Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...ekkor már nem áll fenn munkaviszony –, hogy a munkáltató egyéb jogcímen, azaz nem munkaviszonyból származó munkabérként fizeti ki a díjazást. Ez azonban további, jogviszony-minősítési kérdéseket is felvethet. Ha viszont vasárnap jár le a harmincnapos felmondási idő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Cigarettaszünetek megoldása a munkaközi szünet meghosszabbításával

Kérdés: A munkavállalóink körében rendszeresen előfordul, hogy a munkaközi szünet mértékét 5-10 perccel túllépve mennek dohányozni, és így munkaidőben nem dolgoznak. Ezt az időt a műszak végén pótolják be, amivel viszont a beosztás szerinti munkaidőn túl végeznek munkát – összesen ugyanúgy 8 órát, mintha a beosztásuk szerint dolgoztak volna. Hogyan kell ilyen esetben elszámolni a munkabért?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazni kell.Összességében: ha a munkavállalók engedély nélkül járnak ki dohányozni, akkor arra az időre nem illeti meg őket díjazás; ugyanakkor, ha a munkáltató tudtával a beosztás szerinti munkaidőn túl is dolgoznak, akkor az rendkívüli munkaidőnek minősül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Osztott munkaidő – kollektív szerződés alapján a közlekedési ágazatban

Kérdés: Az Mt. 135. §-ának (6) bekezdése alapján a kollektív szerződés a közlekedési ágazatok szinte valamennyi munkaköreiben lehetővé teszi azt, hogy az érintett munkavállaló megkérdezése és beleegyezése nélkül állapítson meg osztott munkaidőt. De vajon az ilyen módon bevezetett osztott munkaidőnek kötelező (alapelvi) előfeltétele-e az, hogy a munkavállalónak lehetősége legyen arra, hogy haza tudjon menni a "kieső" időben, vagyis a tartózkodási helyet ne a munkáltató határozza meg? Mi van akkor, ha a munkavállaló a munkahelyétől távol lakik, és emiatt a munkahelyét nem tudja elhagyni, és ott helyben kénytelen eltölteni a köztes időt? Például a munkavállaló minden harmadik nap reggel 7 és másnap 7 között végez munkát, 22 és 4 óra közé esik az osztott munkaidő munkamentes része. Ebben az esetben a "kieső idő" munkaidőnek minősül, vagy talán ügyeletnek? Ha ez esetleg mégis jogszerűen minősülne ügyeletnek, akkor az évi 250 (300) órás korlát "megkerülése" végett "átnevezhető-e" a kollektív szerződésben ez a konstrukció készenlétnek, ha a munkavállaló tényleg nem tud hazamenni? Ha igen, akkor miért?
Részlet a válaszából: […] ...óra – pihenőidőnek minősül. Azaz, ilyenkor a munkavállalót nem terheli rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség, illetve díjazás sem jár erre az időszakra. Ebből eredően a munkavállaló a köztes időben el is hagyhatja a munkavégzés helyszínét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Naptári napon áthúzódó munkanap kérdései

Kérdés: Szórakoztatóegységeket működtető, heti 80 óra üzemelési időt elérő, rendeltetése szerint vasárnap és munkaszüneti nap is működő foglalkoztató vagyunk. Dolgozóink munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztásban, teljesen változó munkakezdéssel és munkabefejezéssel dolgoznak (pl. 8-16, 10-18, 10-20, 18-06, 20-04, 22-06, 22-04 stb.). A napi munkaidő kezdete és befejezése nem mindig esik azonos naptári napra.
1. Beosztható-e a dolgozó a hónapban minden szombat éjszakára? Ebben az esetben a szombaton kezdődő és vasárnapra legkésőbb reggel 6-ig átnyúló műszak szombati munkavégzésnek számít-e, a vasárnapot tekinthetem-e vasárnapi pihenőnapnak? Tehát megvalósul-e esetükben a havi egy vasárnapra eső pihenőidő?
2. Ha munkaszüneti napot is érint az áthúzódó műszak (pl. október 22-én 22-04, illetve október 23-án 22-04-ig dolgozik a munkavállaló), akkor hány órára kell fizetni neki bérpótlékot a munkaszüneti napon történt munkavégzésért az egyik, illetve a másik esetben?
3. Részmunkaidős lemezlovasunkat az esetenként hétköznapra eső 00-04 beosztás mellett beoszthatjuk-e minden vasárnap 00-04-ig? Szerintem nem, mert esetében nem húzódik át szombatról vasárnapra a munkaideje, tehát nála adott, hogy melyik napon végez munkát (vasárnap). Ugyanakkor beoszthatjuk-e minden szombaton 23-04-ig? Ebben az esetben ő is az 1. pontban említettek szerint dolgozna. Kérdésem ugyanaz, hogy megvalósulna-e esetében a havi egy vasárnapra eső pihenőidő ilyen beosztás mellett?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaszüneti napra esik.Amennyiben a munkáltató a naptártól eltérően határozta meg a munkanapot (pihenőnapot, munkaszüneti napot), a díjazást is ennek megfelelően kell biztosítania. Hasonlóan, ha a munkanap reggel hat órától tart a következő nap hat óráig, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 9.

