Munkaidő és bér a behívásos munkaviszonyban

Kérdés: A "Behívás: idő- és bérelszámolás" címmel feltett kérdésre adott szakértői válaszból idézünk (Munkaügyi Levelek 118. szám, 2321. kérdés): "Az Mt. 193. §-a nem zárja ki az állásidőre és a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségére vonatkozó általános szabályokat [Mt. 51. § (1) bek. és 146. § (1) bek.]. Ebből pedig az következik, hogy a fenti magyarázattal szemben nemcsak a ténylegesen ledolgoztatott órákra jár a munkabér, hanem a be nem osztott órákra is. Ezen értelmezéssel szemben meg kell jegyeznünk, hogy így viszont lényegében kiüresedik az egész intézmény, hiszen csak annyi speciális vonása maradna, hogy ebben az esetben elegendő rövidebb, legalább háromnapos határidővel közölni a munkaidő-beosztást. Ezt viszont felesleges külön kimondani a törvényben, hiszen például kollektív szerződésben a munkaidő-beosztás előzetes közlésére vonatkozó határidő egyébként is eltérést engedő, akár a munkavállaló hátrányára is (Mt. 135. §). Másfelől, a törvényszövegben a »feladatok esedékességéhez igazodó munkavégzési kötelezettség« kitétel lényegében értelmetlen maradna, hiszen a behívás szabályaival a kihasználatlan munkaidő csupán a munkáltató részére fizetett rendelkezésre állás csökkentésére ad lehetőséget."
A behívás alapján történő foglalkoztatásnak mi a jogszerű, elfogadott gyakorlati értelmezése? Hogyan kell helyesen értelmezni ebben a foglalkoztatási konstrukcióban a munkaidőkeretben a munkaidő és a munkabér elszámolását, azaz, ha a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőhöz képest kevesebb vagy több munkaidőre hívja be a munkáltató a munkavállalót, felmerül-e az állásidőre járó díjazás, illetőleg a rendkívüli munkavégzés díjazásának fizetése? Ha igen, akkor pontosan mi a különbség egy részmunkaidős foglalkoztatás és a behívás alapján történő foglalkoztatás között a munkaidő-munkabér elszámolását illetően?
Részlet a válaszából: […] ...is kockázatos a munkáltató részéről, ha a behívásos munkaviszonyt úgy értelmezi, hogy ebben az esetben behívás hiányában munkabérfizetési és foglalkoztatási kötelezettsége sincs. Ez ugyanis az Mt. tételes szabályaiból továbbra sem vezethető le, noha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Pihenőnapok: elmaradt kiadás és késedelmes bérfizetés

Kérdés: Munkaszerződésem megszakítás nélküli egyenlőtlen munkaidőre szól, napi nyolc órára. Nemrég kezdtünk el a munkáltatónál dolgozni. Az első napon közölték, hogy kéthetente van fizetés, és hogy kapunk munkabérelőleget. Másnap reggel tesztírás volt, amelyen megfeleltünk. Következő naptól 16 napot dolgoztunk folyamatosan, megszakítás nélkül. Jeleztük, hogy szeretnénk pihenőnapot, de vagy az volt a válasz, hogy a nagyfőnök nem engedi a pihenőt, vagy az, hogy 10-20 ezer levonás mellett lehetséges csak. Szeretném tudni, hogy jogosultak vagyunk-e a pihenőnapok kifizettetésére? Még a munkabérünket is csak többszöri telefonálgatásra és háromszori nekifutásra utalták el.
Részlet a válaszából: […] ...iránti igény. Az nem akadálya az igényérvényesítésnek, hogy időközben a munkaviszony már megszűnt [Mt. 286. § (1) és (4) bek.]. A bérfizetés határidejének betartását a munkaügyi hatóság is ellenőrzi, és munkaügyi bírság akár egy munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 6.

Behívás – idő- és bérelszámolás

Kérdés: A behívásos munkaviszonnyal kapcsolatban az alábbi elszámolási kérdésekre szeretnénk választ kapni. Ha a munkavállalónak többet kell dolgoznia a munkaszerződésben meghatározottnál, de a maximum hat órán belül, akkor ez túlórának minősül? Például, napi négyórás munkaszerződést írnak alá, de egyes esetekben öt órát is kell dolgozni a munkavállalóknak, akkor ezt túlórának kell elszámolni? Minden esetben a ténylegesen ledolgozott óraszám után kell a bért megfizetni? Ha a munkavállaló nem dolgozza le a munkaidőkeretben teljesítendő óraszámot, akkor a munkáltatónak állásidőt kell fizetnie? Abban a hónapban, amikor nincs behívás, nincs bérfizetési kötelezettség sem? Amennyiben a foglalkoztató a munkavállalót csak januárban és augusztusban hívja be, a köztes időben jogosult a munkavállaló betegszabadságra, táppénzre? Valamint ha szeptember hónapban beteg, a biztosításban töltött napjainak száma mennyi lesz, ha január 1-jével kezdődött a munkaviszonya? Hogyan történik a szabadság és betegszabadság kiadása?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszony és az annak alapján igényelhető ellátások megítélése is. Az első értelmezés mellett, ha nincs behívás, akkor nincs munkabérfizetés sem, járulékalapot képező jövedelem hiányában viszont a biztosítási jogviszony is szünetel [Tbj. 8. § a) pont]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Elmaradt munkabér iránti igényérvényesítés

Kérdés: Milyen jogi lépéseket tehetnék mint volt munkavállaló annak érdekében, hogy fizetésképtelenné vált korábbi munkáltatómtól megkapjam háromhavi, 2011. július, augusztus és szeptember havi munkabérem? Gondolom, ez már állami kifizetés lesz, de mikor várhatom? Hogy jutok a pénzemhez?
Részlet a válaszából: […] ...fennálló bértartozást a felszámoláskezdő időpontját követően a felszámolási költségek fedezetét jelentő bevételekhiánya miatt a bérfizetési napon nem tudja kielégíteni, haladéktalanul kérelmetnyújt be az állami foglalkoztatási szervhez visszatérítendő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.

Munkabér-kifizetés időpontja

Kérdés: A nyári szabadságolások elhúzódása miatt a bérszámfejtő kollégáink többségét szeptember elején tudtuk csak szabadságra küldeni. Emiatt az augusztusi hónap számfejtését előre kellett hoznunk. Az augusztusi bérét minden munkavállalónk augusztus 31-én kapta meg a bankszámlájára. Az Mt. szerint a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kell a munkabért kifizetni. Jól gondolom, hogy nem sértettünk törvényt a korábbi kifizetéssel?
Részlet a válaszából: […] ...határidejére vonatkozó szabályt nem sérti, de amunkaidő-nyilvántartás és a ténylegesen teljesített munkavégzés utánibérfizetéssel kapcsolatos kötelezettségek szempontjából...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.