17 cikk rendezése:
11. cikk / 17 Azonnali hatályú felmondás – a kétszeres alkalmazás tilalma
Kérdés: Sok munkavállalót foglalkoztató cég vagyunk, és a tevékenységünk jellegéből adódóan nagyon nagy nálunk a fluktuáció. A nyár folyamán egy alkalommal sajnos csak szóban közöltük egyik munkavállalónkkal, hogy azonnali hatállyal megválunk tőle. Ez a munkavállaló most pert indított jogellenes munkaviszony-megszüntetésre hivatkozva. Tudjuk-e esetleg orvosolni a korábbi mulasztást, ha mostani dátummal kiküldjük neki az indokolt, írásbeli azonnali hatályú felmondást?
12. cikk / 17 Munkavállalói azonnali hatályú felmondás – indokolás és határidő
Kérdés: Asszisztens vagyok egy kisvállalkozásnál. Az elmúlt három hónapban azt tapasztaltam, hogy minden hónapban késett a munkáltatóm a fizetésem kiadásával. Először csak egy hetet, a következő hónapokban már több mint két hetet. Emellett folyamatosan túlóráznom is kell, de mindig arra utasítanak, hogy a nyilvántartásban úgy írjam be, mintha napi nyolc órát dolgoznék. Mit tehetek ebben az esetben? Fel tudok-e mondani ezen okok miatt úgy, hogy valamilyen módon megkapjam az engem illető végkielégítést, hiszen már hét éve a cégnél dolgozom? Ha igen, akkor vonatkozik-e rám valamilyen határidő?
13. cikk / 17 Szabadságvesztés büntetés – mint munkaviszony-megszüntetési ok
Kérdés: A társaságunk egyik alkalmazottja szabadságvesztés kiszabása miatt pár hónapra börtönbe vonult. Ilyen esetben az alkalmazottunk munkaviszonyát meg kell-e szüntetni, vagy elegendő csak szüneteltetni?
14. cikk / 17 Azonnali hatályú felmondás közlésére nyitva álló jogvesztő határidő, a munkaviszony megszűnésének időpontja
Kérdés: A cégnél dolgozó takarítónőt lopáson értük. A munkáltatói jogkör gyakorlója ekkor sajnos éppen szabadságon volt, így, bár telefonon értesítettük, a távollétében nem akart dönteni a munkavállaló sorsáról. Két héttel később meghozta a döntését, éppen az azt követő tizenötödik napon, hogy tudomást szerzett az esetről. A munkavállalóval az azonnali hatályú felmondást postán közöltük. Most azzal fenyegetőzik, hogy beperel bennünket, mert határidőn túl mondtunk fel neki. Engedjünk a követeléseinek, vagy egy perben sikeresen meg tudjuk védeni az azonnali hatályú felmondásunkat?
15. cikk / 17 Börtönbüntetés – mint a munkáltatói felmondás indoka
Kérdés: Az egyik munkavállalónk decemberben szabadul jogerős börtönbüntetésének letöltése után. A munkaviszonya azonban jelenleg is fennáll. Milyen jogcímen mondhatunk fel neki? Ha felmondással élek, az, hogy börtönben volt, lehet indok?
16. cikk / 17 Igazolatlan távollét – rendkívüli felmondás
Kérdés: Egyik munkavállalónk jelenleg GYES-en van. Helyettesítésére – az ő javaslatára – a testvérét vettük fel üzletünkbe. Néhány napja azonban a testvér nem jött be a munkahelyére, nem végez munkát. Próbáltuk telefonon elérni és személyesen is felkeresni, de sikertelenül. A telefont volt munkavállalónk sem veszi fel, akit helyettesít. Mit tehetünk ebben a helyzetben, felmondhatunk a munkavállalónak jogszerűen? Sajnos nehezíti helyzetünket, hogy nem írtunk alá munkaszerződést.
17. cikk / 17 Rendkívüli felmondás – igazolatlan mulasztásért
Kérdés: Cégünknél az egyik munkavállalónk már a második napja nem veszi fel a munkát, és nem is jelentkezett semmilyen formában. Ebben az esetben rendkívüli felmondással megszüntethetem a munkaviszonyát?