Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] A teljes napi munkaidő csak a felek megállapodása alapján emelhető fel, legfeljebb napi tizenkét órára, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. § (2) bek.]. Ha van is ilyen, hosszabb teljes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Munkaidőkeret kihasználatlan órái – a bérlevonás tilalma

Kérdés: A munkáltató munkaidőkeretben több műszakos munkarendben foglalkoztatja a munkavállalókat, egyenlőtlen munkaidő-beosztást alkalmazva. A munkavállalók havibéres díjazásban részesülnek, nem magasan kvalifikált, alacsony beosztású munkakörben dolgoznak. A munkáltató a hat hónapos munkaidőkeretben a heti két pihenőnapon túl kiegyenlítő (szabad)napokat is beoszt. Figyelmetlenség vagy egyéb ok miatt a munkaidőkeret végén kiderült, hogy több munkavállaló kevesebb óraszámot dolgozott, mint a keret általános munkarend szerinti törvényi órái összesen voltak. Az így "kiesett" munkaórákra jutó összeget – az előlegnyújtásból eredő követelés alapján – az utolsó havi munkabérből levonták, több mint nyolcvanezer forintot. Amennyiben a rövidebb ledolgozott munkaidő nem a munkavállaló(k) oldalán felmerülő okból alakult (nem volt betegség vagy saját kérés alapján távol), csupán a munkaidő-beosztása volt hiányos, hibás, megállapítható-e, hogy a munkáltató méltányos mérlegelés hiányában, aránytalan sérelmet okozott? Csak munkaügyi perben vagy egyéb módon is visszakövetelhető-e a levont munkabér? Felmerülhet-e, hogy a munkáltató gyakorlata, több munkavállalót is érintve, a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközik?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő mértékét tehát a törvény, és nem a munkáltató határozza meg (számítja ki); a munkaadó csak annak beosztásáról rendelkezhet.Egyenlőtlen munkaidő-beosztás és havibéres díjazás esetén a munkavállalónak – a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Működési rend átalakításával kapcsolatos munkaidő-szervezés

Kérdés: Cégünk a készenléti jellegű munkakörben havibérrel foglalkoztatott munkavállalóit órabéresíteni szeretné az alábbiak szerint: a jelenlegi havibérüket 174-gyel osztva megállapított órabérrel a beosztás alapján havi óraszámmal teljesített órabérrel lennének kifizetve. Hogyan tudjuk a munkaidejüket helyesen megállapítani, a szerződésüket megírni, ha a munkavállalók megválaszthatják, hogy egy hónapban mennyi munkaórát akarnak dolgozni? A cég célja, hogy se állásidőt, se túlórát ne kelljen fizetni, csak a ledolgozott órára járó alapbért. Ebben az esetben mi lesz a munkaidőkeret, hiszen egyenlőtlen a beosztásuk?
Részlet a válaszából: […] Előrebocsátjuk, hogy a kérdés összetettségére és a tervezett intézkedéssel összefüggésben felmerülő feladatokra tekintettel lapunk keretei között nincs mód a teljes körű válaszadásra, így csak a figyelembe veendő főbb szempontokat tudjuk megadni. A munkaidő meghatározása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.

Rendkívüli munkavégzés heti pihenőnapon

Kérdés: Hotelben dolgozom recepciósként, papíron nyolcórás munkarendben, valójában tizenkét órás műszakokban. A felettesem a pihenőnapomon be akar hívni dolgozni, de nem az én munkakörömben (az étteremben kellene felszolgálnom). Kötelezhet-e erre a túlmunkára? Ez nem fog megjelenni a fizetési papíromon, de ha rajta lenne, hány százalékkal kellene többet fizetnie?
Részlet a válaszából: […] ...az alábbi határidőkön belül kell kiadni:– legkésőbb az elrendelt rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést követő hónapban,– egyenlőtlen munkaidő-beosztás alkalmazása esetén legkésőbb a munkaidőkeret vagy az elszámolási időszak végéig, továbbá– a felek úgy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 30.

