Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...ekkor már nem áll fenn munkaviszony –, hogy a munkáltató egyéb jogcímen, azaz nem munkaviszonyból származó munkabérként fizeti ki a díjazást. Ez azonban további, jogviszony-minősítési kérdéseket is felvethet. Ha viszont vasárnap jár le a harmincnapos felmondási idő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Román állampolgár – távmunkában Romániából

Kérdés:

Magyarországi székhellyel és telephellyel rendelkező magyar cégünk román állampolgárt szeretne foglalkoztatni könyvelői feladatokra, aki távmunkában dolgozna, mivel a magyar cégnek nincs Románia területén telephelye. A munkavégzés helye a romániai otthona lenne. Hogyan lehetséges munkaügyi szempontból megoldani ezt a helyzetet, ideértve a munkaszerződést, a bejelentést, a munkabér megfizetését és az adózást?

Részlet a válaszából: […] ...szóló magyar–román egyezmény 16. cikkének (1) bekezdése értelmében általános szabály szerint a bér, a fizetés és az egyéb hasonló díjazás, amelyet az egyik szerződő államban (azaz Romániában) belföldi illetőségű személy nem önálló munkáért kap, csak ebben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Nyugdíjazás és a pálya folytatása

Kérdés: Intézményünkben (önkormányzat által fenntartott óvoda) felmerülő munkaügyi probléma megoldásához szeretnénk segítségüket kérni. Két óvodapedagógusunk 2020. október 1. napján megszerzi a jogosultságot arra, hogy a nők kedvezményes (40 év jogosultsági idő) öregségi nyugdíját igénybe vehesse. A kolléganők élni kívánnak a lehetőséggel. A jelenleg fennálló óvodapedagógus-hiány miatt azonban 2020. október 2-ától vállalják, hogy közalkalmazotti jogviszonyban visszafoglalkoztassuk őket. Véleményünk szerint, ebben az esetben az adott időponttól nyugdíjasnak minősülnek ugyan, de saját kérésükre nyugdíjuk folyósítása szünetel. (Ebben az esetben, egyszerre nem kaphatja a közalkalmazotti illetményt és a nyugdíját is.)
1. Jár-e nekik felmentési idő ebben az esetben 2020. október 1. napját megelőzően?
2. Jár-e nekik felmentési idő akkor, ha a visszafoglalkoztatást követően például 2021 júniusában megszűnik a közalkalmazotti jogviszonyuk?
3. A 2020. október 1. napján megállapított nyugdíjuk összege rögzített lesz-e, vagy a nyugdíjszorzó változását, illetve az emeléseket figyelembe véve módosulni fog-e akkor, ha 2021 júniusában szűnik meg a közalkalmazotti jogviszonyuk?
4. Mindenképp szüneteltetniük kell a nyugdíjuk folyósítását?
5. Létezik-e olyan foglalkoztatási forma, amelyben önkormányzati fenntartású óvodában, óvodapedagógusi munkakörben, nem közalkalmazotti jogviszonyban dolgozik az alkalmazott, és egyszerre kap munkabért és nyugdíjat?
Részlet a válaszából: […] A Tny. értelmében az öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik [Tny. 18. § (2a) bek.]. A hatályos törvényi szabályozás már nem követeli meg, hogy a nő ne álljon biztosítással járó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Kölcsönvevői feladatok munkaerő-kölcsönzésnél

Kérdés: Cégünk bérmunkaerőt alkalmaz, ahol a bérmunkások vezetője folyamatosan változtatja az emberek státuszát, munkaviszony és alkalmi munkavállaló között. Mennyire kell nekem figyelni, hogy náluk milyen módon vannak bejelentve a munkavállalók, és kell-e figyelnem a dolgozót, hogy épp miért van távol? A betegállományt kell-e figyelnem, mivel hozzám nem kerül a betegállományi papír?
Részlet a válaszából: […] ...55. § (1) bek. a) pont]. Az már a munkabér fizetéséért felelős kölcsönbe adó dolga lesz, hogy a keresőképtelenség idejére járó díjazást vagy a társadalombiztosítási ellátást folyósítsa. Társadalombiztosítási szempontból ugyanis a kölcsönbe adó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 15.

