Létszámcsökkentés a felmentés indokolása

Kérdés: Ha a Kit. hatálya alá tartozó kormányzati igazgatási szerv az adott szervezeti egységén foglalkoztatott kormánytisztviselők számát csökkenteni kívánja, mert a feladat ellátásához kevesebb fő is elegendő, akkor a felmentést a Kit. 107. § (1) bekezdése c) pontjának azzal a fordulatával indokolhatja-e, mely szerint a kormánytisztviselő által betöltött álláshely átszervezés miatt megszűnik, vagy más indok lenne a helytálló? Munkáltató által elhatározott létszámcsökkentés lenne az adott szervezeti egységnél, mivel tartós távollétről visszatért az egyik kormánytisztviselő, akinek a szervezeti egységénél a feladatai ellátása érdekében kinevezésmódosítással elkezdtek korábban alkalmazni egy másik kormánytisztviselőt, akinek szintén határozatlan időre szól a kinevezése, és így most többen lesznek ennél a szervezeti egységnél, mint ahány fő kell a feladatellátáshoz.
Részlet a válaszából: […] ...lenne a Kit. 107. § (1) bekezdése a) pontjának alkalmazása, hiszen az létszámcsökkentésről szól, ám az mégsem lehet irányadó, mert annak végrehajtását a Kit. a kormány döntéséhez köti. A tényállásból azonban az következik, hogy jelen esetben nem a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Munkaszerződés módosítása átszervezés során

Kérdés: Cégünk átszervezés mellett döntött, amely érint egyes munkaköröket is. Ebből adódóan néhány határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalónk munkaviszonyát csak abban az esetben tudjuk továbbra is fenntartani, ha vállalják, hogy más munkakörben dolgoznak tovább, némileg alacsonyabb fizetés mellett. Mit tehetünk, ha valaki hajlandó ugyan elfogadni a felajánlott másik munkakört, de nem fogadja el az alacsonyabb alapbért?
Részlet a válaszából: […] ...elfogadná a felajánlott másik munkakört, ám az alapbér módosítására irányuló ajánlatot elutasítja, alapvetően két lehe­tőség adott. Az egyik szerint a munkáltató elfogadja a munkavállaló megállapodásra irányuló ajánlatát, azaz a munkakört a felek módosítják...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

Munkáltatói felmondás keresőképtelenség alatt

Kérdés: A 2599. számú kérdésre adott válasszal szemben, miért értelmezik mégis úgy sokan, hogy jogellenes felmondásnak minősül, ha keresőképtelenség alatt mond fel a munkáltató a munkavállalónak, ezzel pedig a munkavállaló munkaügyi bírósághoz fordulhat? Ugyanis ha keresőképtelenség alatt mondunk fel neki, azt csak a munkavállaló hozzájárulásával vonhatjuk vissza. Vagy ez csak a munkakör megszűnésére, és nem az átszervezésre vagy gazdasági okra hivatkozva történhet meg?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatói felmondás, hogy az a betegség miatti keresőképtelenség tartama alatt került közlésre. Természetesen erre a helyzetre is irányadók az Mt. munkáltatói felmondással kapcsolatos szabályai. Így a felmondás indokolásának valósnak, világosnak és okszerűnek kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 29.

Felmondás átszervezéssel indokolva

Kérdés: Jogszerű-e az átszervezésre alapított felmondása "A" cégnek "X" munkavállalóval szemben a következő esetben? "A" cég és "B" cég Magyarországon honos, kapcsolt vállalkozások. "X" munkavállaló kizárólag "A" céggel áll munkaviszonyban logisztikai vezető munkakörben, azonban "A" cég és "B" cég vonatkozásában egyaránt ellát logisztikai vezetői feladatokat. "A" cég átszervezésre hivatkozással, felmondással megszünteti "X" munkavállaló munkaviszonyát, tekintettel arra, hogy ezt követően kiszervezés (megbízási jogviszony) keretében "B" cég (és annak munkavállalója) fogja ellátni a logisztikai vezetői feladatokat "A" cégnél. "A" cégnél a logisztikai vezető munkakör megszűnik. A kiszervezésre tekintettel "B" cég logisztikai vezető munkakörben munkaszerződést köt "Y" munkavállalóval, aki azonban "A" cég és "B" cég vonatkozásában egyaránt el fogja látni a logisztikai vezetői feladatokat.
Részlet a válaszából: […] ...szervezet látja el, megalapozhatja az átszervezésre alapított felmondást. E körbe tartozik az ítélkezési gyakorlat szerint, amikor az adott tevékenység munkaviszony helyett a továbbiakban más, polgári jogi (például megbízási vagy vállalkozási) jogviszony keretében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 29.