Több műszakban dolgozót megillető bérpótlékok

Kérdés: Munkahelyemen 6+2-es (6 munkanap 2 pihenőnap) rendszerben folyamatos, három műszakos munkarendben dolgozunk. Milyen bérpótlékok járnak a munkavégzésemre? Műszakpótlék, vasárnapi pótlék megillet-e? Ha a munkavégzés hétvégére és ezenfelül még munkaszüneti (ünnepnap) napra is esik, jár-e további pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...alapbéren túl a fenti bérpótlékokra a munkavállaló nem jogosult. Emellett a felek a munkaszerződésben bérpótlék helyett a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot magában foglaló havi átalányt is megállapíthatnak [Mt. 145. § (2) bek. a) pont], ekkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Megszakítás nélküli tevékenység és készenléti jellegű munkakör

Kérdés: Önkormányzati tulajdonú nonprofit kft.-nk sportlétesítményt üzemeltet. Mind az alapító okirat, mind az önkormányzattal kötött közhasznúsági megállapodás tartalmazza, hogy a társaság tevékenysége során olyan közfeladatot lát el, amelyről jogszabály szerint valamely állami szervnek vagy a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia. A sportlétesítmény jellemzően reggel 6-tól este 11-ig fogad látogatókat, de a technológiai háttér miatt nevezhetjük folyamatosan üzemelőnek, mert a hűtéstechnikáért felelős gépház folyamatosan működik, továbbá igény esetén éjszaka is van mód a használatra. A technológiai háttér miatt nyaranta 1-2 hónapon át karbantartási szünet miatt zárva tartunk. Mindezek alapján a társaság tevékenysége megszakítás nélküli az Mt. 90. §-a értelmében? Karbantartóink, illetve portaszolgálatos biztonsági őreink készenléti jellegű munkakörökben dolgoznak, mivel a munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül állnak rendelkezésre. Rendes munkaidejük napi 8 óra, beosztás szerinti munkaidejük jellemzően 16-17 óra háromhavi munkaidőkeretben. Általában minden harmadik napon 06.00 órától 22.00 óráig dolgoznak, majd az ezt követő harmadik napon újra ilyen beosztásban. A munkaidő és pihenőidő aránya 16/56 óra. A munkaidő kezdete szinte soha nem változik. Úgy ítéljük meg, hogy műszak-, éjszakai, illetve vasárnapi bérpótlék nem, munkaszüneti napra azonban jár a dolgozóknak bérpótlék. Helyesen járunk el, ha csak a munkaszüneti napra vonatkozó pótlékot fizetjük? Jár a dolgozóknak a készenlétre vonatkozó 20% pótlék, ha nincs elrendelve készenlét, a munkaidőkeretben dolgozott órák száma megfelel a napi 8 órás rendes munkaidőnek, azonban a munkakör készenléti jellegű?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalóikat a törvény alapján száz százalék bérpótlék illeti meg [Mt. 140. § (2) bekezdés].A készenlét után járó díjazás tekintetében ki kell emelni, hogy a készenlét nem azonos a készenléti jellegű munkakörrel. Készenlét a beosztás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 29.

