17 cikk rendezése:
1. cikk / 17 Munkavégzési hely megváltoztatása
Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
2. cikk / 17 Köztisztviselő munkába állása a gyermekgondozási szabadság után
Kérdés: Közszolgálati jogviszonyos (Kttv.), részmunkaidős kolléganőnek 2022. december 31. napján jár le a GYES, jelenleg fizetés nélküli szabadságon van. Ilyen esetben legkésőbb mikor kell vele felvenni a kapcsolatot, hogy vissza kíván-e jönni dolgozni? Ha nem él a lehetőséggel, mik a teendők és milyen határidővel?
3. cikk / 17 Munkába járás költsége – megtéríthetőség a CSED és a GYED folyósítása alatt
Kérdés: A CSED és a GYED idejére hazautazási költségtérítést fizethetünk-e a kismama részére?
4. cikk / 17 Iskolabezárás – szülői mentesülés vagy részmunkaidő-kikötés
Kérdés: Számos munkavállalónk kisgyermeket nevel, akiket a nevelési, oktatási intézmények bezárása miatt otthon kell felügyelnie. Jogosult-e erre tekintettel igazolt távollétre? Hogyan állapodhatunk meg velük részmunkaidős foglalkoztatásban?
5. cikk / 17 Alkalmi munka a fizetés nélküli szabadság tartama alatt
Kérdés: A munkáltató munkavállalója jelenleg fizetés nélküli szabadságon van (GYES-en). A munkáltatónál felmerült többletmunka miatt szüksége lenne kiegészítő munkaerőre. Megteheti-e jogszerűen a munkáltató, hogy a fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalóját (ezen jogviszonya fenntartása mellett) a szükséges napokon alkalmi munkavállalóként foglalkoztatja?
6. cikk / 17 Gyermek személyes gondozása és a munkaadói munkaviszony-megszüntetés
Kérdés: A munkavállaló tartósan beteg gyermekére tekintettel a gyermekgondozási segély (GYES) ellátás idejére a munkáltatótól fizetés nélküli szabadságot kért és kapott 2014-ben. 2019 januárjától az anya a GYES-t lemondta, és igényelte a gyermekek otthongondozási díját (GYOD). Fizetés nélküli szabadságát a fentiek okán a munkáltató megszüntetheti, vagy a gyermek tízéves koráig az fenntartható az anya biztosításának szünetelése nélkül? Munkáltatói felmondás esetén a végkielégítés számításánál az Mt. 130. §-a szerinti időt nem említi a törvény. Csak a gyermek hároméves koráig kell a munkaviszonyban töltött időt számolni? A felmondási idő számításánál [Mt. 65. § (3) bek. c) pont] viszont az Mt. 128. és 130. §-a szerint a teljes, akár tíz év fizetés nélküli szabadságot figyelembe kell venni. Mi a helyes eljárás, ha a munkaviszonyt a munkáltató meg kívánja szüntetni?
7. cikk / 17 Részmunkaidőben a gyermekgondozási szabadság után – változik a távolléti díj összege
Kérdés: Egyik munkavállalónk eddig GYES-en volt, de most szeretne visszatérni dolgozni. Kérte, hogy amíg a gyermeke hároméves nem lesz, addig hadd dolgozzon 4 (négy) órás részmunkaidőben. Mi ezt nem ellenezzük, de először szeretnénk kiadni neki a felgyűlt szabadságnapjait. Úgy tudjuk, hogy ha részmunkaidőre módosítjuk a szerződését, akkor a szabadság kiadása során is már a részmunkaidős díjazása alapján kell kiszámolnunk a szabadság díjazását. Esetleg a szülési szabadság előtti teljes munkaidős bérét kellene alapul vennünk?
8. cikk / 17 Felmondási védelem ikergyermekek esetén
Kérdés: A cégünknél dolgozó egyik kismama 2010. szeptember 25-én szülte meg ikergyermekeit. 2011. március 11-ig szülési szabadságon volt, majd 2011. 03. 12-től fizetés nélküli szabadságon; előbb GYED-ben, majd GYES-ben részesült. Nemrég jelezte, hogy vissza szeretne térni dolgozni. 2013. szeptember 25. után kötelesek vagyunk-e őt visszavenni? Ikrek esetében meddig tart a felmondási védelem? Amennyiben visszavesszük, kötelesek vagyunk-e teljes munkaidőben foglalkoztatni, vagy jogszerűen felkínálhatunk-e számára részmunkaidős munkakört? Jelenleg az ő munkakörét egy korábban ugyanebben a munkakörben dolgozó, szintén GYES-ről visszatért dolgozónk tölti be részmunkaidőben.
9. cikk / 17 Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról
Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
10. cikk / 17 Részmunkaidő és rendkívüli munkavégzés
Kérdés: GYES-en lévő férfi kormánytisztviselőnk a GYES lejárta előtt szeretne részmunkaidőben visszatérni a munkahelyére, amit írásban jelzett is. Kérdésünk, hogy részmunkaidős foglalkoztatása mellett vállalhat-e túlórát, ha munkájának jellege azt megkívánja?