Telephelyeket érintő átszervezés mint felmondási ok

Kérdés: A munkáltató elhatározta, hogy a különböző telephelyein és a székhelyén is működő, jól körülhatárolt feladatokat ellátó egységeket, azaz az ügyfélszolgálatot központosítja. Ezen egységeket a telephelyein megszünteti, és a székhelyén alakít ki egy egységesített központot. Ez az átszervezés azzal jár, hogy a telephelyeken az ügyfélszolgálati munkakört végző munkavállalók munkaviszonya a munkakörük telephelyeken való megszűnése miatt megszüntetésre kerül, míg a munkáltató székhelyén – a központosítás miatt – további munkavállalókat kell felvennie. Jól gondoljuk, hogy az átszervezésre mint munkáltató működésével összefüggő okra alapított felmondás jogszerű, és a munkáltató szabadon dönthet a működéséről, a szervezeti egységek átszervezéséről, azok racionalizálásáról?
Részlet a válaszából: […] ...alapított felmondások jogszerűek, hiszen minden konkrét esetben meg kell vizsgálni az összes felmerülő körülményt. Az irányadó bírósági gyakorlat tükrében azonban elmondható, hogy az adott munkahely átszervezése tényének vitatása esetén a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Indokolási kötelezettség munkáltatói felmondás esetén

Kérdés: Operatív igazgatóként dolgozom cégünknél. A munkaszerződésem szerint nem vagyok vezető állású, de ténylegesen mindig én helyettesítem az ügyvezetőt. Azt hallottam, hogy a tulajdonos le akar engem is váltani, de szerintem nem adtam okot a felmondásra. Ilyen esetben létezik olyan indok, amivel felmondhat nekem?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállalónak nincs ráhatása. Ezért jogszerűen felmondással akkor is megszüntethető a munkaviszonya, ha Ön egyébként nem "adott okot" a felmondásra. A munkáltató működésével összefüggő ok lehet például, ha átszervezést hajtanak végre a munkaszervezetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 16.

Változás a munkáltató személyében – a felmondás lehetősége

Kérdés: A munkáltató személyében történő változással kapcsolatban kérdezzük: cégünk 2015. március 31-gyel másik négy cégbe olvad be (egy cég lenne a jogutód) úgy, hogy 70 dolgozóból 11 dolgozónak fel akarnak mondani december 31-gyel. Állami cégekről van szó, cégcsoporton belüliek. Az indok hat dolgozó esetén az, hogy a másik négy cégben nincs szükség a munkájukra. A másik öt dolgozónak, akik pénzügyi, számviteli, munkaügyi, biztonsági területen dolgoznak, 2015. március 31-gyel mondanának fel, mivel nekik kell végigvinni a cég megszűnésig az adott területen felmerülő munkákat. Az öt dolgozónak még felvetettek egy alternatívát, hogy ha felajánlanak nekik munkát, s elfogadják, akkor úgy mehetnek át a másik cégbe, mintha utcáról jövő teljesen új munkavállalók lennének, azaz az eddig szerzett éveiket nem vihetik át. S még az is elképzelhető, hogy nem az eddigi munkakörükben dolgozhatnának tovább. Viszont ha nem fogadják el a felkínált állást, akkor felmondanak nekik. Milyen indokkal tehetik, hiszen az Mt. 66. §-ának (3) bekezdésében szereplő indokra nem hivatkozhatnak? Azt is lehet hallani, hogy a többi 59 dolgozót is úgy akarják átvenni, hogy a jelenlegi cégnél megszerzett éveiket nem akarják elismerni. Mindez mennyire jogszerű?
Részlet a válaszából: […] ...szervezett csoportja) jogügyleten alapuló átvételének időpontjában fennálló munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek az átadóról az átvevő munkáltatóra szállnak át (Mt. 36. §). A jelen esetben a munkáltató négy másik cégbe olvad be, s noha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 15.

