Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] A munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll [Mt. 115. § (1) bek.]. Munkában töltött időnek minősül egyebek mellett a szabadság, a szülési szabadság, a gyermek gondozása céljából igénybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Táppénz-hozzájárulás fizetése a munkáltató megszűnése esetén

Kérdés: Megszűnik a cégünk, ezért mindenkinek felmondunk. Az egyik munkavállaló keresőképtelen, kórházban van. A megszűnés esetében is legfeljebb egy évig a táppénz egyharmadát kell fizetnie a munkáltatónak, és a felmondási idő csak ezután kezdődik, vagy ezt ilyenkor másképp kell számítani?
Részlet a válaszából: […] Ha a munkáltató jogutód nélkül szűnik meg, valamennyi fennálló munkaviszony a jogutód nélküli megszűnés időpontjában megszűnik [Mt. 63. § (1) bek. b) pont]. Ebből következően a munkáltatónak ilyenkor nem szükséges felmondania, hiszen a munkaviszonyok az említett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 4.

Betegség, baleset sztrájk idején

Kérdés: Társaságunknál a szakszervezet a bértárgyalások meghiúsulása miatt sztrájkot helyezett kilátásba. Hogyan kell kezelni azt a helyzetet, ha a sztrájkoló munkavállaló beteg lesz? E napra betegszabadságot kell neki kiadni, illetve jár a táppénz? Lehet-e üzemi baleset, ha a munkavállaló a sztrájk idején sérül meg a munkahelyen?
Részlet a válaszából: […] A Sztrájktv. szerint a sztrájk tekintetében a munkaviszonyhoz kapcsolódó társadalombiztosítási jogokra és kötelezettségekre a társadalombiztosítási jogszabályok az irányadók azzal, hogy a jogszerű sztrájk időtartamát szolgálati időként kell figyelembe venni [Sztrájktv. 6....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 14.

Azonnali hatályú megszüntetés keresőképtelenség idején

Kérdés: Január 13-án két és fél éves munkaviszony után betegállományba kerültem. Január 18-án ajánlott levelet kaptam, miszerint munkaviszonyomat azonnali hatállyal, január 15-től megszüntették. Úgy tudtam, hogy a táppénz halasztó hatályú, tehát a lejáratát követő napon szűnik meg a munkaviszonyom. Február 7-én megjött ajánlott levélben a társadalombiztosítási kiskönyvem, ami szerint a biztosítási jogviszonyom január 15-től megszűnt. Betegszabadság vagy táppénz alatt megszüntetheti-e a munkaadó a munkaviszonyomat?
Részlet a válaszából: […] A leírtakból nem derül ki, hogy pontosan mi volt a megszüntetés jogcíme, ugyanis az azonnali hatályú megszüntetés ez esetben lehet indokoláshoz kötött azonnali hatályú felmondás (a korábbi terminológia szerint rendkívüli felmondás) (Mt. 78. §), a határozott idejű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 26.

Fizetés nélküli szabadság megszakításának elodázása

Kérdés: Gyermekgondozási szabadságát töltő munkavállalónk jelezte, hogy mindenképpen szeretne januárban visszajönni dolgozni. Mi ezt most nem tudjuk megoldani, viszont tájékoztattuk, hogy mivel nemsokára több határozott idejű munkaszerződéssel dolgozó kollégának lejár a szerződése, március 1-jével már tudnánk alkalmazni. A munkavállaló ennek ellenére ragaszkodik a januári munkába álláshoz és a bérének aktualizálásához. Milyen lehetőségekkel számolhatunk? Megtiltható a visszatérés, ha a gyermek még csak kétéves múlt? Lehetséges felmondani a munkavállalónak azért, mert most még be van töltve az állása?
Részlet a válaszából: […] A gyermekgondozási fizetés nélküli szabadságot a munkavállaló bármikor, saját döntése alapján megszakíthatja. Annyi megkötés van, hogy a munkáltató csak a bejelentést követő 31. naptól köteles tovább foglalkoztatni a visszatérni szándékozó munkavállalót [Mt. 133. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

"Fizetett ünnepre" járó díjazás és a keresőképtelenség

Kérdés: Ha egy munkaszüneti nap (május 1.) hétfőre esik, és a következő munkanaptól (május 4-től) a munkavállaló táppénzes állományban van, jár-e neki munkabér az ünnepnapra (május 1-jére)?
Részlet a válaszából: […] A munkavállaló mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól a keresőképtelenség időtartamára [Mt. 55. § (1) bek. a) pont]. Ez – a betegszabadság idejét leszámítva – fizetés nélküli távollétet jelent, amelyre a munkavállaló táppénzre lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Munkaviszony szünetelése – az inaktív idő

