Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...van szó, ha a munkavállaló a beosztás szerinti napi munkaidején kívül rendelkezésre állásra kötelezett, és a tartózkodási helyét a munkavállaló határozza meg oly módon, hogy a munkáltató utasítása esetén haladéktalanul rendelkezésre álljon [Mt. 110. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Készenlét díjazása átalányként

Kérdés: Egészségügyi intézményünk fekvőbeteg-ellátási területét – 24 órás foglalkoztatás mellett – esetenként hétköznapi, illetve hétvégi készenlétben foglalkoztatott dolgozókkal is szükséges pótolni. A dolgozókat háromhavi munkaidőkeretben foglalkoztatjuk. A beosztás szerinti munkaidejükön felül, esetenként hétköznapi, illetve hétvégi készenlétet is elrendelünk, természetesen a maximum napi 12 órát betartva. A készenlét idején előfordul, hogy a dolgozóknak be kell menniük az intézménybe, ami maximum négyórás ügyeletet igényel. Megállapítható-e egy általános díj a készenlét idejére? Például 60 150 Ft/24 óra, ami tartalmazza a készenléti időre járó munkadíjat (a 20%-os bérpótlékot) és a bent töltött időre járó díjazást (50%-os vagy 100%-os túlóra) is.
Részlet a válaszából: […] ...készenlét és az ügyelet olyan időtartam, amely alatt a munkavállaló a beosztás szerinti napi munkaidején kívül köteles a munkáltató rendelkezésére állni. Készenlét esetén ezt az időszakot a munkavállaló a maga által választott, de olyan helyen töltheti el, hogy a...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 25.

Készenlét – beosztása és elszámolása

Kérdés: A munkáltatónál a dolgozók nap 8 órás munkaszerződéssel rendelkeznek, háromhavi munkaidőkeretben vannak foglalkoztatva, a beosztások mindig egy hónapra készülnek el, amelyet egy héttel korábban közlünk. Amennyiben egy tízórás műszakot követően ugyanazon dolgozó számára készenlétet rendelünk el négyórás időtartamban (este nyolctól éjfélig), és a készenlét alatt 10-től 12 óráig be kellett jönni dolgoznia, akkor a kétórás munkavégzés időtartamát a munkaidőkeretben el lehet számolni, és így a munkaidőkeretből még hátralévő időszakra ennyivel kevesebb munkaidőt lehet beosztani? Amennyiben a készenlét alatt berendelés történik, akkor a pihenőidőt hogyan kell számolni? Erre a két órára hogyan kell számolni a bért, és mennyi időn belül kell kifizetni? Az Mt. 112. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat hogyan kell alkalmazni a gyakorlatban? Mennyi időre lehet egyszerre a készenlétet megállapítani? 10 órás munkaidő után mennyi készenlét rendelhető el maximálisan?
Részlet a válaszából: […] ...végezni (Mt. 110. §). Ha a készenlét alatt munkavégzésre kerül sor, az mindig rendkívüli munkaidő lesz, hiszen fogalmilag a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzésről van szó [Mt. 107. § a) pont]. Éppen az a készenlét lényege, hogy a munkáltató nem tudja előre.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 4.

Munkaidő-beosztás hétvégére

Kérdés: Üzemi dolgozóink hétfőtől péntekig heti 40, napi 8 órában dolgoznak. Egyik hétvégén szombatra és vasárnapra szeretnénk elrendelni rendkívüli munkavégzést megnövekedett rendelés miatt. Ebben az esetben milyen pótlékot kell a dolgozóknak megfizetni szombatra és vasárnapra, mivel a heti 40 órát meg fogja haladni a munkaidejük?
Részlet a válaszából: […] ...nem oszthatók be, mivel általános teljes munkaidő esetén a heti munkaidő maximuma 48 óra [Mt. 99. § (2) bek. b) pont]. A tervezett beosztáshoz tehát szükséges lenne, hogy a munkáltató munkaidőkeretet (esetleg elszámolási időszakot) vezessen be, ami lehetővé teszi,.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 22.

Munkaidő-beosztás és a munkaidő mértéke

Kérdés: Egy meghirdetett állásra jelentkeztem, melyre fel is vettek. Az állás nyolcórás munkaidőre lett meghirdetve, még a felvételi tesztíráson is ezt ígérték, és a munkaszerződésem is 8 órás munkaviszonyról szól. Viszont a munkám kezdete óta 12 órás munkarendben dolgozom. Egy ideig azzal biztattak, hogy csak pár hónapról van szó, és utána változások lesznek, de mostanra kiderült, hogy nem lesz belőle semmi. Én előtte közmunkás voltam, igaz, jóval kevesebb fizetésért, de mivel egészségi okokból és pszichésen is megvisel a 12 órás munkarend, ezért megfelelt számomra az a munka is. Van-e értelme munkaügyi bírósághoz fordulni, van esélyem valamit elérni?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. kimondja, a munkaidő beosztását a munkáltató állapítja meg [Mt. 96. § (1) bek.]. A munkáltatónak a munkaidőt az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményére, valamint a munka jellegére figyelemmel kell beosztania [Mt. 97. § (1) bek.]. A munkaidő...n...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 8.

