Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...keresőképtelen többek között az is, aki betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni. Az Mt. – közalkalmazotti jogviszonyra is irányadó – 55. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a közalkalmazott a keresőképtelenség tartama alatt mentesül a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Változik a munkáltató személye

Kérdés: Az önkormányzat házi szociális gondozó szolgálatának házi segítségnyújtás feladatait 2022. január 1-jétől a kistérségi társulás látja el, erről a képviselő-testület határozatot fog hozni. Ezzel egy időben az önkormányzat közalkalmazott gondozói áthelyezéssel kerülnek a kistérségi társuláshoz közalkalmazotti jogviszonyba. A szociális ebéd kiszállítási feladatát továbbra is az önkormányzat látja el, ezt a feladatot ellátó gondozók az önkormányzat alkalmazásában maradnak. Az áthelyezendő közalkalmazottak nem biztos, hogy elfogadják az áthelyezést. Ebben az esetben jár nekik végkielégítés? Úgy gondoljuk, először az önkormányzat – hivatkozva a képviselő-testületi határozatra – tájékoztatja a gondozókat az áthelyezésről, illetve kéri, hogy nyilatkozzanak, hozzájárulnak-e az áthelyezéshez. Amennyiben igen, akkor a háromoldalú megállapodással az áthelyezés megtörténik. Amennyiben nem járulnak hozzá, kell alkalmazni a munkakör-felajánlási rendszert? Felajánlható, betöltetlen, a végzettségüknek megfelelő álláshely nincs. Jár-e a közalkalmazottaknak ebben az esetben felmentés (felmentési idővel) és végkielégítés?
Részlet a válaszából: […] ...általi elfogadásától függetlenül a törvény erejénél következik be. A Kjt. 24. §-ának (1) bekezdése ugyanis előírja: ha az átadó és az átvevő munkáltató a Kjt. hatálya alá tartozik, az Mt. 36-40. §-aiban szabályozott munkáltató személyében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 23.

Jubileumi jutalomra való jogosultság – nem minden jogviszony számít

Kérdés: Az önkormányzat fenntartásában működő költségvetési szervünk a fenntartó döntésének értelmében 2021. március 31. napjával jogutód nélkül megszűnik. Erre tekintettel közalkalmazottunk jogviszonya is a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével fog megszűnni. Az alábbiak szerint sérelmezi a jubileumi jutalomra vonatkozó korábbi és tervezett intézkedéseinket is. A munkakönyve szerint a munkaviszonya 1981. március 5-én keletkezett egy mgtsz.-ben, majd "munkaviszonya megszűnt" bejegyzéssel megszüntetésre került 1985. december 31. napjával, és 1986. január 1-jén ugyanazon munkáltatónál más munkakörben került alkalmazásra, mely jogviszonya 1992. április 20-ig tartott. Ezt követően 1992. április 21-én áthelyezéssel került a jelenlegi munkáltatójához. Fentiekre tekintettel jubileumi jutalomra való jogosultságának kezdete 1986. január 1. napjával került megállapításra, így részére 2011. január 1-jén a 25 éves, majd 2016. január 1-jén a 30 éves jubileumi jutalom kifizetésre került. Véleménye szerint azonban a jubileumi jutalomra való jogosultságának kezdete 1981. március 5., a 25 és a 30 éves jubileumi jutalma pedig nem megfelelő időben lett kifizetve, és a 40 éves jubileumi jutalmára már 2021 márciusában jogosult. Véleményünk szerint a jubileumi jogosultságának kezdete korábban helyesen lett megállapítva, illetve a 25 és 30 éves jubileumi jutalma is megfelelő időben lett számára kifizetve. Így a 40 éves jubileumi jutalomra csak 2026 januárjában lenne jogosult. Továbbá értelmezésünk szerint a Kjt. 78. §-ának (4) bekezdése alapján részére a 40 éves jubileumi jutalmat akkor lehetne a munkaviszony megszűnésekor kifizetni, ha a megszűnés időpontjában nyugdíjasnak minősülne, és 35 éves közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezne. Tekintettel azonban arra, hogy a rá irányadó nyugdíjkorhatárt 2023. május 4-én éri el (férfi közalkalmazottról van szó), a munkaviszony megszűnésekor (2021. március 31-én) nem minősül nyugdíjasnak, így részére a 40 éves jubileumi jutalom korábban nem fizethető ki. Jogosult-e a 40 éves jubileumi jutalomra, ha igen, kifizethető-e az a munkaviszony megszűnésekor?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. értelmében a 25, 30, illetve 40 évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező közalkalmazottnak jubileumi jutalom jár, melynek összege két-, három-, illetve öthavi illetménynek megfelelő összeg [Kjt. 78. § (1)-(2) bek.]. Ha a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Közalkalmazott egészségügyi alkalmatlansága

Kérdés: Egy közalkalmazottat orvosilag nem találtak alkalmasnak a házi gondozás területére az időjárási körülmények, a rendkívüli munkakörülmények, a nehéz emelések, csomagok cipelése és az egyedüli munkavégzés miatt. Ugyanakkor lehetősége lenne kórházi osztályra ápolónőként elhelyezkedni szintén közalkalmazottként. Megtehető-e ez felmentés, illetve végkielégítés visszafizetése nélkül?
Részlet a válaszából: […] ...a közalkalmazott egészségügyileg alkalmatlan a munkakörének ellátására, az adott munkakörben a továbbiakban nem foglalkoztatható. Ekkor fennáll a munkáltató lehetősége, hogy a közalkalmazotti jogviszonyt – arra hivatkozással, hogy a közalkalmazott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 28.