Munkaidő-beosztás és a munkaidő mértéke

Kérdés: Egy meghirdetett állásra jelentkeztem, melyre fel is vettek. Az állás nyolcórás munkaidőre lett meghirdetve, még a felvételi tesztíráson is ezt ígérték, és a munkaszerződésem is 8 órás munkaviszonyról szól. Viszont a munkám kezdete óta 12 órás munkarendben dolgozom. Egy ideig azzal biztattak, hogy csak pár hónapról van szó, és utána változások lesznek, de mostanra kiderült, hogy nem lesz belőle semmi. Én előtte közmunkás voltam, igaz, jóval kevesebb fizetésért, de mivel egészségi okokból és pszichésen is megvisel a 12 órás munkarend, ezért megfelelt számomra az a munka is. Van-e értelme munkaügyi bírósághoz fordulni, van esélyem valamit elérni?
Részlet a válaszából: […] ...péntekig, illetve munkaidőkeret, vagy elszámolási időszak alkalmazása esetén a munkaidő a hét minden napjára vagy az egyes munkanapokra egyenlőtlenül is beosztható [Mt. 97. § (3) bek.]. Ebben az esetben például a munkaidőkeret átlagában kell megfelelni a napi munkaidőre....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 8.

Szabadság munkaszüneti napon

Kérdés: Karbantartó munkakörben, megszakítás nélküli tevékenység keretében dolgozó kollégánk 2016. január 1-jén be volt osztva, de szabadságra ment. Erre a napra fizetett ünnepet, vagy a szabadságra járó távolléti díjat kell elszámolnunk neki?
Részlet a válaszából: […] ...bek.]. A munkaszüneti napon történő munkavégzés további feltétele, hogy a munkavállaló foglalkoztatása ne általános munkarendben, hanem egyenlőtlen munkaidő-beosztásban, például munkaidőkeret alkalmazása mellett történjen [Mt. 97. § (3) bek.]. Ilyenkor a...kaszüneti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 22.

Bérelszámolás készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Vagyonőri tevékenységet végző, szakképzett munkavállaló négyhavi munkaidőkeretben, 24 óra szolgálat (készenléti jellegű munkavégzés) és 48 óra pihenőidős munkarendben van foglalkoztatva, havi 10-11 szolgálati napon, összes havi munkaideje 240-264 óra. Hogyan kell elszámolni a havi munkabérét (118 000 Ft/hó), milyen pótlékok illetik meg: éjszakai, vasárnapi, és az éves fizetett szabadságát hány óra/nap mértékben kell elszámolni? Ha a napi szolgálati ideje alatt a 8 óra pihenőidőt is munkával tölti, rendkívüli esetben, mi a rendkívüli munkaidő elszámolási alapja: a 656 Ft/óra, vagy az alapbére osztva a havi tervezett szolgálati idővel és annak 50 vagy 100%-os pótléka?
Részlet a válaszából: […] ...rendes munkaidőben történő munkavégzés esetén vasárnapi pótlék [Mt. 140. § (1) bek.] illeti meg.Mivel a munkavállaló egyenlőtlen munkaidő-beosztásban dolgozik, így a szabadság kiadása során a beosztással azonos tartamra mentesül munkavégzési...án...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...[új Mt. 118-120. §, 135. § (2) bek.].A szabadság kiadása vonatkozásában a legfontosabb változás, hogy az új törvény szerint egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén azt órákban kell kiadni. (Lásd még erről részletesen az 1554., az 1558. és az 1559. számú.......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Rendkívüli munkavégzés munkaidőkeretben

Kérdés: Közétkeztetésben dolgozom, havonta háromszor szombat-vasárnap 5 órás munkára berendelnek, hétköznap napi 8 órás munkát végzek, néha 6 napon is egymás után. A beosztástól függően hét közben 1-2 nap, havonta 1 hétvége szabad. Jár-e túlórapótlék vagy pluszszabadnap az ilyen munkavégzések után?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatónál dolgozik-e, amelylehetőséget biztosít a megszakítás nélküli munkarend alkalmazására. Amunkavállaló részére – az egyenlőtlen munkaidő-beosztáshoz kapcsolódómunkaidőkeret alkalmazása esetén – hetenként átlagosan két pihenőnap vagy 48óra pihenőidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Heti munkaidő – 44 óra?

Kérdés: Azt olvastuk a sajtóban, hogy idén nyáron bevezetik a 44 órás munkahetet. Igaz ez a hír?
Részlet a válaszából: […] ...pedig rendkívüli munkáért járó díjazást kelljenfizetnie a munkáltatónak. Erre egyébként csak munkaidőkeret és ahhoz kapcsolódóegyenlőtlen munkaidő-beosztás alkalmazásakor van lehetőség, de a munkáltatóegyoldalúan csak 4 hónapos munkaidőkeretet alkalmazhat: ennél....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.
1
2