Börtönbüntetés – mint a munkáltatói felmondás indoka

Kérdés: Az egyik munkavállalónk decemberben szabadul jogerős börtönbüntetésének letöltése után. A munkaviszonya azonban jelenleg is fennáll. Milyen jogcímen mondhatunk fel neki? Ha felmondással élek, az, hogy börtönben volt, lehet indok?
Részlet a válaszából: […] ...elsődlegesen azért nem tudnak élni, mert – hiába töltötte jogerős szabadságvesztés büntetését a munkavállaló, mely tény adott esetben a tényállástól függően megalapozhatná az azonnali hatályú felmondást (pl. ha a bűncselekményt a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 6.

Kettős munkakör vagy szóbeli átirányítás?

Kérdés: Munkaügyi jogvitát kezdeményezett velünk szemben az egyik alkalmazottunk, akit a munkaszerződése szerinti munkakör mellett 2008 óta az eredeti munkakörébe tartozó feladatok lecsökkenése miatt felkértünk, hogy vegyen részt egy másik munkakör ellátásában (ami kb. a munkaideje 30%-át tette ki). A felkérést örömmel el is fogadta, ám írásban mindezt nem rögzítettük. A 2011. év eleji átszervezés során teljes mértékben megszűnt a munkavállaló szerződése szerinti munkaköre, ezért – e tényre alapítva – rendes felmondást közöltük vele. A munkavállaló azzal a kéréssel fordult bírósághoz, hogy kerüljön megállapításra a jogviszonya jogellenes megszüntetése, mivel az átszervezés nem érintette azt a feladatkört, amit ő ténylegesen 2008 óta ellátott. Álláspontunk szerint ennek ellenére mi jogszerűen szüntettük meg a jogviszonyát, mert 2008-ban nem a munkakörét módosítottuk, hanem gyakorlatilag átirányítottuk, csak nem teljesen szabályszerűen. Önök szerint előfordulhat olyan bírósági döntés, amely szerint a 2008 óta ellátott feladatok a munkavállaló munkaköre részévé váltak írásbeli munkaszerződés-módosítás nélkül?!
Részlet a válaszából: […] ...múlik a munkavállalót terhelő bizonyítás sikerességén is. Az Mt. azeredeti munkakör mellett ellátandó feladatok elvégzésére adott utasítássalkapcsolatban akkor mondja ki, hogy az ilyen munkáltatói intézkedés nem igényelmunkaszerződés-módosítást, ha az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Személyhez fűződő jogokat sértő bizonyíték értékelése munkaügyi perben

Kérdés: Az elmúlt héten átadtuk az egyik kollégánk részére a rendes felmondást, majd ezt követően az érintettet – a feladatok átadásával kapcsolatos tennivalók átbeszélése érdekében – behívta a közvetlen főnöke, amikor is heves vita bontakozott ki közöttük. Ugyan a rendes felmondásunk indokolása helytálló, hiszen az átszervezés következtében feleslegessé vált az érintett kolléga munka­ereje, azonban az ominózus megbeszélésen az is elhangzott a vezető szájából, hogy a felmondás valódi indoka a hanyag munkavégzés és a sorozatosan elkövetett hibák. Ezt követően megjelent a kolléga, és közölte, hogy rögzítette a telefonjával a teljes beszélgetést, és be fog perelni minket a jogellenes – nem a valós indokot tartalmazó – elbocsátás miatt. Mondtuk neki, hogy a jogellenesen beszerzett bizonyítékot nem tudná felhasználni, azonban később azzal szembesültünk, hogy esetleg mégis megteheti. Önöknek mi a véleménye?
Részlet a válaszából: […] ...bizonyítási szabályokhoz, sem a bizonyításmeghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához,hanem szabadon felhasználhat minden olyan bizonyítékot, amely a tényállásfelderítésére alkalmas [Pp. 3. § (5) bek.]. A szabad...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.
1
2