Kötelező felmentés helyett közös megegyezés

Kérdés: 31 év köztisztviselői jogviszonnyal rendelkeztem 2013. július 31-ig. Betegségemből kifolyólag 2013. augusztus 1-jével rokkantsági ellátást állapítottak meg – 75% "E" kategória. A munkáltatómat, a helyi jegyzőt felkerestem ezzel a határozattal, hogy betegségem folytán nem vagyok alkalmas munkavégzésre. Úgy tudtam, hogy ilyenkor a munkáltatónak kell felmentenie. A jegyző arról tájékoztatott, hogy fizetni nem tudnak, íratott egy papírt a titkárnővel, amit alá kellett írnom, mert ha nem teszem, akkor ők mondtak volna fel nekem. A munkámat ellátni nem tudtam volna tovább, rokkantsági ellátást sem kaptam volna, mert keresőtevékenységet folytattam. Most mit és hogyan tehetek? Végkielégítés járt volna?
Részlet a válaszából: […] ...fenyegetés esetén a kényszerhelyzet megszűnésétől kezdődik. A megtámadási határidőre az elévülés szabályai megfelelően irányadók azzal, hogy hat hónap elteltével a megtámadás joga nem gyakorolható. Ez utóbbi alapján megállapítható, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 7.

Munkáltatóváltás azonos fenntartójú költségvetési intézmények között

Kérdés: Városunkban egy óvoda üzemel (1-es óvoda), és szeptember 1-jétől egy újabb fogja megkezdeni a működést (2-es óvoda). Mindkettő fenntartója a települési önkormányzat. Az 1-es óvodában több óvodapedagógus is jelezte, hogy szeptembertől a 2-es óvodában szeretné folytatni a pályafutását; az óvodavezető azonban csak egy hónapot adott számukra, hogy nyilatkozzanak, maradni vagy távozni szeretnének. Kell-e ilyen tartalmú nyilatkozatot tenniük, és ha igen, annak van-e határideje? Mi a legjobb megoldás a közalkalmazott érdeksérelme nélküli jogviszonyváltásra? Az egyik lehetőség a lemondás, és új jogviszony létesítése; ekkor az új közalkalmazotti jogviszonyban elismerhető-e az 1-es óvodánál eltöltött idő a pedagógusi életpálya szempontjából, alkalmazható-e a Kjt. 26. §-ának (3) bekezdése? A másik megoldás az áthelyezés; ekkor viszont felmerül a kérdés, hogy ezt az 1-es óvoda vezetője megakadályozhatja-e, ha ahhoz nem járul hozzá?
Részlet a válaszából: […] Ugyanazon önkormányzat fenntartásában még egy óvoda létesülése történhet úgy, hogy ugyanazon költségvetési intézmény másik telephelye létesül, vagy lehetséges, hogy külön munkáltató, önálló jogi személy jön létre. A kérdésből az utóbbi eset tűnik ki. Ekkor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Megfelelő munkakör kérdése köztisztviselő áthelyezése során

Kérdés: Köztisztviselőként dolgozom egy központi szervben, és eléggé speciális felsőfokú végzettséggel rendelkezem. A munkáltatóm át akar helyezni egy másik osztályra, feltehetően a munkaköröm is megváltozna. Szeretném tudni, hogy milyen, a Kttv. szerinti munkakörbe vagyok áthelyezhető, hiszen nem szeretnék olyan munkát végezni, amihez egyáltalán nem értek.
Részlet a válaszából: […] ...(4) bek.].A törvény tehát kiemeli, hogy az új munkakörnek nemcsak a közszolgálati tisztviselő végzettségének kell megfelelnie, hanem adott esetben speciális szakképzettségének is. Nem megfelelő tehát egy olyan munkakör, amely, bár ugyanúgy felsőfokú...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Közalkalmazottak átmeneti továbbfoglalkoztatása

Kérdés: Városi könyvtár vagyunk. Másfél éves határozott időtartamú együttműködési megállapodást kívánunk kötni egy másik megyei városi könyvtárral. Könyvtárunk közalkalmazottai milyen módon foglalkoztathatók tovább a másik városi könyvtárnál úgy, hogy biztosítva legyen a közalkalmazotti jogviszonyuk folyamatossága? A másik könyvtár vállalná a közalkalmazotti jogviszonyban történő továbbfoglalkoztatást, és megfizetné a közalkalmazottak illetményét, a járulékokat, a közterheket és az egyéb költségeket is. A másfél év leteltét követően könyvtárunk ismételten szeretné foglalkoztatni az érintetteket.
Részlet a válaszából: […] ...időtartamára – egyébként más jogintézményalkalmazásával (pl. kirendelés) azért sem valósítható meg, mivel az esetre isirányadó Mt. 83/A. § (3) bekezdés szerint, a szükséges tulajdonosi kapcsolatmellett a kirendelés időtartama – kollektív szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.