Rendelkezésre állás laptoppal munkaidőn kívül

Kérdés: A 2019-2023. években – a pandémia miatt – a munkáltatóm biztosította az otthoni munkavégzést (először home office, majd a világjárvány elhúzódása miatt távmunka keretében), melyet munkaszerződésben rögzítettünk, és céges laptopot és költségtérítést is biztosított. 2024. január 1-jétől megszűnt a munkakörömben a home office és a távmunka lehetősége, visszaálltunk a pandémia előtti teljes irodai munkavégzésre. A munkavégzés kizárólag a cég székhelyén és telephelyein folyik, továbbra is azokkal a laptopokkal, amiket a pandémia kezdetén kaptunk. A hetekben jött olyan utasítás a részlegvezetőnktől, miszerint az elmúlt időszakban több alkalommal előfordult, hogy a munkaidő letelte után érkezett ad hoc adatszolgáltatás megválaszolása és egyéb feladatok ellátása esetén nem volt az érintett kollégánál otthon a cég által az irodai munkavégzéshez biztosított laptop. Ezért azt az utasítást kaptuk, hogy a munkaidő végén minden kolléga köteles hazavinni az irodai munkavégzéshez biztosított laptopot, így biztosítva az ad hoc adatszolgáltatási kötelezettség maradéktalan teljesítését. Jogszerűen jár el ebben az esetben a munkáltató, hogy munkaidő letelte után rendel el otthoni munkavégzést mindennap, esetenként hétvégén is? Ehhez már semmilyen költségtérítést sem biztosít. Jogszerűen jár-e el így a munkáltatóm? Kötelezhet-e arra, hogy a szabadidőmben folyamatosan a rendelkezésére álljak? Kit terhel a kártérítési kötelezettség, ha történik valami a laptoppal a munkaidőm után hazafelé menet (pl. elveszítem, ellopják)?
Részlet a válaszából: […] ...munkát végezzen, ha ezt készenlét formájában elrendeli. Ennek számos jogszabályi megkötése van. Így elsősorban a négy órát meghaladó tartamú rendelkezésre állás csak a társadalmi közszükségletet kielégítő szolgáltatás folyamatos biztosítása, baleset,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 14.

Bérszámítás készenléti jellegű munkakörben

Kérdés: Állattartó telepen éjszakai munkás – éjjeliőrként készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott – munkaideje munkanapokon este 18 órától reggel 06 óráig tart. Besorolási alapbére a garantált bérminimum, azaz 1495 Ft/óra. Hogyan számoljuk ki a munkabérét, illetve pótlékjait? A készenléti jellegű munkát át kell számítani általános 8 órásra, vagy 12 órával kell számolni? Azaz az 1 napra eső bére 12×1495 = 20930 Ft, és este 10-től az éjszakai pótlék 15% 8 órára: 1794 Ft, összesen 22 724 Ft. Vagy 8×1495 = 11 960 Ft és 15% éjszakai pótlék: 8/12×8 éjszakai óra, azaz 5,3×0,15×1495 Ft = 1189 Ft, összesen 13 149 Ft.
Részlet a válaszából: […] ...lehet megtenni. Erre a 703/2021. Korm. rendelet lehetőséget is ad, mivel kimondja, hogy az általános teljes napi munkaidőre irány­adó órabértételt (ami a garantált bérminimum esetén az 1495 Ft), ha a teljes munkaidő napi 8 óránál hosszabb, arányosan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Távolléti díj bérpótlékrészének meghatározása a műszakpótlék tekintetében

Kérdés: Apák pótszabadsága esetén hogyan kell számítani a távolléti díj emelő tételét, ha a munkavállaló az irányadó időszakban a 992 beosztás szerinti munkaórájából 856 órát dolgozott összesen ténylegesen, és ez alatt 260 286 Ft műszakpótlékot kapott?
Részlet a válaszából: […] ...időpontjában érvényes alapbér, pótlékátalány (alapbérrész), valamint az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat hónapra (irányadó időszak) kifizetett teljesítménybér (teljesítménybérrész) és egyes bérpótlékok (bérpótlékrész) figyelembevételével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 6.

