Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...haladéktalanul rendelkezésre álljon [Mt. 110. § (1), (4) bek.]. Készenlét esetén a rendelkezésre állás tartama alatt húsz százalék bérpótlék jár. A készenlét alatti munkavégzés, mint a munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő, rendkívüli munkaidőnek minősül [Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] A teljes napi munkaidő csak a felek megállapodása alapján emelhető fel, legfeljebb napi tizenkét órára, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. § (2) bek.]. Ha van is ilyen, hosszabb teljes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Hétvégi rendkívüli munkaidő és a távolléti díj számítása

Kérdés: A munkavállaló havibéres, általános munkarendben, jelenlegi munkaviszonyában több mint hat hónapja dolgozik (irányadó időszak). A szombat-vasárnap végzett munkát a cég tevékenységéből adódóan a munkáltató rendeli el. Január hóban négy hétvége (nyolc nap) volt, és ebből a dolgozó öt napon végzett munkát. (Azt nem vizsgáljuk, hogy a heti pihenőnap, illetve a pihenőidő megvolt-e.) Az öt alkalomból különböző óraszámokat töltött munkával a munkavállaló: kétszer négy óra, hat óra, nyolc óra és tíz óra. Erre a dolgozó 100%-os pótlékot kapott a szombatra és vasárnapra jutó munkabéren felül. A rendkívüli munkavégzés egyébként jellemző, de arányaiban változó (előfordul, hogy egy hónapban csak szombatonként kell dolgozni, de van, hogy szombat-vasárnap is, illetve egyáltalán nincs szükség rendkívüli munkavégzésre az irányadó időszakon belül). Sajnos a bérprogram nem kezeli külön a szombaton vagy vasárnap végzett munkát, valamint a távolléti díj számításánál "kötelezően figyelembe vett" jogcímként jelöli meg a pihenőnapon (szombaton és/vagy vasárnapon) végzett rendkívüli munkáért járó pótlékot (figyelmen kívül hagyva – szerintem helytelenül – az Mt. 151. §-ában foglaltakat, hiszen így előfordulhat, hogy az irányadó időszakon belül nem lesz meg a legalább egyharmados munkavégzés). Helyesen alkalmazza-e a bérprogram a szabályt, amikor a szombati és vasárnapi pihenőnapokon végzett munkáért járó pótlékot "kötelezően" beszámítja a távolléti díj alapjába, függetlenül attól, hogy nem valósultak meg az Mt. 151. §-ának (2) bekezdésében leírtak? A hivatkozott jogszabályhely csak a vasárnapról rendelkezik. Jól értelmezem, hogy a szombaton végzett rendkívüli munkáért járó díjazás (bér) minden esetben alapja lesz a távolléti díjnak?
Részlet a válaszából: […] ...Részét képezi egyrészt az esedékessége időpontjában érvényes alapbér, továbbá valamennyi, az Mt. alapján kötelezően biztosítandó bérpótlék helyett fizetett átalány; másrészt az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat hónapra (az irányadó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 27.

Ügyelet elrendelése és díjazása

Kérdés: Egy informatikai technikus dolgozónak elrendelhetünk-e ügyeletet, vagy a munkaköre miatt csak készenlétet? Beleszámít-e ez az idő a rendkívüli munkaidő éves keretébe? Az adott munkavállaló havi alapbére után az ügyeleti díja (40%) 134 000 Ft lenne. Megállapodhatunk abban, hogy ezt egy összegben megkapja minden hónapban?
Részlet a válaszából: […] ...144. § (1) bek.]. Munkavégzés esetén a munkavégzéssel töltött időszakra a munkavállalót az általános szabályok szerint illeti meg bérpótlék, a rendes munkabérén felül [Mt. 144. § (2) bek.]. Ha például ügyelet alatt legalább egy órát éjszaka (22 és 6...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 10.

Bérpótlékátalány szociális intézményekben

Kérdés: Idősek otthonában, munkaviszonyban dolgoznak nővérek és segédápolók, többnyire 12 órás munkanapokban, éjszakás és nappalos is, vasárnap és ünnepnapon is, kéthavi munkaidőkeretben. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy bérminimum körüli alapbérüket és bérpótlékokat kaptak az Mt. 139-144. §-ok alapján. 2015-től a pótlékokat az Mt. 145. §-a alapján kapnák a munkavállalók. Esetükben az (1) bekezdés alapján egy fix alapbért kéne megállapítani a részükre, vagy a (2) bekezdés a) pontja alapján a bérpótlék helyett havi átalányt? Illetve mennyivel kellene megnövelni az alapbért, vagy hogyan kéne az átalányt meghatározni – például tételesen: éjszakai pótlék, vasárnapi pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...megállapítani azt, hogy a jövőben mennyivel jár több alapbér a munkavállalónak [Mt. 145. § (1) bek.]. A felek a munkaszerződésben bérpótlék helyett, készenlét vagy ügyelet esetén a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot magában foglaló havi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 13.