Kérdés: Mi számít aktív időszaknak, és mi lehet az inaktív idő a munkaviszonynál? A gyermekgondozási díjon lévő munkavállaló inaktív állományba tartozónak minősül? Ha a munkáltató a felmondási idő időszakára felmenti a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót, akkor a munkavállaló az inaktív állományba tartozók közé kerül?
Részlet a válaszából: […] A munkajogi tárgyú jogszabályok nem használják az aktív/inaktív idő, illetve állomány megkülönböztetést. A munkajog csupán a munkaviszony szünetelését ismeri. Ez minden olyan időszakot magában foglal, amely alatt a felek között ugyan fennáll a munkaviszony, azonban nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 10.

Időarányos szabadság számítása

Kérdés: A munkavállaló 2016. január 1-jétől 2016. szeptember 30-ig nyolcórás munkaviszonyban állt, utána munkaszerződés-módosítással részmunkaidőben, napi négy órában lett foglalkoztatva. A munkaviszonya 2016. november 14-én megszűnt. 32 munkanap szabadság járna neki egész évre, amiben van négy munkanap gyermek után járó szabadság is. 10 munkanap szabadságot vett ki, még a nyolcórás munkaviszony alatt. A munkaviszony-megszűnésig járó szabadságot szabadságmegváltásként kifizetjük. Az időarányosan megváltott szabadságnapok száma mennyi? Valamint a gyermek utáni pótszabadság arányosítható-e? Jelen esetben a szabadságmegváltás számítását meg kell bontani a nyolcórás teljes munkaidős, illetve a részmunkaidőre való áttérés utáni időtartamra? Hiszen még a nyolcórás időszakából is maradt ki nem adott szabadság.
Részlet a válaszából: […] A munkavállaló részére, ha munkaviszonya év közben kezdődött vagy szűnt meg, a szabadság arányos része jár. Ez alól csak az apai pótszabadság jelent kivételt. A számításnál a fél napot elérő töredéknap egész munkanapnak számít (Mt. 121. §). Jelen esetben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 12.

Közös megegyezés és mentesítés a munkavégzés alól

Kérdés: Cégünk leépítések előtt áll. A nyugdíjkorhatárt pár éven belül betöltő kollégáink számára nem annyira a végkielégítés a fontos, mint hogy minél hosszabban fennálljon még a munkaviszonyuk, és így szolgálati időt szerezzenek. Lehet olyan megoldás részükre, hogy közös megegyezéssel szüntetjük meg a munkaviszonyt, azzal, hogy a munkavégzés alól hosszabb időre mentesítjük őket? Ez alatt az időszak alatt pedig havonta kapják a munkabérüket. Például, 3 hónap felmondási idő és 5 hónap végkielégítés helyett a közös megegyezéses munkaviszony megszűnésének napja 8 hónap múlva következne be. Van ennek törvényi akadálya? Lehetséges, hogy a munkavállalót e 8 hónap alatt visszahívjuk dolgozni, ha mégis lenne újra feladat? Ilyenkor persze kitolódna a megszűnés időpontja.
Részlet a válaszából: […] Nincs akadálya annak, hogy a felek úgy egyezzenek meg a közös megegyezésben, hogy a munkavállaló nem végkielégítést kap, hanem bizonyos időtartamig még fennmarad a munkaviszonya, amely időtartam alatt a munkavállaló havonta megkapja a járandóságát (alapbérét vagy távolléti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 14.

Üzemorvosi vizsgálat elmulasztása

Kérdés: A munkáltató milyen jogi eszközökkel élhet abban az esetben, ha a munkavállaló részére egy meghatározott időpontot állapít meg a kötelező üzemorvosi vizsgálat elvégzésére vonatkozóan, de a munkavállaló a részére többször megadott időpontban sem megy el a vizsgálatra, és az adott időpontban nem volt részére távollét (szabadság) engedélyezve? Amennyiben az orvosi alkalmassági igazolás lejárt, a munkáltató az ezt követő naptól élhet-e a fizetés nélküli szabadság mint egyoldalú nyilatkozat intézményével?
Részlet a válaszából: […] Az Mvt. szerint a munkavállaló köteles a részére előírt orvosi vizsgálaton részt venni, amelynek tartamára mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól, és amely időtartamra távolléti díj illeti meg [Mvt. 60. § (1) bek. f) pont;...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.
1
2