Munkavállaló halála – örökösi jogok

Kérdés: Munkavállalónk 2022 augusztusában elhunyt. A hagyatéki eljárással kapcsolatban a település szerinti önkormányzat hagyatéki csoportja részére bejelentettük a cégünk munkavállaló felé történő tartozását (a fel nem vett munkabért), illetve jeleztük, hogy a munkaviszonyával kapcsolatos dokumentumok is társaságunknál találhatóak. A jogerős hagyatékátadó végzés a fel nem vett járandóságok tekintetében rendelkezett, de a munkaviszonnyal kapcsolatos dokumentumokkal való teendőkre nem tért ki. A hagyatéki eljárást folytató közjegyzőt tájékoztattuk arról, hogy a munkaviszonnyal kapcsolatos dokumentumokról is rendelkezzen. A közjegyző végzése szerint: "néhai XY munkavégzéshez kapcsolódó iratai nem képezik a hagyatéki vagyon körét, tekintettel arra, hogy azok nem tekinthetők hagyatéki aktívumnak."
1. Mi a teendőnk a néhai munkavállalónk munkaviszonnyal kapcsolatos irataival? Eddigi gyakorlatunk szerint, mivel minden esetben egy örökös volt, a jogerős hagyatékátadó végzésben megjelölt örökös részére adtuk át a dokumentációkat a járandóságokkal együtt. Mostani esetünkben azonban két örököst nevezett meg a jogerős végzés.
2. Haláleset esetén az elhunyt munkavállaló hozzátartozója a folyamatban lévő hagyatéki eljárás ideje alatt a munkaviszonnyal kapcsolatban adatokat szeretne tőlünk. Mi ezeket a kérésüket elutasítjuk azzal, hogy ezen személyes adatokat nem adhatjuk meg, mivel jogerős hagyatékátadó végzés hiányában nem tudhatjuk, ezek az adatok kire, kikre [magánszemély(ek)re] tartozhatnak. Helyes-e az eljárásunk?
Részlet a válaszából: […] ...szerint, ha a jogerős hagyatékátadó végzés két örököst nevez meg, akkor az örökösöket együttesen illeti meg a munkaviszony megszűnésével kapcsolatosan kiállított mindazon igazolás és egyéb dokumentum, amely a munkáltatónál keletkezett. A Ptk. 6:32....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Elmaradt munkabérre vezetett végrehajtás szabályai

Kérdés: Korábbi munkáltatómmal szemben pert nyertem, melyben kéthavi munkabért követeltem, és a munkaviszony megszüntetésekor ki­adandó papírjaim és igazolásaim kiadását, amit nem kaptam meg a munkaviszony megszüntetésekor. Munkáltatóm azonban az ítélet ellenére sem fizetett ki, és az igazolásokat sem kaptam meg. Végrehajtást indítottam a cég ellen. A végrehajtó ráterhelte a cég ingatlanjaira a munkabér-követelést, de mivel hatodik vagyok a sorban, és látom, hogy az adóhatóság és egy bank is előttem van több százmilliós követeléssel, véleményem szerint kicsi az esélyem arra, hogy követelésemhez hozzájussak. Ráadásul minden földhivatali bejegyzés után fizetnem kéne 6000 Ft eljárási díjat, ami megterhelő lenne, mivel munkanélküli vagyok. Van egy ingatlanom, amiben lakom és van egy, ami még nem lakható, mert még nincs befejezve. A földhivatal arra hivatkozik, hogy rendelkezem más ingatlannal is, és ezért nem tekint el az eljárási díjtól. Mit tehetek, hogyan juthatnék a pénzemhez, papírjaimhoz, és hogyan kérhetem a földhivatali költségmentességet?
Részlet a válaszából: […] ...munkabér és a vele egytekintet alá eső járandóság, a büntető- és a büntetés-végrehajtási, valamint aszabálysértési eljárásban az adóssal szemben megállapított, az állam javárafizetendő összeg, a vagyonelkobzásból eredő követelés (a polgári jogi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Jövedelempótló járadék és összegének módosítása

Kérdés: Egy volt állami vállalat a privatizációt követően zrt. formájában működik és foglalkoztatja a dolgozókat. A privatizáció több lépcsőben történt, több "gazdája" is volt a társaságnak. Kb. 10 évvel ezelőtt három dolgozónál halláskárosodást állapítottak meg, akik munkájukat nem tudták eredeti munkakörükben ellátni, és ezért átkerültek az egyik, az állami vállalatból alakult kft.-be. A munkavállalók nem indítottak munkaügyi pert, mivel a volt munkáltatójuk, az anyavállalat kármegítélő bizottsága (ez a titulus szerepel a határozatban) részükre keresetveszteség címén havi kártérítést utalt. A határozat csak azt állapítja meg, hogy mennyi a tényleges keresetveszteség, és ezt érdekes módon nem a kft. fizette meg havonta a dolgozók részére, hanem az úgynevezett anyavállalat. Tehát a munkavállalók egy kft.-hez kerültek, az anyavállalat havonta keresetveszteség címén fizette a kártérítést. Eltelt jó pár év, a dolgozók nyugdíjasok lettek, és most olyan igényt támasztanak, hogy továbbra is kérik ezen keresetveszteség címén folyósított kártérítés megfizetését inflációs rátával növelt összegben, mivel az anyavállalat ez után társadalombiztosítási járulékot nem fizetett, így a keresetveszteség címén folyósított kártérítés nem képezte nyugdíjalapjukat. Sőt még annak megállapítását is szeretnék, hogy ennek az összegnek a 30%-a esetleges elhalálozásuk esetén a túlélő házastársat illesse meg az inflációs rátával növelt összegben. Jogszabályhelyet nem jelöltek meg igénybejelentésük során, én a társaság képviseletében nem látom jogalapját az igényüknek, mivel a határozat keresetkiesést jelöl meg jogcímként, tehát vélhetőleg a szándék az volt, hogy amíg ennél a cégnél, illetve cégcsoportnál dolgoznak, a munkáltató így kompenzálja keresetveszteségüket. A határozat nem szól a nyugdíjba vonulásukat követő időszakról, illetve esetlegesen más munkáltatónál történő foglalkoztatásukról.
Részlet a válaszából: […] ...Lényeges ugyanakkor, hogy a jövedelempótló kártérítésaz elmúlt időben hatályban volt jogszabályok alapján járadék formában is adó-és járulékköteles [Szja-tv. 1. sz. melléklet 6.1. pont, Tbj. 4. § k) pont];vagyis ebből társadalombiztosítási járulékot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 7.