Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] A teljes napi munkaidő csak a felek megállapodása alapján emelhető fel, legfeljebb napi tizenkét órára, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. § (2) bek.]. Ha van is ilyen, hosszabb teljes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Bérszámítás készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Állattartó telepen éjszakai munkás – éjjeliőrként készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott – munkaideje munkanapokon este 18 órától reggel 06 óráig tart. Besorolási alapbére a garantált bérminimum, azaz 1495 Ft/óra. Hogyan számoljuk ki a munkabérét, illetve pótlékjait? A készenléti jellegű munkát át kell számítani általános 8 órásra, vagy 12 órával kell számolni? Azaz az 1 napra eső bére 12×1495 = 20930 Ft, és este 10-től az éjszakai pótlék 15% 8 órára: 1794 Ft, összesen 22 724 Ft. Vagy 8×1495 = 11 960 Ft és 15% éjszakai pótlék: 8/12×8 éjszakai óra, azaz 5,3×0,15×1495 Ft = 1189 Ft, összesen 13 149 Ft.
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló alapbére tipikusan órabérben vagy havi­bérben kerül meghatározásra, a törvény is a két típus közötti átszámítási szabályokat definiálja. Az órabéres munkavállaló – egyenlőtlen munkaidő-beosztás hiányában – a legdolgozott órái alapján kapja meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Egyenlőtlen munkaidőbeosztás – a bér elszámolása

Kérdés: Egy munkavállaló az Mt. szerinti munkaviszonyban van foglalkoztatva az önkormányzat által üzemeltetett vendégházban heti 30 órában, egyenetlen munkaidőben, hiszen vendég, illetve rendezvény függvénye, hogy mikor kell jelen lennie. Előfordul, hogy hétvégi munkavégzés is szükséges. Ezt megtehetjük anélkül, hogy bérpótlékot kellene fizetnünk? Ha nem, akkor ilyen helyzetben mi a helyes, jogszerű eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő, amely e beosztáson kívül esik, rendkívüli munkavégzésnek fog minősülni [Mt. 107. § a) pont]. A rendkívüli munkavégzésre alapbér és bérpótlék jár (Mt. 143. §); a bérpótlék esetében viszont a felek megállapodhatnak havi átalányban is, amely esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

12 órás munkarend elszámolási kérdései – a vasárnapi pótlék

Kérdés: A teljes munkaidős, havibéres kollégáink egy részét a jövőben 12 órás műszakokban szeretnénk foglalkoztatni, hathavi munkaidőkeretben. Változtat-e ez a havi alapbér elszámolásán? Ebben az esetben jár-e vasárnapi pótlék? A szabadságot továbbra is nyolc órával kell nekik elszámolnunk? A fizetett ünnepre is nyolc órát kell számolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...műszakrendtől függetlenül, munkaidőkeret esetén csak annak zárásakor kell összevetni a keret tartama alatt az egyes hónapokra kifizetett alapbért a munkavállaló tényleges teljesítményével. Ha a munkavállaló valójában több órát teljesített, mint amennyi a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Munkaszüneti napra járó díjazás mértéke készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: A készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott, megszakítás nélküli munkarendű portások munkaszüneti napi bérének és pótlékainak számfejtése hogyan helyes 2017. október 23-ára, ha az adott munkavállaló a munkaszerződése szerint 6 órás, de azon a napon 18 órát dolgozott? A kollektív szerződés szerint munkaidőkeretet alkalmaznak, a portásoké éves. Jár neki a ledolgozott órára járó bér és a távolléti díj 6 órára, illetve a 100% rendkívüli munkavégzésért járó pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalónak a munkaszüneti napon teljesített 18 óra munkavégzésére természetesen jár az alapbére. Munkaszüneti napra rendes munkaidő megszakítás nélküli tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállaló részére is beosztható [Mt. 102. § (2) bek.]. Ebben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Bérpótlék megállapítása készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Készenléti jellegű munkakörben hogyan kell megállapítani a bérpótlékokat azoknak a biztonsági őröknek, akik 24/48-as munkarendben dolgoznak, és 3 havi munkaidőkeret van a cégünknél? Munkaszerződés szerint hosszabb teljes munkaidőben, 12 órában foglalkoztatjuk őket.
Részlet a válaszából: […] ...is. Először is a 12 órás napi teljes munkaidő a bérpótlék számítási alapjánál kap szerepet, mivel a munkavállaló havi alapbérét nem 174-gyel, hanem hosszabb teljes munkaidő esetén annak arányos részével, 174/8×12 = 261-gyel kell osztani. Emellett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Rendkívüli munkavégzés tiltás ellenére