Készenlét alatti munkavégzés

Kérdés: A munkavállalónkat normál munkaidő-beosztásban hétfőtől péntekig 6-14 óráig foglalkoztatjuk, a 20 perc munkaközi szünet része a munkaidőnek. Készenlétet rendelünk el a munkavállalónak. Ha a készenlét alatt munkát végez, az Mt. 99. §-ában meghatározott napi 12 órás, heti 48 órás munkaidő-maximumot be kell tartani? A készenlét idejét az éves rendkívüli munkaidő 250 órás keretébe bele kell számítani? Munkavégzés esetén megkapja a ledolgozott időre járó munkabérét és a rendkívüli munkavégzésért járó bérpótlékot. A munkavégzés időtartamára csak a 20%, vagy a munkavégzés időpontjától függő bérpótlék is jár? Például éjszakai pótlék esetén 20+15% bérpótlékot kell fizetni? Ha egy hétközi napon 18-21 óráig munkát végez, akkor a 30% bérpótlék nem jár, mert az Mt. 141. §-ában foglal­taknak nem felel meg?
Részlet a válaszából: […] ...§-át!).A díjazás is a fentieknek megfelelően alakul. A készenlét idejére az alapbér 20%-a jár a munkavállalónak, ezenfelül más bérpótlék nem, a készenlét teljesítésének idejétől függetlenül. Amikor viszont tényleges munkavégzésre kerül sor, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Pótlékátalány és a pótlék "alapbéresítése"

Kérdés: A munkaszerződésben a pótlékátalány összegét kötelező számszerűsíteni, vagy elegendő annak feltüntetése, hogy a felek megállapodnak bruttó 150 000 Ft alapbérben, ami tartalmazza a beosztás szerint délután 6 és 9 közötti munkavégzésre jutó pótlékátalányt is?
Részlet a válaszából: […] ...és a pótlék alapbéresítésének szabályai. Az Mt. egyrészt lehetővé teszi, hogy a felek a munkaszerződésben bármely törvényi bérpótlék helyett, illetve készenlét vagy ügyelet esetén a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot magában foglaló havi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Bérpótlékátalány szociális intézményekben

Kérdés: Idősek otthonában munkaviszonyban dolgozó nővérek és segédápolók többnyire 12 órás munkanapokban, éjszakásként és nappalosként, vasárnap és ünnepnapon is dolgoznak kéthavi munkaidőkeretben. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a bérminimum körüli alapbérüket és bérpótlékokat kaptak az Mt. 139-144. §-ai alapján. 2015-től a pótlékokat az Mt. 145. §-ának alapján kapnák a munkavállalók. Esetükben az (1) bekezdés alapján egy fix alapbért kéne megállapítani a részükre, vagy a (2) bekezdés a) pontja alapján a bérpótlék helyett havi átalányt? Mennyivel kellene megnövelni az alapbért, illetve hogyan kellene az átalányt meghatározni (esetleg tételesen: éjszakai pótlék, vasárnapi pótlék)?
Részlet a válaszából: […] ...megállapítani azt, hogy a jövőben mennyivel jár több alapbér a munkavállalónak [Mt. 145. § (1) bek.]. A felek a munkaszerződésben– bérpótlék helyett,– készenlét vagy ügyelet esetén a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot magában foglaló havi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Több műszakban dolgozót megillető bérpótlékok

Kérdés: Munkahelyemen 6+2-es (6 munkanap 2 pihenőnap) rendszerben folyamatos, három műszakos munkarendben dolgozunk. Milyen bérpótlékok járnak a munkavégzésemre? Műszakpótlék, vasárnapi pótlék megillet-e? Ha a munkavégzés hétvégére és ezenfelül még munkaszüneti (ünnepnap) napra is esik, jár-e további pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...szabály szerint bérpótlék a munkavállalót a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg [Mt. 139. § (1) bek.]. A munkavállalót megillető bérpótlékokat, azok jogosultsági feltételeit és mértékét az Mt. tételesen rögzíti.A munkavállalónak, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Távolléti díj – figyelembe veendő díjazási jogcímek

Kérdés: Az Mt. 146. §-ának (3) bekezdése értelmében a munkavállalót távolléti díj illeti meg a szabadság tartamára. Az Mt. 148. §-ának (1) bekezdése értelmében a távolléti díjat az esedékessége időpontjában érvényes alapbér, valamint az utolsó hat naptári hónapra (irányadó időszak) kifizetett teljesítménybér és bérpótlék figyelembevételével kell megállapítani. Álláspontunk szerint a szabadság tartamára járó távolléti díj számításakor a 148. § (1) bekezdése értelmében, aki a távollétet megelőző 6 hónapban nem részesült teljesítménybérben, sem bérpótlékban, akkor a neki járó távolléti díjat kizárólag a távolléti díj esedékessége időpontjában érvényes munkaszerződésben meghatározott alapbér teljes összege figyelembevételével kell megállapítani. Helyes ezen értelmezés?
Részlet a válaszából: […] ...távolléti díjnak az idézett szabály alapján valóban három része van: az alapbérrész, a teljesítménybérrész és a bérpótlékrész. Nem biztos azonban, hogy egy konkrét esetben mindhárom részt figyelembe is kell venni. Például a teljesítménybért csak akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 18.
1
2