Szabadság elszámolása négynapos munkahét esetén

Kérdés: Hogyan kell kiadni egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkavállaló szabadságát? Adolgozónak a munkaszerződése szerint heti 32 óra a munkaideje, amit úgy köteles ledolgozni, hogy hétfőtől csütörtökig napi 8 óra és pénteken napi 0 óra. Helyesen jár el a dolgozó, ha úgy veszi ki a szabadságát, hogy csak a 8 órás munkanapokra vesz ki szabadságot, a 0 órás napra pedig nem? Amunkavállaló éves szabadsága az életkora szerinti és a gyermeke utáni pótszabadsággal együtt 30 nap. Az Mt.-nek megfelelően jár el a munkáltató, ha a következő módon tartja nyilván a munkavállaló szabadságát? Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkáltatónak lehetősége van arra, hogy az Mt. 124. §-ának (4) bekezdése alapján a szabadságot órában tartsa nyilván, és ebben az esetben a munkavállaló a munkaidő-beosztásának megfelelő időtartammal (órával) azonos mértékben mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, ha szabadságra kíván menni. Ebben az esetben a munkavállaló 30 nap szabadságát a napi munkaidő mértékével felszorozva kell órában nyilvántartani, esetükben ez tehát 192 órának (30 nap × 6,4 óra) felel meg. Amennyiben órában tartja nyilván a munkáltató a szabadságot, akkor csak azokra a napokra kell elszámolni a 8 órára jutó távolléti díjat, amikor a munkavállalónak munkavégzési kötelezettsége lenne, és szabadságot kíván igénybe venni. Ha például egy nap szabadságot vesz ki a dolgozó, és a munkáltató 192 óra éves szabadságot tart nyilván a dolgozónál, akkor az egy nap szabadságot 8 órának megfelelő időtartamban elszámolhatja?
Részlet a válaszából: […] ...mint amennyire a távollét napján eredetileg is be volt osztva. A kérdés szerint ez azt jelenti, hogy a hétfőtől csütörtökig kiadott napokra 8 óra szabadság számolandó el, péntekre nulla óra (tehát az e napi távollét – mivel amúgy sem volt beosztva...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Szabadság alatt képződő túlóra – munkaidőkeret esetén

Kérdés: A vírusválság miatt cégünknél bevezettük a négyhavi munkaidőkeretet, amelynek most közeledik a zárása. Azt tapasztaltuk, hogy a júliusi szabadságolások miatt több munkavállalóknak többletórája, munkaidőkereten felüli túlórája fog képződni. Lehetséges, hogy a munkavállaló valójában nem is dolgozik az utolsó egy-két hétben, és a munkaidőkeret zárásakor mégis túlórát kell neki fizetnünk?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. szerint, a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidő meghatározásakor a távollét tartamát figyelmen kívül kell hagyni, vagy az adott munkanapra irányadó beosztás szerinti napi munkaidő mértékével kell számításba venni. Munkaidő-beosztás hiányában a távollét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Alapbéremelés elutasítása

Kérdés: Tizenkilencedik éve dolgozom egy 40 fős magáncégnél pénzügyi munkatársként. A munkabéremet éveken keresztül alacsonyan tartották, bár a béremeléseim a cég munkavállalóival azonos mértékűek voltak. Munkámat panasz nélkül elláttam, pluszfeladatokat is elvégezve, gyakran a munkaidőt figyelmen kívül hagyva. Az idei évben a béremelés átlagosan 7,5-8% lesz (a takarítónő is 5%-ot kap). A főnököm 2,7%-ot kíván adni nekem, azzal az indokkal, hogy "túl magas a bérem". A cég forgalma az elmúlt négy évben szinte megduplázódott, a munkám is ezzel arányosan nőtt, míg a termelési részen új dolgozókat vettek fel, a bérem viszont az éves "átlagot" követte. Köteles vagyok-e ezt, a számomra megalázóan alacsony béremelést elfogadni, vagy esetleg van más lehetőségem is?
Részlet a válaszából: […] ...munkaszerződés kötelező elemeként meghatározandó alapbér összegét a felek bizonyos korlátok között szabadon határozhatják meg. Legalább a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum összegét [Mt. 136. § (1) bek., 153. § (1) bek.] elérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Időarányos szabadság számítása