Kérdés: Az ügyvezetőnk kiadott egy utasítást a rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatban, amelyben meghatározta, hogy a termelési területen kizárólag az üzemvezető vagy a termelési vezető rendelhet el túlórát. Az utasítást minden faliújságon közzétettük a gyártósorok mellett, illetve csoportos szóbeli tájékoztatót is tartottunk róla a műszakoknak, mivel korábban is sok gondunk volt a túlórákkal. Ennek ellenére több munkavállalónk is a beosztás szerinti munkaidőn túl dolgozott, a műszakvezetők kérésére, ami a hónap végével derült ki, a jelenléti ívekről, illetve azok alapján a munkavállalók elmondásából. A dolgozók szeretnék megkapni a túlóradíjat, viszont nem szeretnénk ezt kifizetni nekik, mivel tudták, hogy milyen utasítások vannak érvényben. Ki kell fizetnünk a túlóradíjat?
Részlet a válaszából: […] ...járó munkabérén felül 50% bérpótlék vagy – munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása alapján – azonos tartamú, alapbérrel fizetett szabadidő illeti meg a munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan elrendelt rendkívüli munkaidőben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 23.

Bérfizetés készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Cégünk a fegyveres biztonsági őr munkakört készenléti jellegűvé kívánja minősíteni. Egy műszakban egyszerre többen is bent vannak, így nem jelent akadályt az a rendelkezés, hogy a munkaidejük 1/3-ában ne legyen munkavégzés. A beosztás szerinti napi munkaidejük 24 óra lesz, így havonta átlagosan 240 órát töltenének a munkahelyükön, bár nem végeznek folyamatosan munkát. Milyen díjazásra lesznek jogosultak a munkatársak ebben a munkarendben? Havonta az átlag 174 óra után kell órabért számfejteni? A napi 24 órából annak 1/3-ára milyen juttatás jár az őröknek? Mivel a munkaidejük mindig ugyanakkor kezdődik, jogosultak műszakpótlékra? Hogyan kell a 24 órán belül azt az időszakot ütemezni és dokumentálni, amikor nem végeznek munkát? Ez a 24 órán belül több részletre is felbontható?
Részlet a válaszából: […] ...munkarend szerint 22 munkanapos hónapban, ha a munkavállaló munkaszerződés szerinti napi munkaideje 8 óra, akkor az egy órára járó alapbér 176-szorosát kell kifizetni; ha 12 óra, akkor a 264-szeresét.A munkaidőn belül a rendelkezésre állással töltött időt nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Ügyelet elrendelése és díjazása

Kérdés: Egy informatikai technikus dolgozónak elrendelhetünk-e ügyeletet, vagy a munkaköre miatt csak készenlétet? Beleszámít-e ez az idő a rendkívüli munkaidő éves keretébe? Az adott munkavállaló havi alapbére után az ügyeleti díja (40%) 134 000 Ft lenne. Megállapodhatunk abban, hogy ezt egy összegben megkapja minden hónapban?
Részlet a válaszából: […] ...rendeltetésszerű alkalmazásának fenntartása érdekében rendelhető el (Mt. 110. §). Az ügyelet költségesebb, hiszen arra az alapbér 40%-a jár, míg készenlétre csak 20% [Mt. 144. § (1) bek.]. Munkavégzés esetén a munkavégzéssel töltött időszakra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 10.

Munkavégzés és díjazása munkaszüneti napra

Kérdés: Napi 24 órában termelő-összeszerelő üzemünkben elrendelhetnénk-e munkavégzést munkaszüneti napra, amennyiben a munkavállaló elő­írt műszakja e napra esik? Vagy egyáltalán nem lehet beosztani, és fizetett ünnepet kell neki adni? Amennyiben dolgozhat, mit kell neki elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő munkaszüneti napra nem osztható be.A munkaszüneti napon rendes munkaidőben történő munkavégzésre kötelezett munkavállalót alapbérén felül 100% bérpótlék illeti meg [Mt. 140. § (2) bek.]. Munkaszüneti napra elrendelt rendkívüli munkaidőben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 15.
1
2