Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...§ (11) bek.]. A Púétv. 157. §-ának (10) bekezdése a garantált illetmény (pótlékok nélküli illetmény, munkavállalók esetén alapbér) és az ágazati szakmai pótlék együttes összegének minimumát határozza meg, a 157. § (13) bekezdése pedig a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Keresetkiegészítés – nem vehető figyelembe az ágazati szakmai illetménypótléknál

Kérdés:

Életpályám utolsó szakaszában lévő pedagógus vagyok, kérésemre igénybe veszem az ún. csökkentett munkaidőt, 50%-os munkaidőben dolgozom, 75% illetményért. Munkáltatóm a 2023. január 1. napjától érvényes kinevezésmódosításom szerint az ágazati szakmai pótlék emelésénél nem számította bele az illetményembe a keresetkiegészítés mértékét, melyet az Nkt. 65. §-ának (5) bekezdése alapján kapok. Meglátásom szerint az ágazati szakmai pótlék kiszámításánál nemcsak az alapbért, hanem a keresetkiegészítéssel növelt illetményem együttes összegének a 32%-át kell figyelembe venni.

Részlet a válaszából: […] ...fizetendő illetmény meghatározott százalékkal csökkentett mértékének felel meg. Illetményen a Kjt. 85/A. §-ának m) pontja alapján alapbért, azaz a pótlékok nélküli, kinevezésbe foglalt havi időbért kell érteni [Mt. 45. § (1) bek., 136. § (1)–(2) bek. és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Jubileumi jutalom – az összeg meghatározása

Kérdés: Egy bölcsőde intézményvezetője közalkalmazotti jogviszonyban áll. Az intézményvezető tárgyhavi alapilletményen, vezetői pótlékon, szociális ágazati összevont pótlékon kívül fenntartó által garantált illetményemelést is kap 2011 óta folyamatosan, melyet a polgármester adományozott részére. 2023-ban 40 éves jubileumi jutalomra lenne jogosult az intézményvezető. A jubileumi jutalom összegébe a tárgyhavi alapilletményen kívül a fenntartó által garantált illetményemelés összegét is bele kell számítani?
Részlet a válaszából: […] ...illetménypótlék, illetménykiegészítés, keresetkiegészítés és jutalom összessége felel meg, a közalkalmazotti illetmény pedig az alapbér fogalmával egyenlő. A Kjt. 66. §-ának (7) bekezdése kimondja, hogy "az (1)-(5) bekezdésben, a 66/A. § (1) bekezdésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Rendkívüli munkavégzés elszámolása kötetlen munkarendben

Kérdés: A telepen a vezetők kötetlen munkarendben dolgoznak, havi díjas besorolással. A munkaidő-beosztásuk szintén három nap 11 órás munkaidő után három nap pihenőnap következik. Így ők is 15 napot és 165 órát dolgoztak áprilisban. Az április havi kötelező munkaórák száma 160 óra, és két munkaszüneti nap 16 óra, összesen 176 óra. Munkabére 300 000 Ft/hó alapbér esetén: Két munkaszüneti napra: 2 × 300 000/22 = 2 × 13 636 Ft. Ledolgozott 165 óra munkaidőre: 300 000/17 × 165 = 281 250 Ft. Munkaszüneti napon végzett munkára a kötetlen munkarend miatt nem jár pótlék. Munkaidőkereten felüli 5 óra rendkívüli munka 100%-os pótléka 300 000/174 × 5 óra = 8621 Ft. A szabadságot és a betegszabadságot náluk is órában kell nyilvántartani, és 11 órával kiadni a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló kötetlen munkarendben dolgozna, április hónapra (ami 22 hétköznapot tartalmazott, amelyből 2 volt munkaszüneti nap) a havi alapbére illetné meg, éppen úgy, mint minden más hónapban; azaz a kérdés szerinti esetben 300 000 Ft. Mivel nincs munkaidő-beosztásuk,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Közalkalmazottból kormánytisztviselő – "buktató kérdések"

Kérdés: Május 1-jével az eddig a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónk jogszabály rendelkezésénél fogva beolvadt egy közigazgatási szervbe. Kérdésünk: a közalkalmazott – ideértve különösen a vezetőt, illetve magát az intézményvezetőt – munkaköre hogyan változtatható, különösen annak tükrében, hogy a Ktjv. 6/A. §-a a jogállásváltozás utáni 45. napra írja elő a besorolás elvégzését? Mi a helyzet azokkal, akik összeférhetetlennek bizonyulnak?
Részlet a válaszából: […] ...okból (a vezetői munkakörmeghatározásának hiánya miatt) nem tud munkát végezni, az emiatt kiesett munkaidőre(állásidő) személyi alapbére illeti meg. Rendelkezésre állási kötelezettségéttermészetesen teljesítenie kell, a munkahelyen meg kell jelennie.Ami...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.