Kérdés: A munkavállaló 2016. január 1-jétől 2016. szeptember 30-ig nyolcórás munkaviszonyban állt, utána munkaszerződés-módosítással részmunkaidőben, napi négy órában lett foglalkoztatva. A munkaviszonya 2016. november 14-én megszűnt. 32 munkanap szabadság járna neki egész évre, amiben van négy munkanap gyermek után járó szabadság is. 10 munkanap szabadságot vett ki, még a nyolcórás munkaviszony alatt. A munkaviszony-megszűnésig járó szabadságot szabadságmegváltásként kifizetjük. Az időarányosan megváltott szabadságnapok száma mennyi? Valamint a gyermek utáni pótszabadság arányosítható-e? Jelen esetben a szabadságmegváltás számítását meg kell bontani a nyolcórás teljes munkaidős, illetve a részmunkaidőre való áttérés utáni időtartamra? Hiszen még a nyolcórás időszakából is maradt ki nem adott szabadság.
Részlet a válaszából: […] ...(1) bek. a) pont]. A szabadságra eső díjazás kiszámításánál (a pénzbeli megváltás esetét is ideértve) mindig az esedékességkor irányadó munkaidőt kell tehát alapul venni, annak nincs jelentősége, hogy a szabadságra való jogszerzés ideje alatt a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 12.

Részmunkaidőben a gyermekgondozási szabadság után – változik a távolléti díj összege

Kérdés: Egyik munkavállalónk eddig GYES-en volt, de most szeretne visszatérni dolgozni. Kérte, hogy amíg a gyermeke hároméves nem lesz, addig hadd dolgozzon 4 (négy) órás részmunkaidőben. Mi ezt nem ellenezzük, de először szeretnénk kiadni neki a felgyűlt szabadságnapjait. Úgy tudjuk, hogy ha részmunkaidőre módosítjuk a szerződését, akkor a szabadság kiadása során is már a részmunkaidős díjazása alapján kell kiszámolnunk a szabadság díjazását. Esetleg a szülési szabadság előtti teljes munkaidős bérét kellene alapul vennünk?
Részlet a válaszából: […] ...– a szabadság kiadásának kezdő időpontját megelőzően – módosítják, a távollétidíj-számítás alapja is a részmunkaidőre irányadó, "csökkentett" munkabér lesz. Míg ha a felek akként állapodnak meg, hogy csak a korábban ki nem adott szabadság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 12.

Szabadság kiadása és nyilvántartása – a munkaidő-beosztás függvényében

Kérdés: Amennyiben a 2052-es kérdés szerinti esetben a munkavállaló – munkaidőkeret alkalmazása nélkül – egy adott hónapban egy pénteki napon szabadságra megy, abban az esetben, az adott hónapra vonatkozó jelenléti íven, az egy nap szabadság figyelembevételével, a ledolgozott munkaidő az adott hétre vonatkozóan több lesz, mint 32 óra. Ebben az esetben a munkavállaló jogosan mehet-e el korábban pl. csütörtöki napon, és ezt a jelenléti íven vezeti, vagy nem jár a munkavállaló részére kedvezmény, tekintve hogy a szabadság nyilvántartása napokban történik? Ebben az esetben figyelembe kell venni a munkavállaló többletóráit, és ki kellene fizetni túlóraként? Vagy kötelező a munkáltató számára a szabadság órákban történő nyilvántartása fenti munkaidő alkalmazása esetén? Ha a munkáltató a munkaidő-beosztásra vonatkozóan havi munkaidőkeretet alkalmaz, szükséges a szabadság órákban történő nyilvántartása? Mivel egy fentihez hasonló pénteki napi szabadság esetén azért, hogy az adott hónapra túlóra ne kerüljön elszámolásra, szükséges és lehetséges a jelenléti íven is vezetni egy adott másik (pl. csütörtöki munkanapra), rövidebb napi munkaidőt? Ha a munkáltató munkaidőkeretet alkalmaz, kötelező a szabadságok órákban történő nyilvántartása?
Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 124. § (4) bek.]. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkáltatónak azonban lehetősége van arra is, hogy a szabadságot az adott naptári évben ne napokban, hanem úgy adja ki, hogy a munkavállaló a munka­idő-beosztással azonos tartamra mentesül a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 1.

