Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...A munkaviszony megszüntetése, illetve megszűnése időpontjának pontosan meghatározhatónak kell lennie, az nem függ a munkaidő beosztásától. Az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése valóban úgy rendelkezik, hogy a munkanap vagy naptári nap, vagy a megszakítás nélküli....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Elszámolási kérdések – kötetlen munkarendben

Kérdés: Kötetlen munkarendben dolgozó, havibéres munkavállalóinkat kötelezhetjük arra, hogy nyilvántartást vezessenek a munkaóráikról? Kötelezhetők-e arra, hogy a munkaszüneti napon is dolgozzanak? Milyen jogi lehetőségeink vannak abban az esetben, ha nem tudják igazolni a munkaszerződésük szerinti óraszám ledolgozását az adott hónapban? Kiírhatunk nekik a hiányzó időre szabadságot? Szabályos-e utazási költségtérítés elszámolása olyan munkavállalónak, aki otthonról, kötetlen munkarendben dolgozik?
Részlet a válaszából: […] ...kötetlen munkarendben dolgozó munkaviszonyára a munkaidő-beosztás szabályai nem vonatkoznak, így a munkaszüneti napra irányadó rendelkezés sem, e munkavállalóknál munkaidő-nyilvántartást sem kell vezetni, egyedül a szabadságot kell nyilvántartani [Mt. 96. § (3) bek.]. Ez....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Határozott idejű munkaviszony megszüntetése a projekt megszűnésével összefüggésben

Kérdés: Munkavállalónk határozott idejű munkaszerződéssel rendelkezik december 31-ig, viszont a projekt, amiért felvettük, úgy néz ki, hogy meg fog szűnni augusztus 31-ig. Ilyen esetben ki kell a fizetni a távolléti díjat december 31-ig a munkavállaló részére?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló részére állásidőre járó alapbért kell fizetniük. Ha ugyanis a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő), a munkavállalót – az elháríthatatlan külső okot kivéve – alapbér illeti......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Félig ledolgozott munkanap elszámolása

Kérdés: Egyik munkavállalónk a nappali műszakban, délelőtt tíz óra körül szóváltásba keveredett a műszakvezetőjével. A felettese szerint ez teljesen szokatlan volt a részéről, és feltűnt neki, hogy a munkavállaló valószínűleg ittas. A dolgozó beleegyezett a szondáztatásba, ami igazolta az alkoholos állapotot, ezért a műszakvezető azonnal hazaküldte. Erről jegyzőkönyv is készült. A munkavállalótól nem akarunk emiatt megválni, de kérdéses, hogy hogyan kell részére a bért elszámolni erre a napra. Reggel hattól dolgozott ugyan, de a munkakörében alkoholos állapotban tilos dolgozni. Ezért megtehetjük, hogy – részben büntetésből – erre a napra semmit nem számolunk?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés szerinti esetben a munkavállaló reggel 6 és 10 óra között a beosztás szerinti munkaidőben rendelkezésre állt és munkát végzett, noha utóbb kiderült, hogy mindezt nem munkára képes állapotban tette [Mt. 52. § (1) bek. a) pont]. Ugyanakkor, az eset szerint 10 óráig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 30.