Hétvégi rendkívüli munkaidő és a távolléti díj számítása

Kérdés: A munkavállaló havibéres, általános munkarendben, jelenlegi munkaviszonyában több mint hat hónapja dolgozik (irányadó időszak). A szombat-vasárnap végzett munkát a cég tevékenységéből adódóan a munkáltató rendeli el. Január hóban négy hétvége (nyolc nap) volt, és ebből a dolgozó öt napon végzett munkát. (Azt nem vizsgáljuk, hogy a heti pihenőnap, illetve a pihenőidő megvolt-e.) Az öt alkalomból különböző óraszámokat töltött munkával a munkavállaló: kétszer négy óra, hat óra, nyolc óra és tíz óra. Erre a dolgozó 100%-os pótlékot kapott a szombatra és vasárnapra jutó munkabéren felül. A rendkívüli munkavégzés egyébként jellemző, de arányaiban változó (előfordul, hogy egy hónapban csak szombatonként kell dolgozni, de van, hogy szombat-vasárnap is, illetve egyáltalán nincs szükség rendkívüli munkavégzésre az irányadó időszakon belül). Sajnos a bérprogram nem kezeli külön a szombaton vagy vasárnap végzett munkát, valamint a távolléti díj számításánál "kötelezően figyelembe vett" jogcímként jelöli meg a pihenőnapon (szombaton és/vagy vasárnapon) végzett rendkívüli munkáért járó pótlékot (figyelmen kívül hagyva – szerintem helytelenül – az Mt. 151. §-ában foglaltakat, hiszen így előfordulhat, hogy az irányadó időszakon belül nem lesz meg a legalább egyharmados munkavégzés). Helyesen alkalmazza-e a bérprogram a szabályt, amikor a szombati és vasárnapi pihenőnapokon végzett munkáért járó pótlékot "kötelezően" beszámítja a távolléti díj alapjába, függetlenül attól, hogy nem valósultak meg az Mt. 151. §-ának (2) bekezdésében leírtak? A hivatkozott jogszabályhely csak a vasárnapról rendelkezik. Jól értelmezem, hogy a szombaton végzett rendkívüli munkáért járó díjazás (bér) minden esetben alapja lesz a távolléti díjnak?
Részlet a válaszából: […] ...biztosítandó bérpótlék helyett fizetett átalány; másrészt az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat hónapra (az irányadó időszakra) kifizetett teljesítménybér; végül az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat hónapra kifizetett egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 27.

Munkanap kezdetétől függő bérpótlékfizetés

Kérdés: Az egyik területünkön az alábbi munkarendet vezetjük be, amelyben az érintett munkatársaink délelőtti, délutáni, éjszakai műszakok forgásában fognak dolgozni. Minden munkarendben el kell dönteni, hogy a hét mikortól indul. Ha a hét kezdetét hétfő 06:00 órára hirdetem meg ebben a munkarendben, akkor az éjszakai műszakban vasárnapra meg kell fizetni a pihenőnapra járó pótlékot, valamint a vasárnapi pótlékot is? Ha a hét kezdetét vasárnap 22:00 órára teszem, akkor viszont a csütörtök 06:00 órakor lejár a "munkahét", ezért mind a két péntekre (délelőtti és délutáni műszakokban is) meg kell fizetni a pihenőnapi rendkívüli munkára járó pótlékot, azaz 100% + 100%-ot? Helyes a következtetésem?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató működése miatt a beosztás szerinti napi munkaidő kezdete és befejezése nem azonos naptári napra esik. Mindez megfelelően irányadó a heti pihenő- vagy a munkaszüneti nap meghatározása tekintetében is, azzal, hogy a hét és huszonkét óra közötti tartamot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Távolléti díj számítása

Kérdés: Egy gépkezelőként foglalkoztatott munkavállaló esetében a munkabére teljesítménybérből (az adott gépen legyártott termékek darabszáma és az egy darabra megállapított bér szorzata), a darabbérrel nem elszámolható munkaidőre vonatkozóan pedig 1200 Ft/óra időbérből áll. A bruttó bér nagyobb részét a teljesítménybér teszi ki, ez átlagban havonta kb. 70%. Ebben az esetben a távolléti díjat hogyan kell megállapítani? A munkáltató az 1200 Ft-os órabér alapján tette (9600 Ft/nap), ezért a szabadság és betegszabadság idejére ez került kifizetésre. Jól járt el, vagy a teljesítménybér alapján kellett volna, vagy a teljesítmény és órabér együttes összege alapján? Órabért tehát arra az időre kap a munkavállaló, amely teljesítménybérrel nem érintett (ez általában 12-90 óra között alakul egy hónapban). Ha a munkáltató helytelenül állapította meg a távolléti díjat, akkor a különbözet visszamenőleg milyen időszakra követelhető a munkavállaló által?
Részlet a válaszából: […] ...rész összegéb ő l áll: alapbérrészb ő l, teljesítménybérrészb ő l és bérpótlékrészb ő l [Mt. 148. § (1) bek.]. A kérdésre adott válasz attól függ, hogy a munkavállaló munkaszerz ő dése szerint tisztán teljesítménybérben dolgozik-e (azaz ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 17.

