Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...lejártával szűnik meg maga a munkaviszony is. Megítélésünk szerint ebben a körben nem lehet az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentésére vonatkozó analógiát alkalmazni, és a Tbj-tv. biztosítási jogviszonnyal kapcsolatos utalása [Tbj-tv. 8. §] sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Rendkívüli munkaidő egyszerűsített foglalkoztatásban

Kérdés: Egyszerűsített foglalkoztatás esetén hogyan értelmezendő az Mt. rendkívüli munkaidőt maximáló 109. §-a, azaz praktikusan az egynapos bejelentés esetén van-e lehetőség kilenc órát dolgoztatni, természetesen az egy órára jutó 50%-os bérpótlék kifizetése mellett?
Részlet a válaszából: […] Az egyszerűsített foglalkoztatásra is az Mt. szabályait kell alkalmazni, hacsak az Mt. 201-203. §-ai ezt nem zárják ki. A kérdés vonatkozásában megállapítható, hogy az Mt. egyedül a munkaidő-beosztás előzetes közlésére vonatkozó határidőket, a munkaidő vasárnapra való...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 27.

Munkarend módosítása a munkáltató által

Kérdés: Szerződés szerint hétfőtől péntekig 40 órában vagyok alkalmazva. Ezzel szemben 12 órát dolgozom minden második nap. Nem kapok pótlékot a negyvennél több órára, vasárnapra és az ünnepnapokra. Hova fordulhatok a panaszommal?
Részlet a válaszából: […] ...munkaügyi bírósághoz [Pp. 349/B. § (2) bek.], azzal, hogy a ki nem fizetett pótlékokat is követelheti a munkáltatójától. Emellett bejelentést tehet az illetékes kormányhivatal munkaügyi ellenőrzési osztályához, hogy vizsgálják meg a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 14.

Behívás – a különös részmunkaidő

Kérdés: A behívásos munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalók csak és kizárólag munkaidőkeretben foglalkoztathatók? A munkaszerződésben a napi óraszámot kell beírni, amire előre láthatólag szeretném behívni, vagy lehetséges azt írni, hogy napi maximum hat órára van behívási kötelezettsége, illetve munkaidőkeretben a havi óraszámot, amit le szeretnék dolgoztatni? Bejelentésnél a T1041-es nyomtatványon a heti óraszám rovatban mit kell szerepeltetni? Például napi négyórás munkaszerződés esetén az adott hónap első hetében két napot dolgozik, a második héten nem dolgozik, a hónap harmadik hetében nem dolgozik, a negyedik héten öt napot dolgozik. Mi lesz a munkavállalónál a bejelentésen a heti óraszáma? Ha módosul a keret, a T1041-es nyomtatványon módosítani kell?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő x 5). A munkaidőkeret változása a napi és heti munkaidő munkaszerződésen alapuló mértékét nem befolyásolja, tehát a bejelentésen módosítani ilyenkor nem szükséges. Ugyanígy nincs jelentősége, hogy az adott havi munkaidő-beosztás alapján az egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Feketefoglalkoztatás – fiktív részmunkaidő

Kérdés: Ha külföldön teljes munkaidőben dolgoztam, akkor helyes-e, hogy Magyarországon a cég 4 órába jelentett be?
Részlet a válaszából: […] ...hogy nem Magyarországon folytatja amunkavégzést, nem ad alapot a munkáltatónak arra, hogy Önt részmunkaidőbenjelentse be.Ha a munkáltató a bejelentésben a valósnál alacsonyabbmértékű munkaidőt jelölt meg, akkor a bejelentési kötelezettségét nemteljesítette megfelelően....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 30.