Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] A munkáltatónak 2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig terjedő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Oltakozási kötelezettség – kivételekkel

Kérdés: Az 599/2021. Korm. rendelet 1. §-ának (1)-(2) bekezdésében foglaltak jogértelmezésével, a jogalkotói szándék tekintetében szeretnék kérdést feltenni. Intézményünk tekintetében a kormányrendelet 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja releváns. Ez alapján a rendelet alkalmazásában foglalkoztatottnak minősül az Nkt. szerinti köznevelési intézménynél foglalkoztatott személy. A "foglalkoztatott" fogalmát a Tbj. 4. §-ának 5. pontja szerint kell értelmezni, vagyis foglalkoztatott az a személy, akit a köznevelési intézmény biztosítási jogviszony keretében foglalkoztat, vagy az a személy is e fogalom alá tartozik, aki a köznevelési intézmény területén végez munkát, de nem a köznevelési intézmény alkalmazottja? A fogalom konkrét meghatározása azért fontos számunkra, mert intézményünk konyhai dolgozókat alkalmaz az iskolák tálalókonyháin, de a dolgozók nem az iskolával, hanem az intézményünkkel állnak közalkalmazotti jogviszonyban. A tankerület arról tájékoztatott minket, hogy az 599/2021. Korm. rendeletben leírtakat kiterjeszti mindazon személyekre, akik az iskolákba belépnek, és a tanulókkal közvetlen kapcsolatba kerülnek. Mivel intézményünk önkormányzati fenntartású, és alkalmazottai a Kjt. hatálya alá tartoznak, rájuk – értelmezésünk szerint – az 599/2021. Korm. rendeletben foglaltak nem vonatkoznak, viszont a fenti esetben a konyhás munkakört ügyfelekkel közvetlenül érintkezőnek kell minősítenünk, és alkalmazni kell rájuk a rendeletben foglaltakat. De ha az 599/2021. Korm. rendeletben foglaltakat a konyhás munkakör tekintetében alkalmazzuk, alkalmazni kell-e a többi alkalmazott tekintetében azzal a megkötéssel, hogy nekik pedig a 2. § (1) bekezdése a) pontjának ab) alpontjában meghatározott időpontban kell felvenniük az oltást? Kinek kell ebben az esetben az 599/2021. Korm. rendeletben foglaltak végrehajtását elrendelni?
Részlet a válaszából: […] ...alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy az mégis vonatkozik azokra a közalkalmazottakra, akik konyhás munkakörben dolgoznak az egyes iskolákban. Ennek alapja azonban nem a tankerület által megfogalmazott többletkövetelmény (azaz az ügyfelekkel/tanulókkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Pedagógus-illetményeltérítés lefelé

Kérdés: A munkáltató – önkormányzati fenntartású óvoda – lehetőséget lát arra az Nkt. 65. §-ának (1a) bekezdése alapján, hogy 2017. szeptember 1-jével egyetlen foglalkoztatott se kapjon illetményemelést. A fenntartó ugyanis nehéz anyagi helyzetére hivatkozva nem kívánja a (2) bekezdés szerinti illetményalap-emelés fedezetét biztosítani, azt az álláspontot képviselve, hogy az (1a) bekezdés szerinti differenciálás oly módon is lehetséges, hogy egy óvodapedagógust se részesítsenek illetményemelésben. Helytálló ez az értelmezés?
Részlet a válaszából: […] ...65. §-ának (1), (1a) és (2) bekezdéseit együttesen kell alkalmazni. A 65. § (1) bekezdése szerint a fokozatokhoz és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és a törvény 7....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.