25 cikk rendezése:
1. cikk / 25 Munkaviszony létesítéséhez kapcsolódó tájékoztató pótlása
Kérdés: Új HR-es kollégát vettünk fel, és a céges papírok átnézése során kiderült, hogy a munkavállalóinknak a korábbi munkatársunk nem készített a munkaszerződésük mellé tájékoztatót. Önök szerint érdemes-e a jelenlegi helyzetben, ami a járványra tekintettel több sajátos, az alapműködésünktől lényegesen eltérő feltételt hozott (pl. home office, munkaidőkeret), pótolni ezeket a tájékoztatókat?
2. cikk / 25 Szóbeli munkaviszony-megszüntetés próbaidő alatt
Kérdés: Néhány napja kezdtem az új munkahelyemen egy ruházati üzletben. A munkaszerződésemben három hónap próbaidő kikötésére is sor került. Egy hét munkavégzés után bejött egy úr, aki a bolt új üzemeltetőjeként mutatkozott be, majd közölte velem, hogy mivel átvette a boltot, nem tart igényt a munkámra, ugyanis neki egy munkavállaló (a kolléganőm) is elegendő, és mivel én próbaidős vagyok, ezért össze is pakolhatok, délután haza is mehetek, többet nem kell bejönnöm. Előtte arról senki nem szólt nekem, hogy változni fog a munkáltató személye. A munkáltatóm képviselője (aki még annak idején a felvételemet intézte a cégnél) arról tájékoztatott telefonon ezt követően, hogy a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos hivatalos papírokat (feltételezem, a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást és az igazolásokat) a következő héten postázzák. Nem tartom ezt az eljárás tisztességesnek, ezért kérdezném, mit tehetnék Önök szerint?
3. cikk / 25 Munkarend megváltozásának feltüntetése a munkaköri leírásban
Kérdés: Ha a munkarend megváltozik, akkor új munkaköri leírást kell csinálni? A munkarendváltozás külön lett dokumentálva, viszont látszik a régi munkaköri leírásban, hogy előtte más munkarendben volt.
4. cikk / 25 Parkoló bérlése
Kérdés: Az irodaházban, ahol dolgozom, béreltem parkolót. 2018-ban a duplájára emelte a munkáltatóm a parkoló bérleti díját. Indoklásként csak arról tájékoztatott, hogy megváltoztak az adózási szabályok. Az én esetemben a parkolóbérlés milyen jogszabályba tartozik?
5. cikk / 25 Kikölcsönzés – ha letelt a kölcsönvevőnél az öt év
Kérdés: Kölcsönbe adó cég vagyunk, november 30-án lejárt az öt év kölcsönzési idő. Mi a teendő akkor, ha másik cégnek adjuk kölcsön a dolgozókat? Elég a szerződés módosítása és tájékoztató kiadása, illetve az eddigi cégnél ki nem adott szabadságot el kell számolni?
6. cikk / 25 Levonás a munkabérből – a munkaviszony megszűnésekor vissza nem adott eszközök ára
Kérdés: Többször jártunk már úgy, hogy egy munkavállaló eltűnt/kilépett anélkül, hogy leadta volna a belépőkártyáját, munkaruháit stb. Lehet-e munkaszerződésben vagy a tájékoztatóban előre szabályozni azt, hogy ilyen esetben anyagi felelőssége van a munkavállalónak, és levonható legyen a vissza nem adott eszközök ára?
7. cikk / 25 Adatkezelésről szóló tájékoztatás változása
Kérdés: Munkaszerződéseink tartalmazzák, hogy a munkáltató a bérszámfejtést végző cég részére átadhatja a munkavállaló személyes adatait, és hogy ehhez a munkavállaló kifejezetten hozzájárul. Mi a teendő, ha a munkáltató partnert vált, és új bérszámfejtő céggel szerződik? Szükséges a munkaszerződések módosítása, hogyha a szerződésben pontosan nevesítettük az adatok feldolgozását végző másik céget?
8. cikk / 25 Szabadságkiadás – az egybefüggő 14 nap
Kérdés: Kell-e külön tájékoztatnunk a munkavállalókat arról, hogy a szabadság kiadása során legalább 14 nap egybefüggő távollétre jogosultak? Elfogadható-e, ha egyes munkavállalóink nem részesültek ugyanennyi megszakítatlan távollétben 2015-ben, de a szabadságigénylő rendszerünkből látható, hogy a szabadság kis részletekben való kiadását mindig a munkavállalóink kezdeményezték? Mi a helyzet azzal a kollégánkkal, akit 2015. szeptember 1-jén vettünk fel, és az éves időarányos szabadsága összesen 9 nap? Neki is biztosítandó a 14 nap távollét? Ha igen, hogyan?
9. cikk / 25 Munkarend módosítása a munkáltató által
Kérdés: Szerződés szerint hétfőtől péntekig 40 órában vagyok alkalmazva. Ezzel szemben 12 órát dolgozom minden második nap. Nem kapok pótlékot a negyvennél több órára, vasárnapra és az ünnepnapokra. Hova fordulhatok a panaszommal?
10. cikk / 25 Képzés költségeinek viselése és a díjazásra való jogosultság
Kérdés: 2015. februárban egy hétig (hétfőtől péntekig) a munkáltató által szervezett tanfolyamon kellett részt vennem Budapesten, ami nem szerepel a munkaszerződésemben mint munkavégzési hely. A képzés során az utazási idő a munkaidő-beosztás szerinti munkaidőn kívülre esett. A munkáltató csak a hétfői odautazást, illetve a pénteki hazautazást fizette ki, de én mindennap hazautaztam vonattal, majd másnap vissza a képzésre. A munkáltató nem tájékoztatott, hogy szállást igényelhetek. Jár-e nekem munkabér az utazással eltöltött időre, tekintettel arra, hogy én szállást a munkáltatótól nem kértem és nem is kaptam?