8 cikk rendezése:
1. cikk / 8 Létszámcsökkentés a felmentés indokolása
Kérdés: Ha a Kit. hatálya alá tartozó kormányzati igazgatási szerv az adott szervezeti egységén foglalkoztatott kormánytisztviselők számát csökkenteni kívánja, mert a feladat ellátásához kevesebb fő is elegendő, akkor a felmentést a Kit. 107. § (1) bekezdése c) pontjának azzal a fordulatával indokolhatja-e, mely szerint a kormánytisztviselő által betöltött álláshely átszervezés miatt megszűnik, vagy más indok lenne a helytálló? Munkáltató által elhatározott létszámcsökkentés lenne az adott szervezeti egységnél, mivel tartós távollétről visszatért az egyik kormánytisztviselő, akinek a szervezeti egységénél a feladatai ellátása érdekében kinevezésmódosítással elkezdtek korábban alkalmazni egy másik kormánytisztviselőt, akinek szintén határozatlan időre szól a kinevezése, és így most többen lesznek ennél a szervezeti egységnél, mint ahány fő kell a feladatellátáshoz.
2. cikk / 8 Perújítási esély – létszámcsökkentés utáni bővítésre hivatkozva
Kérdés: 2018. szeptember 1. napjával képviselő-testületi létszámcsökkentésre hivatkozással felmentéssel megszüntették közalkalmazotti jogviszonyomat. Az indokolás szerint azért valósul meg egy fő óvónő jogviszonyának megszüntetése, mert a vezető csoportban is fog dolgozni, óvónői feladatokat is el fog látni, ezért eggyel kevesebb óvónőre van szükség. A felmentést az ügyben eljárt bíróságok nem minősítették jogellenesnek. A képviselő-testület legutóbbi ülésén egy fő létszámnövelést rendelt el az óvodában arra hivatkozással, hogy a vezető a vezetői feladatai mellett nem képes csoportban is dolgozni, és ott óvónői feladatokat ellátni. Van-e lehetőség perújítási kérelem előterjesztésére vagy új kereset benyújtására, ugyanis az új képviselő-testületi határozat szerint a felmentésem indoka nem volt valós, továbbá fennáll a joggal való visszaélés megvalósulása is?
3. cikk / 8 Visszatérés a munkába a keresőképtelenség után
Kérdés: Műtét miatt hat hétig táppénzen vagyok. Ez idő alatt a munkáltatónál másik munkavállalót vettek fel a helyemre. A munkáltató köteles a munkámat visszaadni, amikor felépülök, vagy el kell fogadnom, amit felajánl?
4. cikk / 8 Indokolási kötelezettség munkáltatói felmondás esetén
Kérdés: Operatív igazgatóként dolgozom cégünknél. A munkaszerződésem szerint nem vagyok vezető állású, de ténylegesen mindig én helyettesítem az ügyvezetőt. Azt hallottam, hogy a tulajdonos le akar engem is váltani, de szerintem nem adtam okot a felmondásra. Ilyen esetben létezik olyan indok, amivel felmondhat nekem?
5. cikk / 8 Változás a munkáltató személyében – a felmondás lehetősége
Kérdés: A munkáltató személyében történő változással kapcsolatban kérdezzük: cégünk 2015. március 31-gyel másik négy cégbe olvad be (egy cég lenne a jogutód) úgy, hogy 70 dolgozóból 11 dolgozónak fel akarnak mondani december 31-gyel. Állami cégekről van szó, cégcsoporton belüliek. Az indok hat dolgozó esetén az, hogy a másik négy cégben nincs szükség a munkájukra. A másik öt dolgozónak, akik pénzügyi, számviteli, munkaügyi, biztonsági területen dolgoznak, 2015. március 31-gyel mondanának fel, mivel nekik kell végigvinni a cég megszűnésig az adott területen felmerülő munkákat. Az öt dolgozónak még felvetettek egy alternatívát, hogy ha felajánlanak nekik munkát, s elfogadják, akkor úgy mehetnek át a másik cégbe, mintha utcáról jövő teljesen új munkavállalók lennének, azaz az eddig szerzett éveiket nem vihetik át. S még az is elképzelhető, hogy nem az eddigi munkakörükben dolgozhatnának tovább. Viszont ha nem fogadják el a felkínált állást, akkor felmondanak nekik. Milyen indokkal tehetik, hiszen az Mt. 66. §-ának (3) bekezdésében szereplő indokra nem hivatkozhatnak? Azt is lehet hallani, hogy a többi 59 dolgozót is úgy akarják átvenni, hogy a jelenlegi cégnél megszerzett éveiket nem akarják elismerni. Mindez mennyire jogszerű?
6. cikk / 8 Börtönbüntetés – mint a munkáltatói felmondás indoka
Kérdés: Az egyik munkavállalónk decemberben szabadul jogerős börtönbüntetésének letöltése után. A munkaviszonya azonban jelenleg is fennáll. Milyen jogcímen mondhatunk fel neki? Ha felmondással élek, az, hogy börtönben volt, lehet indok?
7. cikk / 8 Felmondási védettség – 40 évi munkaviszony elérése előtt
Kérdés: Jár-e felmondási védettség 40 év munkaviszony megszerzése előtt?
8. cikk / 8 Felmondási indok – a kölcsönvevő működési körébe tartozó ok?
Kérdés: Munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég vagyunk. Az elmúlt időszakban több kölcsönvevőnk hajtott végre csoportos létszámcsökkentést a gazdasági válság miatt, és egyben a kölcsönzött munkavállalóink jelentős részét is visszaküldte hozzánk, akik foglalkoztatását nem tudjuk megoldani. Felmondhatunk-e nekik arra hivatkozva, hogy a munkaerő-kölcsönző cég eredményes és gazdaságos működése a megrendelők által támasztott munkaerőigényekhez igazodik, attól jelentős mértékben függ, és mivel a kölcsönvevő jelentősen módosította munkarendjét és munkaerőigényét, a gazdaságos működés megteremtése érdekében létszám-racionalizálást, átszervezést kell végrehajtanunk?