Vezetőváltás az óvodában

Kérdés: Vezetőnk negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonul. Július 31-ig van állományban, utána a munkáltató kiadja a szabadságát, majd nyolc hónap felmentési idő következik, amit a fenntartó engedélyével nem kell munkával töltenie, mentesül a munkavégzés alól, mivel egy munkahelyen töltötte a közalkalmazotti jogviszonyát. A vezetői ciklus második évében van jelenleg. Így számítva 2021. április-május a nyugdíj kezdete. Ilyen esetben törvényileg mikor szabályos a vezetői pozíció meghirdetése, a pályázat kiírása? Én mint helyettes pályázatot szeretnék beadni. A fenntartó közölte, hogy a felmentési idő első négy hónapjában nem vehetünk fel embert, csak a felmentési idő második négy hónapjára. Gondolom, a vezetői feladatok ellátásával engem mint helyettest fognak megbízni. A vezető távolléte – a szabadság, illetve a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés – alatt a vezetői feladatok ellátása a szervezeti és működési szabályzat alapján történik, vagyis a feladataim közé tartozik. Ezt óvodai csoportbeli tevékenységem mellett kell ellátnom, vagy már óvodai csoport vezetése nélkül? A bérezés hogyan alakul, amennyiben vezetői feladatok ellátásával is megbíznak? Ugyanennyi illetményért a plusz vezetői feladatokat el kell látnom? Hatcsoportos óvodáról van szó. A jelenlegi vezetővel harminc éve dolgozunk együtt, én öt éve helyettesként. Együtt vezettük az intézményt, készülve a nyugdíjazására. A folyamat és a díjazás kérdése nem világos számunkra (az óraszámok alakulása, a munkaidő, a vezetői pótlék a szabadságára és a felmentési idejére, vezetői pályázat meghirdetésének ideje).
Részlet a válaszából: […] ...dolgozik ténylegesen, azonban a munkáltató állományában egészen a közalkalmazotti jogviszonya megszűnéséig, azaz a tényleges nyugdíjazásáig megmarad.A Tny. 18. §-ának (2a) bekezdése értelmében öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Rendkívüli munkavégzés vezető és magasabb vezető közalkalmazottak esetében

Kérdés: A Kjt. 2012. július 1-jéig hatályban volt 76. §-a szerint nem járt díjazás rendkívüli munkaidőben végzett munkáért a magasabb vezető és vezető beosztású közalkalmazottaknak. Jelenleg – ismereteim szerint – sem az Mt., sem a Kjt. nem tartalmaz a vezetők túlóradíjazására vonatkozó tiltó rendelkezést, így esetükben is a díjazásra vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni. Kérem ezzel kapcsolatos szakvéleményüket!
Részlet a válaszából: […] ...3. § (2) bek.]. Utóbbi esetében a munkarendje kötetlen [Mt. 209. § (4) bek.], amely folytán a rendkívüli munkaidő (és így annak díjazása) szabályainak alkalmazása a törvény erejénél fogva kizárt [Mt. 96. § (3) bek. a) pont].Ebből következően viszont...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 6.

Vezető megbízású közalkalmazottak rendkívüli munkájának díjazása

Kérdés: A Kjt. 2012. július 1-jéig hatályban volt 76. §-a szerint nem járt díjazás rendkívüli munkaidőben végzett munkáért a magasabb vezető és vezető állású közalkalmazottaknak. Jelenleg – ismereteim szerint – sem az Mt., sem a Kjt. nem tartalmaz a vezetők túlóradíjazására vonatkozó tiltó rendelkezést, így esetükben is az általános szabályokat kell alkalmazni. Kérem ezzel kapcsolatos szíves véleményüket!
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 143. §-a szabályozza a rendkívüli munkavégzés ellenértékét, pótlékot és/vagy szabadidőt állapítva meg a munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidőkereten felüli, az elszámolási időszak alapjául szolgáló heti munkaidőt meghaladó munkaidő ledolgozásáért,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 15.

Közalkalmazott magasabb vezető rendkívüli munkájának ellenértéke

Kérdés: A közalkalmazott, aki magasabb vezető (óvodavezető), jelezte írásban a munkáltatói jogkör gyakorlójának, hogy jelentős többletmunkát végzett az év során, ezért kéri, hogy szabadidőként ezt az indokoltan túldolgozott munkaidőt "lecsúsztathassa". Hivatkozik az Mt. 143. §-ára. Nevezett részére túlmunka elrendelésére nem került sor. Lehet-e túlmunkát elrendelni részére egyáltalán, illetve esetében kell-e biztosítani a túlmunkáért járó szabadidőt?
Részlet a válaszából: […] Rendkívüli munkavégzés esetén a magasabb vezető közalkalmazottat is megilleti annak ellenértéke. Ez alól kivétel, ha a magasabb vezető a munkáltató döntése alapján kötetlen munkarendben dolgozik. Ekkor ugyanis munkaideje beosztását maga jogosult meghatározni (Mt. 96. §)....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 21.