Szabadságra járó távolléti díj részmunkaidőben

Kérdés: Az Mt. 61. §-ának (3) bekezdése alapján "a munkáltató a munkavállaló ajánlatára a gyermek hároméves koráig köteles a munkaszerződést a napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani". Ha a munkáltató a munkavállaló ez irányú kérésének eleget téve módosította a munkaszerződést, a részmunkaidős munkavállaló ugyanannyi szabadságnapra jogosult, mint amikor teljes munkaidőben foglalkoztatták. Abban a tekintetben viszont különbség áll fenn, hogy számára a részmunkaidővel arányosan csökkentett távolléti díj jár a szabadság napjaira. Hogyan kezeljük a munkavállalónak azt a szabadságát, amit még a szülési szabadsága előtt, teljes munkaidőben foglalkoztatva szerzett?
Részlet a válaszából: […] ...időpontjában érvényes alapbér, pótlékátalány, valamint az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat naptári hónapra (irányadó időszak) kifizetett teljesítménybér és bérpótlék figyelembevételével kell megállapítani. A 148. §-a (2) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 17.

Végkielégítés és felmentési időre járó távolléti díj számítása

Kérdés: Egyik munkavállalónknak 2013. január 2-án felmondtunk. 2007. november 22-től állt munkaviszonyban, így a felmondási ideje 30+15 nap, és 2 havi végkielégítés jár neki. A felmondási idő teljes tartamára felmentettük a munkavégzés alól. A felmondási időt és a végkielégítést távolléti díjjal számoltuk el. Kérdésünk a távolléti díj számításával kapcsolatos. A munkavállaló alapbére 180 000 Ft/hó, 2012. július 1-jétől 2012. december 31-ig 60 283 Ft teljesítményprémiumot kapott. Tekintettel arra, hogy a munkavállaló a törvény szerint a távolléti díj számításához irány­adó hat hónapos időszakban betegszabadságon, táppénzen, illetve gyermekápolási táppénzen volt, az irányadó időszakban rendes munkaidőben teljesített és teljesítménybérrel díjazott órák száma 104 óra. Mennyi lesz a távolléti díj összege?
Részlet a válaszából: […] ...kizárólag teljesítménybér formájában meghatározni csak a munkaszerződésbe foglalt megállapodás esetén lehet. Ez megfelelően irányadó az idő- és teljesítménybér összekapcsolásával megállapított díjazás esetén is, ha az időbér nem éri el az alapbér összegét....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Rendes szabadság kiadása gyermekgondozási szabadságot követően

Kérdés: Két évig GYED-en voltam, 2009 januárjától szeretnék újra munkába állni. Munkáltatóm közölte, hogy – habár eddig teljes munkaidőben alkalmazott – 2009. január 1-jétől csak részmunkaidőben tud foglalkoztatni. Az utóbbi években 41 munkanap szabadságom halmozódott fel (ki nem adott szabadságok, szülési szabadság, plusz egy év rendes szabadság), amit – ha jól tudom – a munkáltatómnak, amint visszatérek a munkába, ki kellene adnia részemre. A kérdésem az, hogy ha 2009. január 1-jétől részmunkaidősre módosul a munkaviszonyom, a korábbi, teljes munkaidős munkaviszonyom alapján kapok-e díjazást az ugyan 2009. január 1-je után kiadott, de valójában az azt megelőző években megszerzett szabadságom idejére?
Részlet a válaszából: […] ...lesz a munkaviszonya részmunkaidős, haehhez Ön is hozzájárul. Ha módosítják a munkaszerződést 2009. január 1-jével, az eztkövetően kiadott szabadság díjazása a következőképpen alakul: Az Mt. 151. §-a(2) bekezdésének e) pontja alapján a rendes szabadság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.