Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] A munkáltatónak 2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig terjedő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Részmunkaidőben a gyermekgondozási szabadság után – változik a távolléti díj összege

Kérdés: Egyik munkavállalónk eddig GYES-en volt, de most szeretne visszatérni dolgozni. Kérte, hogy amíg a gyermeke hároméves nem lesz, addig hadd dolgozzon 4 (négy) órás részmunkaidőben. Mi ezt nem ellenezzük, de először szeretnénk kiadni neki a felgyűlt szabadságnapjait. Úgy tudjuk, hogy ha részmunkaidőre módosítjuk a szerződését, akkor a szabadság kiadása során is már a részmunkaidős díjazása alapján kell kiszámolnunk a szabadság díjazását. Esetleg a szülési szabadság előtti teljes munkaidős bérét kellene alapul vennünk?
Részlet a válaszából: […] A munkavállaló arra irányuló kérését, hogy a fizetés nélküli szabadságról történő visszatérését követően a gyermek hároméves koráig a napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőben kerüljön foglalkoztatásra, a munkáltatónak nem áll módjában megtagadni....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 12.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...legalább a munkaszerződése szerinti alapbérre jogosult. Ettől még járhat bérkieséssel a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás (pl. egyes pótlékok elvesztésével), az új törvény ugyanis csak az alapbér megőrzését garantálja. A díjazás vonatkozásában fontos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Fizetés nélküli szabadság megszakítása – mikor kell visszavenni a munkavállalót?

Kérdés: Munkavállalónknak – figyelemmel arra, hogy külföldi ösztöndíjat nyert el – hat hónapos fizetés nélküli szabadságot engedélyeztünk. A munkavállaló azonban megszakította a külföldi tanulmányait, és a tervezettnél két hónappal korábban hazatért Magyarországra. Emiatt szeretne – a megállapodásunktól eltérően – korábban munkába állni. Ugyanígy, egy kismama az általa előre jelzett időpontnál (a gyermek harmadik évének a betöltését jelölte meg visszatérési időpontként) korábban szeretne visszatérni dolgozni. Mi azonban a két munkavállaló helyettesítésére felvettünk határozott időre két munkavállalót. Nincs jelenleg annyi megrendelésünk, hogy a visszatérők részére munkát tudnánk biztosítani. Kötelesek vagyunk visszavenni őket az eredetileg tervezettnél korábbi időpontban?
Részlet a válaszából: […] A két esetet élesen el kell választani egymástól. Amennyibena felek megállapodásának a következménye a féléves fizetés nélküli szabadság -vagyis a munkáltató olyan indok miatt engedélyezett fizetés nélküliszabadságot, amely nem tartozik az Mt.-ben felsorolt, kötelezően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Munkakör-módosítás a GYES után?

Kérdés: Ha a munkavállaló GYES vagy GYED után visszajön dolgozni, akkor köteles-e a munkáltató a régi beosztásába visszatenni? Mi a helyzet akkor, ha az a munkakör be van töltve, vagy már megszűnt?
Részlet a válaszából: […] A munkakör a munkaszerződés kötelező tartalmi eleme, melycsak a felek közös megegyezésével módosítható [Mt. 76. § (5) bek., 86. § (1)bek.]. Ez irányadó akkor is, amikor a munkavállaló nem folyamatosan dolgozik,hanem a gyermek gondozása céljából kapott fizetés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 11.