztül egy fillért sem kaptam érte, de felelősségre vonást a munkáért igen. Hónapok elteltével kreáltak egy megbízást, amit a mai napig nem vontak vissza. A munkát már nem én végzem, aki pedig most a felelőse, többszörös bért kapott, illetve kap. Kérdésem: a ki nem fizetett munkám bérét kérhetem-e?
Részlet a válaszából: […]  Az Mt. 83/A. § (1) bekezdése szerint nem minősülmunkaszerződés-módosításnak, ha a munkavállaló – a munkáltató működésévelösszefüggő okból, ideiglenesen – a munkáltató utasítása alapján, eredetimunkaköre helyett vagy eredeti munkaköre mellett más...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Díjazás hétvégi továbbképzésre?

Kérdés: Általános munkarendben dolgozó munkavállalóinkat péntek délután és szombaton továbbképzésre köteleztük. Megilleti-e a munkavállalókat a képzés idejére valamilyen díjazás?
Részlet a válaszából: […] ...50%-ospótlék jár a munkavállaló számára. Munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy afelek megállapodása azonban előírhatja, hogy ilyenkor ellenértékként – pótlékhelyett – szabadidő jár, ami nem lehet kevesebb a képzés időtartamánál [Mt.147. § (2) bek.]. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.