Vezetőváltás az óvodában

Kérdés: Vezetőnk negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonul. Július 31-ig van állományban, utána a munkáltató kiadja a szabadságát, majd nyolc hónap felmentési idő következik, amit a fenntartó engedélyével nem kell munkával töltenie, mentesül a munkavégzés alól, mivel egy munkahelyen töltötte a közalkalmazotti jogviszonyát. A vezetői ciklus második évében van jelenleg. Így számítva 2021. április-május a nyugdíj kezdete. Ilyen esetben törvényileg mikor szabályos a vezetői pozíció meghirdetése, a pályázat kiírása? Én mint helyettes pályázatot szeretnék beadni. A fenntartó közölte, hogy a felmentési idő első négy hónapjában nem vehetünk fel embert, csak a felmentési idő második négy hónapjára. Gondolom, a vezetői feladatok ellátásával engem mint helyettest fognak megbízni. A vezető távolléte – a szabadság, illetve a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés – alatt a vezetői feladatok ellátása a szervezeti és működési szabályzat alapján történik, vagyis a feladataim közé tartozik. Ezt óvodai csoportbeli tevékenységem mellett kell ellátnom, vagy már óvodai csoport vezetése nélkül? A bérezés hogyan alakul, amennyiben vezetői feladatok ellátásával is megbíznak? Ugyanennyi illetményért a plusz vezetői feladatokat el kell látnom? Hatcsoportos óvodáról van szó. A jelenlegi vezetővel harminc éve dolgozunk együtt, én öt éve helyettesként. Együtt vezettük az intézményt, készülve a nyugdíjazására. A folyamat és a díjazás kérdése nem világos számunkra (az óraszámok alakulása, a munkaidő, a vezetői pótlék a szabadságára és a felmentési idejére, vezetői pályázat meghirdetésének ideje).
Részlet a válaszából: […] ...dolgozik ténylegesen, azonban a munkáltató állományában egészen a közalkalmazotti jogviszonya megszűnéséig, azaz a tényleges nyugdíjazásáig megmarad.A Tny. 18. §-ának (2a) bekezdése értelmében öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Pedagógus díjazása május 1-jén

Kérdés: Iskolánk kórusa fellépett május 1-jén a városi majálison. Milyenfajta munkaidőnek minősül ez az Nkt. szerint? Milyen díjazás illeti meg erre az időre a karvezetőt és a kísérő tanárokat?
Részlet a válaszából: […] ...felügyeletük, valamint az énektanár munkaköri feladatai közé tartozó karvezetési munka ellátása rendkívüli munkavégzésnek minősül. Díjazása: a munkavégzés időtartalmára járó alapbér vagy illetmény [Mt. 139. § (1) bek.], továbbá 100% bérpótlék a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 19.

Bálozó pedagógus munkavégzése

Kérdés: Kötelezhető-e egy pedagógus szombat éjszaka olyan munkára, amely nem pedagógiai jellegű, gyermekek nincsenek jelen, tulajdonképpen egy olyan szórakoztatórendezvényen való részvételről van szó, ahol az iskolai alapítvány részére támogatást gyűjtünk? Cserébe valamelyik tanítási szünet egy nappal hosszabb lenne a pedagógus számára.
Részlet a válaszából: […] A szombat este, éjjel tartott rendezvényen való részvétel, pénzgyűjtés egyfelől munkakörbe nem tartozó feladat ellátását, másfelől a szokott munkavégzési időtől eltérő időszakban való munkavégzést jelent a pedagógusok számára. Annak nincs akadálya, mivel sem az Mt.,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 8.

Pótlék megállapítása közalkalmazotti jogviszonyban

Kérdés: Intézményünk fő tevékenysége a szociális ellátás, dolgozóink a Kjt., illetve a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet hatálya alá tartoznak. Egyéb feltételtől függő pótlékokkal kapcsolatban az alábbi kérdésünk lenne: adható-e annak a gépkocsivezetőnek rakodási pótlék, aki a munkaidejének meghatározott részében rakodást végez? Számít-e, hogy az adott feladatot egyedül vagy segítséggel látja el? Adható-e annak a dolgozónak pénzkezelési pótlék (mankópénz), aki munkája során pénzzel bánik (térítési díj, intézményi pénztár kezelése), melynek összege jelentős? Ezek az egyéb feltételtől függő pótlékok mikor adhatók, és a pótlék összegét mi alapján kell meghatározni? A pótlék megítélése esetén a feltételeket a munkáltató állapíthatja meg, vagy ennek vannak külön szabályai?
Részlet a válaszából: […] ...állapítható meg. Ha pedig a gépkocsivezető munkakörébe a továbbiakban sem tartozna a rakodás, helyettesítési díj címén kaphat magasabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 10.