Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...második gyermekével,– 2019. január 1-jétől január 25-ig a munkavállaló fizetés nélküli szabadságának első hat hónapjából fennmaradó időszak,– 2019. szeptember 23-ától október 25-éig a szabadság kiadásának időtartama,– 2019. október 26-ától a felmondási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Alapítvánnyal fennálló munkaviszony felmondása az öregségi nyugdíjra tekintettel

Kérdés: Öregségi nyugdíjba menetelnél az alapítvány munkáltató esetében milyen jogszabály irányadó például a felmentési időre stb.? Alapítványnál dolgozom tizennégy éve, összesen negyvenhat évem van mint szakápoló.
Részlet a válaszából: […] ...Mt. hatálya terjed ki, ezért az általa létesített munkaviszonyokra – így azok megszüntetésére is – e törvény rendelkezései az irányadók. A kérdésből nem lehet megállapítani, hogy a munkáltató vagy a munkavállaló szünteti-e meg a munkaviszonyt az öregségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 24.

Felmentési időre járó távolléti díj kiszámítása

Kérdés: Munkavállalói felmondás esetén hogyan kell kiszámítani a felmentési időre járó munkanapok számát? Egy munkavállalónk felmondási ideje 2018. november 14-én jár le, a munkáltató november 1-jétől november 14-ig felmentette a munkavégzési kötelezettség alól. November 1. munkaszüneti nap, november 2. áthelyezett pihenőnap, november 10. áthelyezett munkanap. November 1-jétől november 14-ig a felmentési időre járó bér számításánál tíz vagy kilenc munkanapra kell számolni a munkabért? Jár-e ebben az esetben a munkaszüneti napra is bér, tehát egynapi alapbérnek megfelelő összeg?
Részlet a válaszából: […] ...(3) bekezdése értelmében a havi alapbér meghatározott időszakra járó részének számításánál a havi alapbérnek a hónapban irányadó általános munkarend szerinti egy órára eső összegét szorozni kell az adott időszakra eső általános munkarend szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 26.

Felmondás a kisgyermekes munkavállaló fizetés nélküli szabadságát követően

Kérdés: A cég egyik munkavállalója gyermeke születését követően fizetés nélküli szabadságot vett igénybe. Felmondhat-e a munkáltató a fizetés nélküli szabadságról visszajött munkavállalójának, miután a fizetés nélküli szabadsága véget ért? Az első munkanapján a munkavállalónak át lehet-e adni a munkáltatói felmondást? Ha igen, mikor kezdődik a felmondási idő? Mi történik abban az esetben, ha a munkavállaló közli a munkáltatójával, ki szeretné venni a felhalmozott szabadságát? Ebben az esetben is felmondhat a munkáltató a szabadság pénzbeli megváltásával, vagyis szabadságmegváltás kifizetésével? Ha a munkáltató eltekint a felmondási idő ledolgozásától, erre az időszakra – vagyis a felmentési időre – is jár időarányos szabadság a munkavállalónak? Csak abban az esetben mondhat fel a fizetés nélküli szabadságról visszajött munkavállalónak a munkáltató, ha a munkavállaló nem fogadta el a részére felajánlott új munkakört, mivel a korábbi munkakörében nem tudná foglalkoztatni?
Részlet a válaszából: […] ...fentiekkel összhangban – ebben az esetben (akár a felhalmozódott szabadság kiadása alatt is) fel lehet mondani a munkavállalónak. A ki nem adott arányos szabadságot ugyanakkor csak a munkaviszony megszűnésekor lehet megváltani, erre a munkaviszony megszűnésétől...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 27.

Felmondás jogszabályi hivatkozás nélkül

Kérdés: Négyéves határozott idejű munkaviszonyomat vétkes kötelezettségszegés és a munkáltató gazdaságos és eredményes működésére hivatkozással szüntették meg. Az indokolás alapján ez azonnali hatályú felmondásnak hat, mégis felmondási idővel és végkielégítéssel mondtak fel nekem. A felmondás nem tartalmaz egyetlenegy jogszabályi hivatkozást sem arra nézve, hogy az "sima" vagy azonnali hatályú-e, illetve a felmondási idő, valamint az utolsó munkában töltött nap sem szerepel benne, csak annyi, hogy felmentenek a munkavégzés alól a felmondási idő felére, a másik felére meg beszámítják a "bent ragadt" nagyszámú szabadnapjaimat a megkérdezésem nélkül. Eséllyel támadhatom-e meg jogellenességre hivatkozással a felmondást, amely mellett egyebekben versenytilalmi ellenértéket is követelnék munkáltatómtól, illetve hogyan szólíthatom fel a munkáltatót, hogy a felmondási időm felére önkényesen kiadott szabadságom ellenértékét adja ki?
Részlet a válaszából: […] ...ha abból hiányzik az utolsó munkában töltött nap meghatározása.A munkavállaló számára időarányosan járó, de korábban ki nem adott szabadságát a munkáltató jogosult a felmondási idő munkavégzési kötelezettséggel érintett részében kiadni. Ez nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Szabadságra jogosító felmentési idő

Kérdés: Az egyik munkavállalónk munkaviszonyát nemrégiben felmondtuk; ez alapján 3 hónap felmentési idő illeti meg. Ez az időtartam szabadságra jogosító időnek számít? A munkavállalónál ez további 8 munkanapot jelent, amit meg kellene váltanunk.
Részlet a válaszából: […] ...nem töltött teljes felmentési idő munkában töltött időnek minősül, azaz arra szabadság jár. A Kúria szerint ez akkor is irányadó, ha nemcsak a törvényileg kötelező mértékre – a felmondási idő felére – mentesíti a munkáltató a munkavállalót a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 14.

