Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...második gyermekével,– 2019. január 1-jétől január 25-ig a munkavállaló fizetés nélküli szabadságának első hat hónapjából fennmaradó időszak,– 2019. szeptember 23-ától október 25-éig a szabadság kiadásának időtartama,– 2019. október 26-ától a felmondási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Kikölcsönzés – ha átmenetileg bezár a kölcsönvevő

Kérdés: Kölcsönzött munkaerőként alkalmaz egy bevásárlóközpont üzemeltetése "centerinformációs" munkakörben, kiszervezve a biztonsági szolgálattól. A szerződésben a munkavégzés helye is ide köt. Felújítás miatt a bevásárlóközpont négy hónapra bezár. A munkáltatóm kizárólag biztonsági őröket foglalkoztat, csak hárman vagyunk ebben a speciális helyzetben hölgyek. Kérdésem a bezárás időtartamára vonatkozna. Milyen lehetőségeink vannak, mire számíthatunk? A munkavégzés helyét lehetetlenítik el gyakorlatilag, ebben a munkakörben máshol nem tud a munkáltató alkalmazni minket. Ez azt jelenti, hogy – miután kiadta a szabadságunk háromnegyedét – kénytelenek leszünk fizetetlen szabadságon várni az építkezés befejezését, ami akár több hónapot is csúszhat? A célom a munkahelyem megtartása hosszú távon, három éve dolgozom itt. Több hónap kiesést azonban nem engedhetek meg magamnak. A jelenlegi munkaszerződésem határozatlan idejű, és egy éve készült.
Részlet a válaszából: […] ...átépítésének ideje alatt. Ezért minden bizonnyal megszüntetni majd az Ön kikölcsönzését, azaz visszaküldi a kölcsönbe adónak. A kikölcsönzés megszüntetését a munkajog nem korlátozza, ebben csak a kölcsönbe adó és a kölcsönvevő megállapodása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Fizetés nélküli szabadság megszakításának elodázása

Kérdés: Gyermekgondozási szabadságát töltő munkavállalónk jelezte, hogy mindenképpen szeretne januárban visszajönni dolgozni. Mi ezt most nem tudjuk megoldani, viszont tájékoztattuk, hogy mivel nemsokára több határozott idejű munkaszerződéssel dolgozó kollégának lejár a szerződése, március 1-jével már tudnánk alkalmazni. A munkavállaló ennek ellenére ragaszkodik a januári munkába álláshoz és a bérének aktualizálásához. Milyen lehetőségekkel számolhatunk? Megtiltható a visszatérés, ha a gyermek még csak kétéves múlt? Lehetséges felmondani a munkavállalónak azért, mert most még be van töltve az állása?
Részlet a válaszából: […] ...kell alapul venni. Ilyen munkavállalók hiányában a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves béremelés mértéke az irányadó (Mt. 59. §). Ha a munkáltató nem tudja tovább foglalkoztatni a visszatért munkavállalót, neki kell felmondással megszüntetnie...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Munkakör módosítása határozott időre

Kérdés: GYED-en lévő anyukaként visszamentem dolgozni az eredeti fix, határozatlan státuszomba 6 órás részmunkaidős munkakörben. Mivel a fizetés nélküli szabadságom alatt felvettek más munkavállalót a helyemre, ezért nekem felajánlottak egy másik munkakört, ami azonban szintén GYES-es hely. Az aggályom az volt, hogy a fix státuszomat elveszítem. A munkáltatóm felajánlotta, hogy a munkaszerződés módosításában az állna, hogy megmarad a régi fix, határozatlan státuszom, ahova mindig lesz visszautam, de megbízással áthelyez más munkakörbe 44 munkanapra, mert ezt a 44 munkanapot lehet mindig hosszabbítani. Számomra zavaros ez az ajánlat.
Részlet a válaszából: […] ...határozott időre vagy az általánostól eltérő teljes napi vagy részmunkaidőre jött létre [Mt. 53. § (2) bek.]. A 44 nap az adott évben azonban – a munkáltatói tájékoztatással szemben – nem hosszabbítható meg. Törvényi felső korlát, amely alatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 12.

