40 cikk rendezése:
11. cikk / 40 Baleset csoportépítő tréningről hazafelé – a munkáltató felelősségének kérdései
Kérdés: A cég csoportépítő tréninget tartott a Balaton mellett. Visszautazáskor az egyik kocsi és a benne ülő dolgozók súlyos balesetet szenvedtek. Ez munkahelyi balesetnek tekinthető-e?
12. cikk / 40 Baleset utáni munkavállalói igények
Kérdés: 60 évesen előrehozott nyugdíjas lettem, de a munkámat folytattam tovább. Több mint 35 éve a nemzetközi árufuvarozásban veszek részt. 2016. I. 20-án rakodás közben megcsúsztam, leestem a platóról. Hívtam a munkáltatómat, elmondtam, hogy nem tudom továbbvinni az árut, mert balesetet szenvedtem. Ott a helyszínen nem kaptam orvosi ellátást, a mellettem rakodó kolléga segített beülni a fülkébe, és vártam a váltótársamat, aki órákkal később érkezett csak meg. Kerülővel hazaszállítottak, mert útközben felvettünk egy új kollégát, akinek azonnal indulnia kellett. A baleseti osztályra nem vittek be, otthon felvittek a harmadik emeletre, és elmentek. Másnap a feleségem mentőt hívott, ami elszállított a baleseti sebészetre. Megállapították, hogy a jobb térdem eltörött, és erős rándulásom van, teljesen begipszelték a lábamat. Még azon a héten felkeresett a munkáltatóm és az irodavezető, elmondtam nekik a történteket. Felajánlották, hogy mivel nem vetne jó fényt a cégre, ha jegyzőkönyvet vennének fel, úgy gondolták, fizetnek mindent utánam, mintha dolgoznék. Mivel régóta ismerjük egymást, rábólintottam. Azt mondták, hogy kiszámolnak egy átlagbért, és azt utalják. Februárban utalták azt az összeget, amiért januárban megdolgoztam, márciusban utaltak 70 000 Ft-ot, áprilisban csak akkor utaltak, amikor telefonáltam, ismét 70 000 Ft-ot. Mivel minden hónap 10-én van fizetés, úgy gondoltam, hogy felkeresem a munkáltatót, hogy a következő fizetésnap előtt tisztázzuk a dolgokat. Sajnos erre nem került sor, mert április 19-én kaptam egy ajánlott levelet, hogy 2016. III. 31-gyel a munkaviszonyomat megszüntették. Másnap bementem a munkaügyi felügyelőségre, és panasz tettem, azóta semmit nem tudok, nem keres senki, pénzt sehonnan nem kapok. Meddig kell még várnom, vagy hova kell mennem? Baleseti jegyzőkönyvet a mai napig nem kaptam. A gyógyulásom sajnos lassú, a mai napig kezelésekre járok.
13. cikk / 40 Munkavállalói igények egészségsérelem esetén
Kérdés: A munkavégzésből származó végtagi megbetegedés és munkahelyi ártalom mint rákos megbetegedés esetén mi az eljárás vagy elbírálás?
14. cikk / 40 Felelősség gázolásos baleset esetén
Kérdés: Mozdonyvezető kollégánk hónapokkal ezelőtt gázolt az egyik szerelvénnyel. Ugyan a vizsgálatok megállapították, hogy nem volt hibás (öngyilkosságról volt szó), de lelkileg rettenetesen összetört, többet képtelen ilyen munkakörben dolgozni. Arra tekintettel, hogy át kell képeznie magát, és újra kell kezdenie a szakmai karrierjét, valamint a pszichológiai megterhelése miatt, kártérítést, illetve sérelemdíjat kér. Hivatkozhatunk arra, hogy a munkáltató nem köteles ezeket megfizetni, mivel a káresemény a munkáltató ellenőrzési körén kívüli volt?
15. cikk / 40 Baleset egyszerűsített foglalkoztatásban
Kérdés: Egyszerűsített foglalkoztatásban dolgoztam egy gyárban, egy hete sajnos megsérültem árupakolás közben, gipszben van a lábam, nem tudok dolgozni még 4-5 hétig. Szóltam a munkáltatónak, hogy ilyenkor fizetnek-e valamit a gyógyulás idejére, illetve hogy egyezzünk meg valamilyen kártérítési összegben. Ők elzárkóztak, és azt mondták, az egyszerűsített foglalkoztatásban baleset esetén nem jár semmi. Bele kell nyugodnom ebbe a válaszba?
16. cikk / 40 Munkáltatói kárfelelősség kölcsönzött munkavállaló esetén
Kérdés: Egy építkezésen dolgoztam kölcsönzött munkavállalóként. Egy másik, szintén az építkezésen dolgozó cég munkavállalója rám ejtett egy vasrudat, a karom eltörött, és az orvos tájékoztatása szerint hosszú ideig kezelés alatt fogok állni. Az orvosi kezelés rendkívül drága, a balesetet okozó pedig nem akarta elismerni a felelősségét, ezért megkerestem a balesetet okozó személy munkáltatóját, hogy fizessen nekem kártérítést. A cég azonban nem akart velem tárgyalni, azt mondták, hogy közvetlenül nem igényelhetek tőlük kártérítést. Ha hozzájuk nem fordulhatok, akkor ki a felelős az engem ért kárért?
17. cikk / 40 Munkavállaló által okozott kár összegének levonása a munkabérből
Kérdés: Magyar cégnél külföldön dolgozom. Balesetem volt. Szeretném megtudni, hogy a munkáltatóm levonhat-e tőlem kártérítést az autóra? Jelenleg nekem 50%-os gyerektartásdíj-levonásom van.
18. cikk / 40 Munkáltatói kárfelelősség – mentesülési feltételek
Kérdés: Úgy tudom, hogy az új Mt. alapján a munkáltató a működési körén kívül eső okok miatt a munkavállalót ért károkért már nem lesz felelős. Pontosan mit jelent majd ez a gyakorlatban?
19. cikk / 40 Elmaradt munkáltatói felhívás kárigény bejelentésére
Kérdés: A munkáltató értesült dolgozójának a rokkantnyugdíjazásáról, évekig mégsem szólította fel kárainak előterjesztésére a munkavállalót. Ez is megszakítja a hároméves elévülési időt, és ez esetben a bíróság kötelezheti a munkáltatót a kár megfizetésére? Ilyenkor kell-e igazolnia az állapotromlást a dolgozónak? Egy baleseti kártérítésnek milyen okok lehetnek a jogalapjai? Melyek az öregedéssel összefüggő és a természetes kórokú megbetegedések (pl. impotencia, magas vérnyomás, szív-ér rendszeri, diabétesz betegségek)? A munkáltató arra hivatkozik, hogy ezek a betegségek az öregedés miatt előálló és természetes kórokú betegségek egy 54 éves dolgozónál.
20. cikk / 40 Munkavállaló közrehatása a balesetében
Kérdés: Az orvosszakértői véleményben az szerepel, hogy a munkáltató is hozzájárulhatott a munkavállaló balesetéhez, de a hozzájárulás aránya tudományos módszerekkel nem meghatározható. Ez esetben a munkáltató a teljes kárért felelősséggel tartozik a munkavállalójának? Az ezt követően nem a balesettel összefüggő betegségekért felelősséggel tartozik-e a munkáltató?