Munkaviszony szünetelése – az inaktív idő

Kérdés: Mi számít aktív időszaknak, és mi lehet az inaktív idő a munkaviszonynál? A gyermekgondozási díjon lévő munkavállaló inaktív állományba tartozónak minősül? Ha a munkáltató a felmondási idő időszakára felmenti a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót, akkor a munkavállaló az inaktív állományba tartozók közé kerül?
Részlet a válaszából: […] ...időközben táppénzre válik jogosulttá, vagy mert a munkáltató – a felek megállapodása alapján – a kötelező felmentési időt meghaladóan mentesíti őt anélkül, hogy a felek erre az időszakra díjazásban is megállapodtak volna [Mt. 70. § (3) bek., 146. § (2) bek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 10.

Egészségügyi alkalmatlanság miatti munkavégzés alóli mentesítés idejére járó díjazás

Kérdés: Munkavállalónk munkavégzés közben rosszul lett, felgyógyulását követően rendkívüli munkaegészségügyi vizsgálatra köteleztük. Az üzemorvos megállapította, hogy a munkaköre betöltésére véglegesen alkalmatlanná vált. A 2056-os esetüket tanulmányoztuk, és úgy döntöttünk, hogy felmondással megszüntetjük a munkavállaló munkaviszonyát egészségügyi alkalmatlanná válása miatt. Az Mt. alapján a dolgozó életkora miatt másmunkakör-felajánlási kötelezettségünk nem állt fent. Az üzemorvosi szakvélemény átvételének napjával a munkavégzési kötelezettség alól felmentettük a munkavállalót. A munkavállalóval a felmondást néhány nappal ezen felmentés után közöltük. Ez a felmentési időszak a két fél közös akaratából történt. Milyen díjazás jár erre az időtartamra? Társaságunk erre a néhány napra távolléti díjat fizetett a munkavállalónak, de véleményünk szerint – a Munkaügyi Levelek 105. számában megjelent 2056-os kérdés válaszának logikája alapján –, mivel munkavégzésre alkalmatlan volt, így díjazás részére nem járt volna.
Részlet a válaszából: […] ...megállapításra, hogy amennyiben a munkaköri alkalmassági vizsgálat eredménye szerint a munkavállaló egészségügyileg alkalmatlan az adott munkakör ellátására, akkor ezen tény kizárja az adott munkakörben történő további foglalkoztatását. Ha pedig a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 7.

Munkáltatói felmondás – az utolsó munkában töltött nap

Kérdés: Munkáltatói felmondás esetén a felmondási idő adott munkavállaló vonatkozásában 30 nap. A munkavállaló a felmondási idő második felére kéri mentesítését a munkavégzés alól egy részletben, az első felére pedig szabadság kiadását. Kérdésem, hogy ebben az esetben az Mt. 80. §-a alapján mely nap számít az utolsó munkában töltött napnak az igazolások kiadása szempontjából? A felmondás napja, vagy 15 napra járó szabadság lejártának a napja, vagy a felmondási idő utolsó napja? Abban az esetben, ha a munkavállaló a felmondási idő első felében kéri a mentesítését, és a felmondási idő másik felére kéri a szabadságai kiadását, mely nap lesz az utolsó munkában töltött nap az Mt. 80. §-a tekintetében?
Részlet a válaszából: […] ...ahhoz is joga van, hogy a munkavállaló szabadság kiadására vonatkozó kérését az Mt. keretei között megtagadja. Ezen ki nem adott szabadságnapokat azonban természetesen a munkaviszony megszűnésekor meg kell váltania (Mt. 125....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 8.

Felmentési időre járó szabadság kétféle értelmezése

Kérdés: A felmentési/felmondási idő munkavégzés alóli mentesítésének időtartamára járó (nem járó?) szabadsággal kapcsolatos, a Munkaügyi Levelek 126-os számában megjelent 2467. és 2485. számú szakmai vélemény nem egyezik meg a Munkaügyi Levelek 98-as számában az 1908. kérdésszámra adott válasszal. A vonatkozó jogszabályok a korábbi, azaz az 1908. kérdésszámra adott választ támasztják alá. Kérem a helyes válasz megjelölését!
Részlet a válaszából: […] Az Mt. értelmében a munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll. A szabadságra való jogosultság tekintetében munkában töltött időnek tekintendők egyes távollétek is, amikor tényleges...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 1.
1
2