Üzemorvosi vizsgálat elmulasztása

Kérdés: A munkáltató milyen jogi eszközökkel élhet abban az esetben, ha a munkavállaló részére egy meghatározott időpontot állapít meg a kötelező üzemorvosi vizsgálat elvégzésére vonatkozóan, de a munkavállaló a részére többször megadott időpontban sem megy el a vizsgálatra, és az adott időpontban nem volt részére távollét (szabadság) engedélyezve? Amennyiben az orvosi alkalmassági igazolás lejárt, a munkáltató az ezt követő naptól élhet-e a fizetés nélküli szabadság mint egyoldalú nyilatkozat intézményével?
Részlet a válaszából: […] ...soha nem alkalmazhat. Itt azonban arról van szó, hogy a munkakörre való alkalmasság megállapítása hiányában a munkavállaló az adott munkakörben nem foglalkoztatható. A törvény szerint pedig a munkavállaló mentesül rendelkezésre állási és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Egyenlő bánásmód érvényesülése a prémiumszabályzatban

Kérdés: Cégünk a munkavállalóinak havibért, illetve kiegészítő juttatásként havonta prémiumot fizet. Utóbbi feltételeit a munkáltató egyoldalúan állapítja meg, és erről prémiumszabályzatában a helyben szokásos módon tájékoztatja a munkavállalókat. A prémium összegét évente kétszer, az előző féléves időszak értékelése alapján, a következő kritérium figyelembevételével határozza meg: a munka minősége, a munkavállaló által ellátott munkafolyamatok száma, a dolgozó teljesítménye és a munkaviszony hossza. Adott féléven belül a prémium mértéke két esetben módosulhat: emelkedik a prémium, ha a munkaviszonynak évfordulója van, illetve a munkáltató azonnali szankcióként – három hónapra – csökkenti a prémiumot, amennyiben a munkavállaló munkavégzés közben súlyos hibát vét. Az értékelés során meghatározott, egyénenként differenciált prémiumösszeg képezi a bérszámfejtés alapját, amelyet időarányosan csökkentünk az alábbi, adott hónapon belül nyilvántartott, igazolt távollétek figyelembevételével: keresőképtelenség, állásidő, fizetés nélküli szabadság, felmentési idő, CSED, GYED, GYES ideje. Megfelel-e teljesítményértékelési rendszerünk és prémiumfizetési gyakorlatunk az egyenlő bánásmód és a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének? Jogszerűen járunk-e el, amikor a fenti hiányzások időtartamára nem fizetünk prémiumot? Arányosnak és méltányosnak tekinthető-e a fent felsorolt távollétek miatti munkáltatói prémiumcsökkentés?
Részlet a válaszából: […] ...jogkörében hozott döntésével szemben igény abban az esetben érvényesíthető, ha a munkáltató a döntésének kialakítására irány­adó szabályokat megsértette [Mt. 285. § (3) bek.], azaz a jogát rendeltetésellenesen gyakorolta, vagy a döntés az egyenlő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Munkakör módosítása

Kérdés: Ha egy munkavállaló GYES mellett szeretne visszajönni dolgozni, akkor köteles-e a munkáltató az eredeti helyére visszavenni? Ha erre nem köteles, és másik munkahelyet ajánl fel részére, az eredeti munkabérénél lehet-e kevesebb a felajánlott bér?
Részlet a válaszából: […] ...kötelező tartalmi eleme, amely csak közös megegyezéssel módosítható [Mt. 45. § (1) bek.; 58. §]. Ez akkor is irányadó, ha fizetés nélküli szabadságról tér vissza a munkavállaló, gyermeke egyéves kora után, a GYES továbbfolyósítása mellett [Cst. 21...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 19.

Felmondási védelem ikergyermekek esetén

Kérdés: A cégünknél dolgozó egyik kismama 2010. szeptember 25-én szülte meg ikergyermekeit. 2011. március 11-ig szülési szabadságon volt, majd 2011. 03. 12-től fizetés nélküli szabadságon; előbb GYED-ben, majd GYES-ben részesült. Nemrég jelezte, hogy vissza szeretne térni dolgozni. 2013. szeptember 25. után kötelesek vagyunk-e őt visszavenni? Ikrek esetében meddig tart a felmondási védelem? Amennyiben visszavesszük, kötelesek vagyunk-e teljes munkaidőben foglalkoztatni, vagy jogszerűen felkínálhatunk-e számára részmunka­idős munkakört? Jelenleg az ő munkakörét egy korábban ugyanebben a munkakörben dolgozó, szintén GYES-ről visszatért dolgozónk tölti be részmunkaidőben.
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatot elutasítja [Mt. 66. § (5) bek.]. Amennyiben a gyermek betöltötte a harmadik életévét, a munkavállalóra a felmondásra irányadó általános szabályokat kell alkalmazni. A felmondási tilalmak és korlátozások szempontjából irreleváns, hogy egyetlen gyermeket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 7.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő-beosztás esetén azt órákban kell kiadni. (Lásd még erről részletesen az 1554., az 1558. és az 1559. számú kérdésekre adott válaszokat!)A betegszabadságot illetően fontos újdonság, hogy az év közben kezdődött munkaviszonyban időarányosan jár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.