Osztott napi munkaidő és a műszakpótlékra való jogosultság

Kérdés: Sertéstelepünkön azokra a napokra, amikor a sertések elszállítását végezzük, osztott munkaidőt szeretnénk bevezetni. A telepen kéthavi munkaidőkeretben kerülnének foglalkoztatásra a munkavállalók, egyenlőtlen munkaidő-beosztást alkalmaznánk. A tervezett napokon, vagyis hetente egy-két alkalommal délelőtt 6.30-12.00 és este 18.00-20.30-ig osztanánk be a munkavállalókat, közben hazamennének. A hét többi napján 6.30-15.00-ig tartana a munkaidő. Kell-e műszakpótlékot fizetni az osztott napon az esti műszakra? Hogyan jelöljük az egyéni nyilvántartó lapon a munkaidőt: 6.30-20.30-ig osztott munkaidő feltüntetésével, vagy 6.30-12.00 és 18.00-20.30?
Részlet a válaszából: […] ...részére (Mt. 100. §). A kérdésben ismertetett beosztás ezen törvényi rendelkezésnek megfelel.Műszakpótlék fizetésére – a díjazási jogcím megnevezésével ellentétben – nem csak több műszakos tevékenység esetén kerülhet sor, miután nem kell, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 10.

Műszakpótlékra való jogosultság rendkívüli munka pótléka mellett

Kérdés: Társaságunk egy termelő cég, három műszakban foglalkoztatja munkavállalóit, a műszakpótlék kifizetésének minden törvényi feltétele teljesül. Az utóbbi időben a megrendelések megnövekedése miatt bizonyos esetekben rendkívüli munkavégzés (túlóra) elrendelésére került sor. Kérdésem az, hogy a rendkívüli munkavégzés időtartamára jár-e a műszakpótlék is? Azaz aki délutános műszak után, 22 órától 02 óráig túlórázik, vagy az éjszakás bejön 18 órára, annak ezt a négy munkaóráját hogyan kell számfejteni? Mi a helyzet, ha szombaton, pihenőnapra elrendelt rendkívüli munkavégzés keretében vagy vasárnap történik ugyanez?
Részlet a válaszából: […] A bérpótlék a munkavállalót a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg [Mt. 139. § (1) bek.]. A bérpótlék számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállaló alapbére [Mt. 139. § (2) bek.]. Az Mt. értelmezésében a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Bérpótlékok az új Mt. szerint

Kérdés: Munkavállalóink folyamatosan működő gyárak karbantartási munkáit végzik. Beosztásuk a következő: 12 óra munka reggel hattól este hatig vagy este hattól reggel hatig; utána a munkavállalók 48-72 órás pihenőidőt kapnak. Folyamatos munkarendben dolgoznak, hétvégén és ünnepnapokon is van munkavégzés. Havonta kapnak munkabért. Kérdésünk, hogy milyen és mekkora mértékű pótlékok járnak nekik az új Mt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...145. § (1) bek.], illetve hogy a felek a munkaszerződésben bérpótlék helyett, továbbá készenlét vagy ügyelet esetén a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot magában foglaló havi átalányt állapítsanak meg [új Mt. 145. § (2) bek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Rendkívüli munkaidő elszámolása

Kérdés: Uszodai karbantartók 7-től 15-ig dolgoznak, de esetenként 19-ig maradnak. Az így ledolgozott túlóra esetében jár-e nekik egyéb (délutános) pótlék, vagy csak a túlóra utáni pótlékot kell számfejteni? Miután a feladatok elvégzésénél sok esetben adott hónapban túlóráznak, a következő hónapban "mínusz" óra kerül elszámolásra. Van-e lehetőség arra, hogy a túlórák összevontan három hónapos keretben kerüljenek elszámolásra? Ha igen, akkor ezt hogyan kell rögzíteni, lehet-e a tájékoztatóban kitérni erre?
Részlet a válaszából: […] A munkavállalónak ötven százalék bérpótlék vagy – munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása alapján – szabadidő jár a munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan elrendelt rendkívüli munkaidőben, a munkaidőkereten vagy az elszámolási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 8.
1
2