19 cikk rendezése:
11. cikk / 19 Munkáltatói kárfelelősség a perben felülvizsgált szakvélemény alapján
Kérdés: Fennáll-e a munkáltatónak elmaradt jövedelem címén történő kártérítési felelőssége abban az esetben, ha a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát a másodfokú orvosi szakvéleményről való tudomásszerzést követően azért szüntette meg, mert mind az első-, mind a másodfokú foglalkozás-egészségügyi orvos szakvéleménye szerint a munkavállaló az adott munkakörben történő foglalkoztatásra egészségi állapota miatt nem alkalmas, utóbb azonban a bíróság az első-, illetve másodfokú orvosi szakvéleményekben foglaltaktól eltérően szakértői vélemény alapján azt állapítja meg, hogy a munkavállaló a munkaviszony megszüntetésekor egészségi állapota alapján alkalmas volt az adott munkakörben foglalkoztatásra? A kérdést feltevő munkáltató egy, a korábbi Mt. hatálya alatt megjelent, a BH 1990.362 döntésben szereplő érvelésre, illetve jogi következtetésre tud csak támaszkodni. Munkáltatóként ugyanis nincs tudomása arról, hogy a munkavállalónak milyen betegségei vannak, azok milyen súlyúak, illetve arról sem, hogy a betegség tartós-e. E lényeges tények ismeretének hiányában a munkáltató nem tudja érdemben vitatni az orvosi szakvéleményekben foglaltakat, ráadásul a másodfokú orvosi szakvéleménnyel szemben további jogorvoslati lehetőség is kizárt, továbbá az egészségi állapotuk miatt nem alkalmas személyeket a munkáltató a munkavédelmi jogszabályok alapján sem foglalkoztathatja.
12. cikk / 19 Munkaköri alkalmassági vizsgálat – munkaidőben vagy azon kívül
Kérdés: Az előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálat a munkaviszony része, vagy pedig nem? Jár-e alapbér? A munkavállalói együttműködés és részvétel a vizsgálaton a munkáltató érdekében és annak utasítása szerint történik ebben az esetben? Jellemzően a munkáltatók nem szoktak addig munkaszerződést kötni, amíg az üzemorvos rá nem bólint az alkalmasságra. Ez így jogszerű? Álláspontom szerint az időszakos, illetve a soron kívüli munkaköri alkalmassági vizsgálat a munkaidő részét képezi, annak időtartamára alapbér jár a munkavállaló részére.
13. cikk / 19 Gyakornok szabadsága – jogviszonyfüggő
Kérdés: A gyakornok kollégáknak a szabadságokat ugyanúgy kell megállapítani, mint egy rendes munkavállaló esetében?
14. cikk / 19 Munkaviszony megszüntetése a munkavállaló részéről
Kérdés: Bértámogatással vagyok foglalkoztatva, de nem vált be számomra a munkahely. Milyen feltételekkel mondhatok fel?
15. cikk / 19 Mt. hatálya közvállalat esetében
Kérdés: Köztulajdonban álló gazdasági társaság jogosult-e alkalmazni a Kttv. vagy a Kjt. előírásait? Valamint jogosult-e rendelkezési állományba helyezni létszám felettinek ítélt munkavállalóját?
16. cikk / 19 Megbízás vagy munkaviszony – az elhatárolás szempontjai
Kérdés: Laboratóriumi kutatómunkára alkalmaznánk egy nyugdíjas személyt, de nem tudjuk munkaszerződéssel foglalkoztatni, mert nem folyamatos munkáról van szó. Nem tudjuk előre megmondani, hogy mikor, hány napot vagy órát kell dolgoznia. Lehet, hogy több napig is eltart a feladat, de lehet, hogy csak napi 2-3 órát. Az is előfordulhat, hogy 1-2 hónapig nincs szükség a munkájára. A feladatokat mi is részletekben ismerjük meg, így ennek időigényét, rendszerességét sem tudjuk előre meghatározni, sőt kutatási/fejlesztési/analitikai munka lévén még a konkrét munka lefolyása, időigénye sem határozható meg pontosan. Milyen szerződéssel tudnánk őt foglalkoztatni?
17. cikk / 19 Munkaszerződés a polgármesteri hivatalban
Kérdés: Az Mt. hatálya alá tartozó munkavállaló polgármesteri hivatalban – figyelemmel a Ktv. 1. § (9) bekezdésére – milyen feladatkörre és milyen feltételekkel alkalmazható?
18. cikk / 19 Teljesítménydíj – a munkavégzés ismérveinek értékelése nélkül?
Kérdés: Az Mt. 143. §-a alapján van-e helye jogszerűségi kérdés felvetésének olyan esetben, amikor a személyi alapbéren (havibéren) túl teljesítménydíjként kíván a munkáltató pluszjövedelmet biztosítani egy adott munkaköri elnevezéssel azonosítható munkavállalói csoport számára, anélkül hogy értékelné a tényleges munkavégzés mennyiségét, minőségét, illetve a munkavégzésre fordított időt? A munkáltató valószínűleg a munkavállalók révén használt eszköz által megtett út alapján fizeti a pluszdíjazást. Az így kifizetésre kerülő díjat a munkáltató bér helyett személyi jellegű kifizetésként, devizában elszámolva alkalmazza. Milyen jogorvoslattal élhet a teljesítménydíjjal nem honorált, de a munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló?
19. cikk / 19 GYES utáni munkába állás
Kérdés: Amióta a GYES mellett is lehet dolgozni, gyakrabban fordul elő, hogy a kismamák idő előtt meg akarják szakítani fizetés nélküli szabadságukat, és visszatérnek korábbi munkakörükbe. A munkáltatónknál kialakult gyakorlat szerint a fizetés nélküli szabadságon lévők pótlására új munkavállalót veszünk fel, határozott időre. Az egyik ilyen helyettes sokkal jobb képességű, mint a helyettesített. Ha az anyuka visszatér a GYES-ről, megszüntethető-e a munkaviszonya rendes felmondással arra hivatkozással, hogy a munkaköre be van töltve, vagy kötelesek vagyunk az eredeti munkakörében továbbfoglalkoztatni? Ha erre nincs mód, mik a munkáltató lehetőségei?