Készenlét elrendelése és a készenlét alatti rendkívüli munkavégzés

Kérdés: Cégünk gázvezeték- és csőhálózat-szereléssel foglalkozik. Ha meghibásodik egy készülék, sok esetben kell kimenni családi házakhoz. Szeretnénk, ha munkavállalóink a szombati napon készenlétben állnának egy esetleges munkavégzésre. A kérdésünk az lenne, hogy ez milyen pótlékkal jár a munkavállalók részére (készenléti pótlék, szombati munkavégzés pótléka, illetve ezek egyszerre)? Minden szombatra el lehet rendelni a készenlétet?
Részlet a válaszából: […] ...készenlét olyan időtartam, amely alatt a munkavállaló a beosztás szerinti napi munkaidején kívül köteles a munkáltató rendelkezésére állni, munkára képes állapotát megőrizni. Készenlét esetén ezt az időszakot a munkavállaló a maga által választott, de olyan helyen...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 19.

Osztott napi munkaidő és a műszakpótlékra való jogosultság

Kérdés: Sertéstelepünkön azokra a napokra, amikor a sertések elszállítását végezzük, osztott munkaidőt szeretnénk bevezetni. A telepen kéthavi munkaidőkeretben kerülnének foglalkoztatásra a munkavállalók, egyenlőtlen munkaidő-beosztást alkalmaznánk. A tervezett napokon, vagyis hetente egy-két alkalommal délelőtt 6.30-12.00 és este 18.00-20.30-ig osztanánk be a munkavállalókat, közben hazamennének. A hét többi napján 6.30-15.00-ig tartana a munkaidő. Kell-e műszakpótlékot fizetni az osztott napon az esti műszakra? Hogyan jelöljük az egyéni nyilvántartó lapon a munkaidőt: 6.30-20.30-ig osztott munkaidő feltüntetésével, vagy 6.30-12.00 és 18.00-20.30?
Részlet a válaszából: […] ...előbbiekből következően a munkáltató egyoldalú döntésével osztott napi munkaidőt nem állapíthat meg. Osztott napi munkaidő esetén a beosztás szerinti napi munkaidők között legalább két óra pihenőidőt kell biztosítani a munkavállalók részére (Mt. 100. §). A.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 10.

Bérelszámolás készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Vagyonőri tevékenységet végző, szakképzett munkavállaló négyhavi munkaidőkeretben, 24 óra szolgálat (készenléti jellegű munkavégzés) és 48 óra pihenőidős munkarendben van foglalkoztatva, havi 10-11 szolgálati napon, összes havi munkaideje 240-264 óra. Hogyan kell elszámolni a havi munkabérét (118 000 Ft/hó), milyen pótlékok illetik meg: éjszakai, vasárnapi, és az éves fizetett szabadságát hány óra/nap mértékben kell elszámolni? Ha a napi szolgálati ideje alatt a 8 óra pihenőidőt is munkával tölti, rendkívüli esetben, mi a rendkívüli munkaidő elszámolási alapja: a 656 Ft/óra, vagy az alapbére osztva a havi tervezett szolgálati idővel és annak 50 vagy 100%-os pótléka?
Részlet a válaszából: […] ...nem jár műszakpótlék, a törvényi feltételek [Mt. 141. § (2) bek.] fennállásának hiánya miatt. Ugyanakkor a 24 órás munkaidő-beosztás következtében a munkavállalók a 22 és 6 óra közötti időszakban teljesített munkára éjszakai pótlékra (Mt. 89. §, 142......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Rendkívüli munkavégzés munkaidőkeretben

Kérdés: Közétkeztetésben dolgozom, havonta háromszor szombat-vasárnap 5 órás munkára berendelnek, hétköznap napi 8 órás munkát végzek, néha 6 napon is egymás után. A beosztástól függően hét közben 1-2 nap, havonta 1 hétvége szabad. Jár-e túlórapótlék vagy pluszszabadnap az ilyen munkavégzések után?
Részlet a válaszából: […] ...amelylehetőséget biztosít a megszakítás nélküli munkarend alkalmazására. Amunkavállaló részére – az egyenlőtlen munkaidő-beosztáshoz kapcsolódómunkaidőkeret alkalmazása esetén – hetenként átlagosan két pihenőnap vagy 48óra pihenőidő jár [Mt. 124. §....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Készenlét – betörésjelző riasztása miatti rendelkezésre állás

Kérdés: Készenlétnek számít-e, ha valakinek a napi nyolcórás munkáján kívül az is feladata, hogy munkaidőn kívül (délután 17 órától reggel 9 óráig) behívható legyen a betörésjelző riasztása esetén? Ez általában havonta egyszer meg is történik. Milyen díjazás jár részére?
Részlet a válaszából: […] ...szerint a munkavállalótrendes munkabérén felül bérpótlék is megilleti. Az Mt. 147. §-ának (2) és (3)bekezdése szerint a munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan,illetve a munkaidőkereten felül végzett rendkívüli munka esetén a pótlékmértéke ötven...t...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.