Idénymunkás bére, szabadsága és bejelentése

Kérdés: A mezőgazdasági idénymunkásoknak mennyi munkabért kell fizetni szombatra, vasárnapra és ünnepnapokra? A munkaszüneti napra 100% pótlék jár vagy még több? Október 22-e munkaszüneti napnak számít-e? Az idén változott új Mt. ezeket érintette? Amennyiben az idénymunkás havonta 3-15 napot, éves szinten 50 napot dolgozott, akkor számára jár-e szabadság, hogyan kell azt megállapítani és kiadni? Hogy alakul ilyen esetben a bejelentés és a közteherfizetés, érvényesek-e az Eft.-ben írt kedvezmények?
Részlet a válaszából: […] ...kiadására, de nagy valószínűség szerint a pénzbeli megváltására sem kerül sor.Ami a hétvégi, illetve munkaszüneti napi munka díjazását illeti, erre már alkalmazni kell az Mt. általános szabályait, azaz a 140. §-t idénymunka esetén is. E szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Jövedelempótló járadék és összegének módosítása

Kérdés: Egy volt állami vállalat a privatizációt követően zrt. formájában működik és foglalkoztatja a dolgozókat. A privatizáció több lépcsőben történt, több "gazdája" is volt a társaságnak. Kb. 10 évvel ezelőtt három dolgozónál halláskárosodást állapítottak meg, akik munkájukat nem tudták eredeti munkakörükben ellátni, és ezért átkerültek az egyik, az állami vállalatból alakult kft.-be. A munkavállalók nem indítottak munkaügyi pert, mivel a volt munkáltatójuk, az anyavállalat kármegítélő bizottsága (ez a titulus szerepel a határozatban) részükre keresetveszteség címén havi kártérítést utalt. A határozat csak azt állapítja meg, hogy mennyi a tényleges keresetveszteség, és ezt érdekes módon nem a kft. fizette meg havonta a dolgozók részére, hanem az úgynevezett anyavállalat. Tehát a munkavállalók egy kft.-hez kerültek, az anyavállalat havonta keresetveszteség címén fizette a kártérítést. Eltelt jó pár év, a dolgozók nyugdíjasok lettek, és most olyan igényt támasztanak, hogy továbbra is kérik ezen keresetveszteség címén folyósított kártérítés megfizetését inflációs rátával növelt összegben, mivel az anyavállalat ez után társadalombiztosítási járulékot nem fizetett, így a keresetveszteség címén folyósított kártérítés nem képezte nyugdíjalapjukat. Sőt még annak megállapítását is szeretnék, hogy ennek az összegnek a 30%-a esetleges elhalálozásuk esetén a túlélő házastársat illesse meg az inflációs rátával növelt összegben. Jogszabályhelyet nem jelöltek meg igénybejelentésük során, én a társaság képviseletében nem látom jogalapját az igényüknek, mivel a határozat keresetkiesést jelöl meg jogcímként, tehát vélhetőleg a szándék az volt, hogy amíg ennél a cégnél, illetve cégcsoportnál dolgoznak, a munkáltató így kompenzálja keresetveszteségüket. A határozat nem szól a nyugdíjba vonulásukat követő időszakról, illetve esetlegesen más munkáltatónál történő foglalkoztatásukról.
Részlet a válaszából: […] ...delegfeljebb 3 évre visszamenőleg, ha a munkáltató a bérfejlesztéssel kapcsolatostájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget.A nyugdíjazás: az öregségi nyugdíjkorhatár elérését követőena járadék fizetése, illetve emelése körében az a döntő kérdés,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 7.