Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...határozza meg, a 157. § (13) bekezdése pedig a kedvezményezett vagy felzárkózó településen dolgozókra, illetve a 10%-ot meghaladó arányú hátrányos helyzetű gyermekekkel, tanulókkal foglalkozókra vonatkozó ún. esélyteremtési illetményrész (+20%-os...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Munkába járás – a költségtérítésének differenciálhatósága

Kérdés:

Munkába járás költségtérítése körében cégünk jelenleg egységesen 18 Ft/km támogatást fizet minden érintett munkavállalójának. Differenciálható-e szabályosan a támogatás mértéke a munkavállalók között úgy, hogy például a távolabbról – X km felett – bejáró dolgozóknak nagyobb összegű térítést fizet? Esetleg kapcsolhat-e ehhez munkakört is, tekintve, hogy egy operátornak anyagilag nagyobb megterhelést jelent az üzemanyag önerőrészének kifizetése, mint egy magasabb beosztású, és ezáltal jobban is kereső munkatársnak? Belső szabályzat készítése szükséges?

Részlet a válaszából: […] ...jogkörében hozott döntésével szemben igény abban az esetben érvényesíthető, ha a munkáltató a döntésének kialakítására irány­adó szabályokat megsértette [Mt. 285. § (3) bek.]; azaz az így meghozott döntések különösen nem valósíthatnak meg joggal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Munkába járás költségtérítése autóval és busszal

Kérdés:

Munkavállalónk a munkavégzés helyétől eltérő lakhellyel rendelkezik. Napi munkába járását személygépkocsival oldja meg, amely vonatkozásában 15 Ft/km összeget térítünk meg számára havonta. Anyagi megfontolásból a jövőben a munkavállaló úgy oldaná meg a munkába járást, hogy személygépkocsival elutazna egy olyan településig, ahonnét átszállás nélkül tudna helyi buszjárattal a munkavégzés helyére utazni, azonban lennének olyan napok, amikor végig személygépkocsival tenné meg az utat. Fizethetjük-e számára a 15 Ft/km térítést minden munkában töltött napra, illetve a leadott menetjegyek árának 86%-át együttesen?

Részlet a válaszából: […] ...a bérlet [39/2010. Korm. rendelet 3. § (1)–(2) bek.]. Munkába járásnak a közigazgatási határon kívülről a – rendelet alapján leadott nyilatkozat szerinti – lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 7.

Munkába járás két munkahelyre

Kérdés:

A munkaszerződés két munkavégzési helyet tartalmaz, mivel a munkavállaló munkaköréből adódóan két telephelyen dolgozik felváltva. Az egyik telephelyre a munkába járás nem oldható meg tömegközlekedési eszközzel, saját gépjárművel jár. Elszámolható-e adómentesen a 15 Ft/km költségtérítés, ha a másik telephelyre megoldott a busszal történő bejárás, itt ezt is választotta, és a bérlet árát megtéríti a munkáltató?

Részlet a válaszából: […] ...vagy tíz év alatti köznevelési intézményben tanuló gyermeke van.A költségtérítés összegét a munkáltató 15 Ft/km mértékig emelheti adómentesen [39/2010. Korm. rendelet 4. § (1)–(2) bek.]. Ha azonban a leírt feltételek nem állnak fenn, a munkáltató nem köteles...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Napi munkába járás és hazautazás költségtérítése

Kérdés: Adott munkavállaló tartózkodási helyéről napi munkába járásra 15 Ft/km útiköltség-térítést kap. Ugyanez a munkavállaló az állandó lakóhelyére minden hétvégén hazautazik. Jól gondoljuk, hogy a napi munkába járást és a hétvégi hazautazást is téríthetjük neki attól függetlenül, hogy mindkettő autóval történik?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló személyi, családi vagy egyéb körülményeire tekintettel aránytalanul hosszú, az út megtételéhez szükséges időt meghaladó [39/2010. Korm. rendelet 2. § g) pont] – várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést;c) ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Házastárs gépjárművével történő munkába járás költségeinek térítése

Kérdés: A munkavállaló a házastársa tulajdonában lévő gépkocsival történő munkába járáshoz kért engedélyt. Üzemben tartóként nem szerepel a gépjármű forgalmi engedélyében. A munkáltató kérhet-e a munkavállaló házastársától olyan nyilatkozatot, amelyben a házastárs kijelenti, hogy a munkába járással kapcsolatos költségtérítést a saját munkahelyén nem veszi igénybe, és erre a férjét (munkavállalónkat) jogosítja fel? Ellenőrizheti-e a munkáltató a gépkocsi kilométeróra-állását?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló személyi, családi vagy egyéb körülményeire tekintettel aránytalanul hosszú, az út megtételéhez szükséges időt meghaladó [39/2010. Korm. rendelet 2. § g) pont] – várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést;c) ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 8.