Távolléti díj számítása – az esedékesség időpontja

Kérdés: A jogszabály a távolléti díj számításánál meghatározza, hogy a távolléti díjat a távollét első napja alapján kell megállapítani. Ez azt jelenti, hogy ha valaki augusztus 20-tól van szeptember 15-ig szabadságon, akkor augusztus 20-hoz kell nézni az előző hat hónapot, számolni a távolléti díjat (az alapbéren felüli részt), és ezt kapja szeptemberben is? Ha közben jár le a munkaidőkeret (augusztus 31-gyel), akkor ez érinti a számolást?
Részlet a válaszából: […] ...(azaz a vasárnapi pótlékot, a műszakpótlékot, az éjszakai pótlékot, készenléti és ügyeleti pótlékot, feltéve hogy az irányadó időszak alatt a törvény által meghatározott minimális mértékben került sor a kifizetésükre) az esedékesség időpontját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 22.

Bérpótlékrész figyelembevétele a távolléti díjban

Kérdés: 2013. augusztus 1-jét megelőző időszakban a szabadságokat a bérpótlékok figyelembevétele nélkül számoltuk el, ugyanis a szabadságot is munkaidő-beosztásként értelmeztük, a rendelkezésre állás is megkövetelhető ilyenkor a dolgozótól. A kérdésem az lenne, hogy 2013. augusztus 1-jét követően a szabadságok elszámolásánál kötelezően figyelembe kell-e venni a bérpótlékokat?
Részlet a válaszából: […] ...érvényes alapbér (Mt. 136. §), pótlékátalány (Mt. 145. §),b) az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat hónapra (irányadó időszak) kifizetettba) teljesítménybér (Mt. 150. §),bb) bérpótlék (Mt. 151. §)figyelembevételével kell megállapítani [Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 7.

Bérpótlékra való jogosultság

Kérdés: A március 15-i munkaszüneti napra kell-e adnunk távolléti díjat a munkavállalóknak? Elvileg mindenkinek van munkaidő-beosztása, de március 15-én senki nem volt munkára kötelezett. Kell ilyenkor valamilyen bérpótlékot is figyelembe venni? Hasonló problémánk: ha valakinek van beosztása, és vasárnap van szabadságon, illetve betegszabadságon, akkor a vasárnapi pótlék megilleti-e bérpótlékként a távolléti díjon felül, vagy csak a műszakpótlékok?
Részlet a válaszából: […] ...díj, a munka­vállalót a távollét idejére bérpótlék is megilleti, amennyiben a munkavégzés alóli mentesülés tartamára irányadó munkaidő-beosztása alapján bérpótlékra lett volna jogosult [Mt. 147. § (1) bek.]. Például ha a munkaszüneti nap olyan napra esik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Távolléti díj – figyelembe veendő díjazási jogcímek

Kérdés: Az Mt. 146. §-ának (3) bekezdése értelmében a munkavállalót távolléti díj illeti meg a szabadság tartamára. Az Mt. 148. §-ának (1) bekezdése értelmében a távolléti díjat az esedékessége időpontjában érvényes alapbér, valamint az utolsó hat naptári hónapra (irányadó időszak) kifizetett teljesítménybér és bérpótlék figyelembevételével kell megállapítani. Álláspontunk szerint a szabadság tartamára járó távolléti díj számításakor a 148. § (1) bekezdése értelmében, aki a távollétet megelőző 6 hónapban nem részesült teljesítménybérben, sem bérpótlékban, akkor a neki járó távolléti díjat kizárólag a távolléti díj esedékessége időpontjában érvényes munkaszerződésben meghatározott alapbér teljes összege figyelembevételével kell megállapítani. Helyes ezen értelmezés?
Részlet a válaszából: […] ...is. A törvény szerint, ha a munkavállaló munkaideje a munkavégzés alóli mentesülés tartamára nem volt beosztva, akkor az irányadó időszakban kifizetett éjszakai és műszakpótlékot, valamint a készenlét és az ügyelet idejére járó pótlékot kell figyelembe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 18.
1
2