Köztisztviselői alapvizsga-kötelezettség – a határidő számítása

Kérdés: A Kttv. 118. §-a rendezi a köztisztviselőkre irányadó alapvizsga szabályait, mely szerint előadói besoroláshoz két éven belül, felsőfokú végzettségnél egy éven belül kell közigazgatási alapvizsgát tenni. Esetünkben a köztisztviselő 2013. október 14. napjától középfokú végzettséggel dolgozik II. besorolásban, így 2015. október 14-ig lett volna köteles teljesíteni az alapvizsgát. A vizsgakötelezettség teljesítésének 2 évéhez 266 nap hiányzott, mert 2014. október 21-től 2017. február 10-ig (843 nap) keresőképtelen, szülési szabadság, GYED, GYES távolléten volt, 2017. május 8-tól 2020. július 27-ig (1176 nap) ismét keresőképtelen, szülési szabadság, GYED, GYES távolléten volt, 2021. január 4-étől ismét keresőképtelen, szülési szabadság, GYED távolléten van. A köztes időkben GYES utáni szabadságon volt, vagyis tényleges munkavégzés szinte alig történt. 2020-ban felsőfokú végzettséget szerzett, átkerült az I. besorolási osztályba. Alapvizsgára 2020. októberi időpontra jelentkezett, de betegségre hivatkozással lemondta, nem végezte el. A veszélyhelyzet alatt is meg volt tartva ez a közigazgatási alapvizsga.
1. Hogyan kell értelmezni, kiszámolni ilyen hosszú távollétek esetén a határidőbe nem számítandó kieső időket, egybefüggően vagy a hosszú évek alatt azok összeadódnak? A megszakítások közötti időszak (GYES utáni kiadott szabadság: 2017. február-május között: 82 nap, 2020. július-december között: 65 nap szabadság, 15 munkanap, 60 nap táppénz) figyelembe vehető-e a 2 évbe, vagy csak majd a jelenlegi GYED miatti fizetés nélküli szabadság időszak után számítjuk újra a két évhez szükséges időszakot? (2021. január 4-től kell-e figyelni a 2 évből hiányzó 266 napot, vagy 266 nap-15 munkanap-82 nap szabadság-65 nap szabadság = 104 napra módosul a kötelezettsége az újbóli munkába állás napjától?)
2. A felsőfokú végzettség megszerzése befolyásolja-e a 2 éves vizsgakötelezettséget, azt kell-e 1 évre módosítani, vagyis a jogviszonyt meg kellett volna már szüntetni 2021-ben?
Részlet a válaszából: […] ...köztisztviselőnek fogalmazó besorolásához egy éven belül, előadó besorolásához két éven belül kell közigazgatási alapvizsgát tennie [Kttv. 118. § (3) bek.]. A közigazgatási alapvizsga letételére előírt határidőbe nem számít be a 30 napot meghaladó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 2.

Nyugdíjas pedagógus óraadóként – akár megbízási szerződéssel is

Kérdés: Nyugdíjas pedagógusként hívtak vissza korábbi munkahelyemre tanítani. Határozott idejű megbízási szerződést készítettek számomra, heti 14 tanóra ellátására, melyre óránként 3200 Ft-ot ajánlottak. Ebből – elmondásuk szerint – minden járulék levonásra kerül. Állítólag sem betegszabadságra, sem szabadságra nem vagyok jogosult. A 14 tanóra utáni ellátandó feladatok (javítás, értékelés, E-napló kitöltése, tanórák előtti ügyelet, ebédeltetés) díjazásáról szó sincs. Jogszerű-e az ilyen alkalmazás, ha az egyébként kötelező munkaidőnek (heti 22-26 tanóra) több mint a felére alkalmaznak, és a bértétel köszönőviszonyban sincs a szakmai képesítésem (szakvizsgás pedagógus, pedagógus II.) szerinti korábbi besorolásommal? Jogszerű-e a szerződés további két kitétele, miszerint munkaeszközeimet és a munkafeltételeket magam kell, hogy biztosítsam? Hova lehet fordulni esetleges jogorvoslatért? Működik még a Munkaügyi Bíróság? Számomra nyilvánvaló, hogy a határozott idő leteltével azonnal "kilépek", de tudni szeretném, törvényes-e ez a vérlázító besorolás, munkaszerződés.
Részlet a válaszából: […] ...megbízási díj, és nem munkabér vagy illetmény jár, ezért az ezek meghatározására vonatkozó pedagógus-előmeneteli rendszer és besorolás sem alkalmazandó, a díj szabad megállapodás tárgya. A szerződéskötés előtt kell dönteni: a fentiekkel számolva,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Pedagógus óradíja – jogszerű különbségek

