Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...és mikor jár le, egyértelműen meg lehet határozni. A lényegi kérdés éppen ezért, hogy vajon mikor jár le a munkavállalóra irányadó felmondási idő. Ha ugyanis a harmincnapos felmondási idő szombaton lejár (azaz a szombat a harmincadik nap), akkor a munkaviszony ezen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Állásidő a járvány idején

Kérdés: Amennyiben azért nem tudjuk foglalkoztatni a munkavállalókat, mert a beszállítóink leálltak (egy részük nem kap alapanyagot, mert az tiltólistás országból érkezne, másik részük a COVID-19-járványra hivatkozással állt le), és így nincs alapanyagunk, akkor a munkavállalók számára ez díjazott vagy díjazás nélküli állásidő lesz?
Részlet a válaszából: […] ...új pénznem lépne a megszűnt helyébe). A vis maiornak minősülő események abszolút jellegűek, tehát nem annak van jelentősége, hogy az adott személy tud-e ellenük védekezni, hanem annak, akad-e olyan ember, aki az adott eseményt el tudná hárítani. A vis maior körébe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Munkabér elszámolása hóközi kilépő esetén

Kérdés: Munkaidőkeret alkalmazása esetén a kiegyenlítő napokat, vagyis a munkamentes munkanapokat (szabadnap) hóközi kilépők esetén, havibéres besorolással rendelkező munkavállalóknál ledolgozott munkaidőnek kell-e tekinteni a kifizetést illetően? Például egy munkavállaló munkaviszonya május 22-én szűnt meg. A május 1-22. közötti időszakra esik jó néhány szabadnapja. Kilépésekor a szabadnapra járó díjazás is olyan kellene legyen, mintha dolgozott volna?
Részlet a válaszából: […] ...az általános munkarend, a napi munkaidő és a teljesített munkaidő alapulvételével kell elszámolni. Vagyis meg kell állapítani, hogy az adott hónapban mennyi lett volna a napi munkaidő és az általános munkarend alapulvételével a ledolgozandó órák száma, valamint azt,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.