Felmondás telephely lebontása miatt

Kérdés: Az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a felek a munkaszerződést megegyezéssel módosíthatják. A cég telephelyén levő áruház az önkormányzat által lebontásra kerül, ezért az egység megszűnik. Az egységvezető 1979. április 17-én kiállított szakmunkás-bizonyítványa szerint "háztartási felszerelés eladó", továbbá 1988. június 14-én boltvezetői szakvizsgát tett. A munkáltató a működési területén az egyik fióktelepén lévő élelmiszerboltban egységvezetői állást ajánlott fel ugyanazon munkabér fejében a munkavállaló részére. A munkavállaló a felajánlott állást nem fogadja el azzal az indokkal, hogy a szakmája szerint nem élelmiszer-eladó. Kéri, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és fizesse ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban felmerülő járandóságait, így különösen a végkielégítést. A cég az említett helyen foglalkoztatni tudja a munkavállalót vezetői állásban, ugyanazon munkabérért, ezért nem kíván felmondani neki. A munkavállaló a jelenlegi és a felajánlott munkahelyre is csak utazással tud eljutni. Jogszerű-e a munkavállaló kérése a fentiek alapján? Mi a teendő ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés-módosítást neki is alá kell írnia?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató általi felmondását követelje, hiszen a munkaviszony megszüntetésére irányuló egyoldalú jognyilatkozat közlése egyedül a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozik. A munkavállalónak ilyen esetben nincs ugyanis alanyi joga sem a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Gépjárművezetők műszak- és éjszakai pótlékra való jogosultsága

Kérdés: Bérszámfejtést végzünk egy fuvarozó cégnek, és a pótlékok elszámolása során nézeteltérésünk támadt. Az eddigi gyakorlat szerint az Mt. szerint jártunk el (munkaszerződésben is erre hivatkoztak), és amennyiben a dolgozó jogosult volt a műszakpótlékra, úgy azt számoltuk el, amennyiben csak éjszakai pótlékra volt jogosult, akkor azt számoltuk el, 22-06 óra közötti munkavégzés esetén.
1. Ügyfelünk szerint a Kkt. szerint a gépjárművezetők esetében másként kell eljárni a pótlékok számítása során. Az említett törvény csak az éjszakai pótlékról rendelkezik. Kérdés ezzel kapcsolatban, hogy a munkavállalónak nem kell számfejteni műszakpótlékot akkor sem, ha egyébként jogosult lenne rá az Mt. szerint? A gépjárművezetők esetében az éjszakai pótlékot mikortól kell számfejteni?
2. A munkavállalókat háromhavi munkaidőkeretben foglalkoztatják. Ha szombati napon is dolgozik a munkavállaló, és ezzel együtt sem éri el a ledolgozott munkaórák száma a munkaidőkeretben előírtat, megilleti-e a rendkívüli munkavégzésért járó 100%-os pótlék, és azt minden hónap végén ki kell fizetni? Ha a szombati nap helyett következő héten szabadnapot kap, milyen mértékű pótlék illeti meg a dolgozót?
Részlet a válaszából: […] ...alapbér 100%-ának megfelelő összegű pótlék jár [Mt. 107. § a) pont]. Ezt a pótlékot minden hónapban el kell számolni, egyedül a munkaidőkereten felüli rendkívüli munkavégzés az, amelynek elszámolására csak a munkaidőkeret zárása után kerül sor (Mt. 156...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 1.

Munkaidő-beosztás meghatározása

Kérdés: A helyi uszoda és sportcsarnok működtetését végző cég dolgozói esetében van-e lehetőség arra, hogy mivel sok esetben kiszámíthatatlan a munkavégzés ideje, a vezető saját hatáskörben eldöntve, aznapra vonatkozóan utasítsa a dolgozókat a munkavégzésre, a túlórára vagy esetleg épp a dolgozók hazaküldésére? Például alapesetben három úszómester tartózkodik nyáron a strand területén. Ha aznap esik az eső, akkor van-e megoldás arra, hogy aznap hazaküldje a felesleges egy vagy két úszómestert? Sokszor rendezvényeket is tartanak a sportcsarnokban, és nem mindig lehet a rendezvény végét kiszámítani. Van-e megoldás arra, hogy rendezvény esetén annak a végén legyenek a takarítók behívva a munka elvégzésére, akkor is, ha így este 8 vagy épp este 11 óra lesz a munkakezdési idő? Ez esetben hogyan lehet megoldani a törvényben előírt, előre történő tájékoztatást a dolgozó felé?
Részlet a válaszából: […] ...amiért általános szabály szerint az alapbér 50%-ának megfelelő mértékű pótlék jár (Mt. 107-109. §). Várandós, gyermekét egyedül nevelő, illetve 18 év alatti munkavállaló esetén rendkívüli, illetve éjszakai munka azonban csak korlátozottan rendelhető el. Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 19.