Kérdés: Nyugdíjas pedagógus vagyok. Egy általános iskolában óraadóként tanítok etikát, heti 10 órában, 2500 Ft/óra megbízási díjért. A megtartott óráimon felül készülök, dolgozatot javítok, e-naplót vezetek, fogadóórát tartok, és részt veszek a tantestületi értekezleteken. Miért nem jár ezekre a tevékenységekre a heti 10 órán felül legalább heti 3 további óra? Hogyan lehetséges az, hogy egy nyugdíjas óraadó ismerősöm egy másik településen 3100 Ft megbízási díjat kap egy óráért? Mit tehetnék ebben a helyzetben?
Részlet a válaszából: […] ...ahol a pedagógus általában heti 40 órás teljes munkaidőt teljesít, a munkáltató széles körű utasításadási joga érvényesül, és besoroláson alapuló havi időbérben díjazzák. Tekintettel arra, hogy a pedagógus további munkavállalása ez esetben korlátozottabb,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 5.

Keresőképtelen betegség – felmentés, a táppénzre való jogosultság megszűnése és a nyugdíjba menetel

Kérdés: 1958 áprilisában születtem. Munkáltatóm a Kttv. hatálya alá tartozik. A 40 éves szolgálati időmet 2016. április 15-én érném el. Jelenleg betegállományban vagyok. 2015. március 20-án lesz egy éve, hogy megbetegedtem, tehát hamarosan vissza kellene mennem dolgozni, de még nem vagyok olyan állapotban. Hogyan tudnám "kihúzni" a nyugdíjig, mert nem szeretném leszázalékoltatni magam a hátralévő egy évre?
Részlet a válaszából: […] ...esetén a köztisztviselő, illetve kormányzati tisztviselő csak akkor menthető fel, ha a hivatali szervezetben a képzettségének, besorolásának és egészségi állapotának megfelelő betöltetlen munkakör nincs, vagy ha az ilyen munkakörbe való áthelyezéséhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Havibérszámítás és a munkaszüneti nap

Kérdés: A havibéres munkavállalóknál a munkaszüneti napot is ledolgozottnak kell venni, és a tb-naptár útmutatásai szerint (mely az ünnepnapot is tartalmazza) kell osztani a havi alapbérüket? Pl. 2013. augusztusban 21 munkanap van és 1 ünnepnap. Besorolási bér: 150 000/22 nap = 6818 Ft/nap. Vagy más állásfoglalások szerint, a havibéres munkavállaló esetén a munkaszüneti nap sem munkanapként, sem távollétként nem számolható el. Ez az Mt. 93. §-ának (2) bekezdése és 146. §-a (3) bekezdésének d) pontja alapján vezethető le. Vagyis az alábbiak szerint kell eljárni: 150 000/21 nap = 7143 Ft/nap. Melyik álláspontot kell alkalmaznunk a 2013-as évben? Betegszabadságnál is figyelmen kívül kell hagyni az ünnepnapot, és havidíjasok esetén csak a munkanapokkal kell számolnunk?
Részlet a válaszából: […] Havibéres munkavállaló esetén az alapbér összege független a hónap munkanapjainak számától, ezért azt nem befolyásolja az sem, hogy az adott hónapban van-e munkaszüneti nap. A havibér az időbérnek ugyanis átalányjellegű díjazási formája, ebből következően a havibéres...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 7.

Betegnek nem jár fizetésemelés?

Kérdés: Cégünk új vezetése a fizetésemelés feltételeit és a bónuszt újra kívánja szabályozni. Ennek során a fizetést, illetve emelést kizáró tényezőként kívánják rögzíteni a tárgyévben 10 munkanapot meghaladó betegszabadság időtartamát. Munkaügyesként kétségeim vannak azzal kapcsolatosan, hogy ez jogszerű-e?
Részlet a válaszából: […] ...szellemierőfeszítést, tapasztalatot, illetve felelősséget kell figyelembe venni. Akapcsolódó értelmező rendelkezés szerint a munkaköri besoroláson vagyteljesítményen alapuló munkabért is úgy kell megállapítani, hogy az az egyenlőbánásmód követelményének megfeleljen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.