Gépjárművel történő munkába járás közigazgatási határon belül

Kérdés: Intézményünk egyik munkavállalója kérelmezte a gépkocsival történő bejárást. A munkavállaló közigazgatási határon belül lakik, az utazási költségtérítés kérelmének indokaként 8 éves SNI-diagnózissal rendelkező gyermekére hivatkozik, akinek speciális ellátása a kerületben nem megoldható. Gépkocsi-költségtérítését a lakóhelytől a gyermeke speciális ellátását biztosító intézménybe és onnan a munkahelyére történő útvonallal kérelmezte. Kifizethető-e részére az utazási költségtérítés úgy, hogy nemcsak a lakóhelyétől a munkahelyéig, hanem beteg gyermekére tekintettel a gyermek iskoláját érintve érkezik a munkavégzési helyére?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató ezekben az esetekben mérlegelési jogkörben dönthet úgy is, hogy a 9 Ft/km térítés helyett 15 Ft/km térítést nyújt; ez az adómentességet nem érinti [39/2010. Korm. rendelet 4. § (1)-(2) bek.]. A rendelet alapján munkába járásnak, illetve napi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 8.

Költségtérítés saját gépkocsi használata után

Kérdés: A Támogató Szolgálatban személyi segítő tevékenységét végző szakdolgozók saját gépkocsit használnak a munkakörük ellátásához. A személyi segítők a munkáltató székhelye szerinti városban és a támogató szolgálat járásainak különböző településein is látnak el személyi segítést, ahová saját gépkocsival járnak. Van olyan dolgozó, aki vidékről jár be a székhelyre, és innen megy vidékre ellátásba. Saját személygépkocsi használata esetén megilleti-e őket költségtérítés és milyen összegben? Milyen nyilvántartást kell vezetni nekik? Kell-e erről írásba foglalni valamit?
Részlet a válaszából: […] ...vagy tíz év alatti köznevelési intézményben tanuló gyermeke van.A költségtérítés összegét a munkáltató 15 Ft/km mértékig emelheti adómentesen [39/2010. Korm. rendelet 4. § (1)-(2) bek.]. Ha azonban a leírt feltételek nem állnak fenn, a munkáltató nem köteles a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Oltakozási kötelezettség – kivételekkel

Kérdés: Az 599/2021. Korm. rendelet 1. §-ának (1)-(2) bekezdésében foglaltak jogértelmezésével, a jogalkotói szándék tekintetében szeretnék kérdést feltenni. Intézményünk tekintetében a kormányrendelet 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja releváns. Ez alapján a rendelet alkalmazásában foglalkoztatottnak minősül az Nkt. szerinti köznevelési intézménynél foglalkoztatott személy. A "foglalkoztatott" fogalmát a Tbj. 4. §-ának 5. pontja szerint kell értelmezni, vagyis foglalkoztatott az a személy, akit a köznevelési intézmény biztosítási jogviszony keretében foglalkoztat, vagy az a személy is e fogalom alá tartozik, aki a köznevelési intézmény területén végez munkát, de nem a köznevelési intézmény alkalmazottja? A fogalom konkrét meghatározása azért fontos számunkra, mert intézményünk konyhai dolgozókat alkalmaz az iskolák tálalókonyháin, de a dolgozók nem az iskolával, hanem az intézményünkkel állnak közalkalmazotti jogviszonyban. A tankerület arról tájékoztatott minket, hogy az 599/2021. Korm. rendeletben leírtakat kiterjeszti mindazon személyekre, akik az iskolákba belépnek, és a tanulókkal közvetlen kapcsolatba kerülnek. Mivel intézményünk önkormányzati fenntartású, és alkalmazottai a Kjt. hatálya alá tartoznak, rájuk – értelmezésünk szerint – az 599/2021. Korm. rendeletben foglaltak nem vonatkoznak, viszont a fenti esetben a konyhás munkakört ügyfelekkel közvetlenül érintkezőnek kell minősítenünk, és alkalmazni kell rájuk a rendeletben foglaltakat. De ha az 599/2021. Korm. rendeletben foglaltakat a konyhás munkakör tekintetében alkalmazzuk, alkalmazni kell-e a többi alkalmazott tekintetében azzal a megkötéssel, hogy nekik pedig a 2. § (1) bekezdése a) pontjának ab) alpontjában meghatározott időpontban kell felvenniük az oltást? Kinek kell ebben az esetben az 599/2021. Korm. rendeletben foglaltak végrehajtását elrendelni?
Részlet a válaszából: […] ...akik a rendelet 1. §-ának (1) bekezdésében felsorolt valamely intézménynél vagy szervnél foglalkoztatott személyek. Csak erre adott igenlő válasz esetén lehetne kötelezni őket arra, hogy az 599/2021. Korm. rendelet alapján, a rendelet 2. § (1) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Munkaerőhiány elleni jogi megoldások: tanuló- és tanulmányi szerződés

Kérdés: Cégünk – mint ma sok más munkáltató – munkaerőhiánnyal küzd. Terveink szerint pályakezdőket alkalmaznánk, akikkel már tanulmányaik folytatása alatt szerződnénk, hogy támogatásért cserébe végzésük után nálunk kezdjék el a szakmai életútjukat. Megfelelő eszköz-e erre a tanulószerződés, illetve a tanulmányi szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...képzés folytatására jogszabályban meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel, és vállalja, hogy kötelezően alkalmazza az adott szakképesítésre kiadott szakképzési kerettantervet [Szt. 43. § (4) bekezdés]. Évente május 31-ig kell a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 16.