15 cikk rendezése:
1. cikk / 15 Konkurencia a munkahely falai között
Kérdés: Egyik ügyfelünk közlése nyomán kiderült, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyban álló munkavállalónk a saját hasznára kezdett el dolgozni, azaz az ügyfél megkeresését – ahelyett, hogy továbbította volna – elfogadta, és a cégünk által biztosított számítógépen, valamint szoftverek segítségével önállóan elkezdte teljesíteni a "megrendelést". Utánanéztünk, és kiderült, hogy ezt a tevékenységét folyamatosan, napi rendszerességgel folytatja. Úgy gondoljuk, hogy ezért indokolt lenne felmondani a munkaviszonyát, de nem akarunk végkielégítést fizetni neki. Mikor járunk el jogszerűen, illetve hogyan járunk a legjobban?
2. cikk / 15 Engedélyezett távollét engedély nélküli meghosszabbítása
Kérdés: Határozatlan idejű munkaviszonyban álló művezető munkakörben foglalkoztatott munkavállalónk személyes ügyei intézése miatt egy órával későbbi munkakezdés engedélyezését kérte, de az engedélyezett idő leteltével nem ment be a munkahelyére, és a telefonját is kikapcsolta, így felettesei nem tudták elérni sem. Aznap csak több mint 3 órás késéssel vette fel a munkát, ezáltal veszélyeztette a munkáltató által ellátandó feladatok megfelelő ellátását. Utóbb nem tudta megmagyarázni a távollétének indokát. Élhetünk-e ebben az esetben Önök szerint azonnali hatályú felmondással?
3. cikk / 15 Munkaviszony létesítése a munkavállalási engedélytől eltérő másik munkáltatónál
Kérdés: Van egy harmadik országból (Macedóniából) származó munkavállalónk, aki a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal által kiállított összevont tartózkodási és munkavállalási engedéllyel rendelkezik. A cégünknél szakértelmet nem kívánó segédmunkára kapta meg a munkavállalási engedélyt három évvel ezelőtt, azonban fodrász szakképesítéssel is rendelkezik, megtanult magyarul, lefordíttatta az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodával a bizonyítványát, és szabadidejében, délutánonként szeretne másodállásban fodrászként dolgozni. Erre milyen lehetősége van?
4. cikk / 15 Munkába járás költségtérítése nem saját gépjármű esetén
Kérdés: Egyik dolgozónk vidékről jár személygépkocsival dolgozni. Csak a saját tulajdonú gépjárműre lehet elszámolni útiköltséget?
5. cikk / 15 Szabadságra jogosító felmentési idő
Kérdés: Az egyik munkavállalónk munkaviszonyát nemrégiben felmondtuk; ez alapján 3 hónap felmentési idő illeti meg. Ez az időtartam szabadságra jogosító időnek számít? A munkavállalónál ez további 8 munkanapot jelent, amit meg kellene váltanunk.
6. cikk / 15 Hallgatók szabadságának kiadása
Kérdés: Társaságunk duális képzés keretében főiskolai, egyetemi tanulmányokat folytató hallgatóknak biztosítja a gyakorlati képzést, a jogszabálynak megfelelően hallgatói munkaszerződéssel létrejött jogviszony keretében. Az egyetem által elfogadott időbeosztás szerint a hallgatóknak a szorgalmi időszakban is van gyakorlati napjuk, hetente 2-3 nap, napi 6 órában, tanévenként összesen 110-119 munkanap. Az Nftv. 44. §-ának (2) bekezdése alapján a hallgatói munkaszerződésre alkalmazni kell az Mt. rendelkezéseit, tehát a szabadság megállapítására és kiadására vonatkozóakat is. Jól gondoljuk, hogy szabadságnapjaik száma – az életkoruk figyelembevételével – évi 20 munkanap, és nincs helye a naptári évben eltöltött gyakorlati napok száma szerinti arányosításnak, vagyis a 20 munkanap szabadságot részükre ki kell adnunk? Másik kérdésünk, hogy szabadság a munkaidő-beosztásuknak megfelelően csak a gyakorlati napokra adható ki, és az egyetemen töltött elméleti képzési napokra nem jár? Vagy az oktatási szünetekre kell biztosítani a szabadságot?
7. cikk / 15 Tanulmányi szerződés alapján teljesítendő támogatás
Kérdés: Felekezetünk az egyházi személyek utánpótlását, nevelését a magánszeméllyel megkötött munkaszerződéssel, valamint annak mellékletét képező tanulmányi szerződéssel kívánja megoldani. A munkaszerződésben a munkabér összegét a minimálbér vagy a garantált bérminimum összegével kell meghatározni? A munkabér számfejtése mely igazolt, fizetett távollét jogcímén történne? A nettó munkabér összegének kifizetése kötelező-e, vagy betudható a képzés költségébe? A munkaszerződésben kötelező-e teljes munkaidőben történő foglalkoztatás kikötése? A tanulmányok folytatására külföldön kerül sor, kérdés, hogy a munkabér mellett kiküldetési költséget, napidíjat is kell-e téríteni?
8. cikk / 15 Egészségügyi alkalmatlanság miatti munkavégzés alóli mentesítés idejére járó díjazás
Kérdés: Munkavállalónk munkavégzés közben rosszul lett, felgyógyulását követően rendkívüli munkaegészségügyi vizsgálatra köteleztük. Az üzemorvos megállapította, hogy a munkaköre betöltésére véglegesen alkalmatlanná vált. A 2056-os esetüket tanulmányoztuk, és úgy döntöttünk, hogy felmondással megszüntetjük a munkavállaló munkaviszonyát egészségügyi alkalmatlanná válása miatt. Az Mt. alapján a dolgozó életkora miatt másmunkakör-felajánlási kötelezettségünk nem állt fent. Az üzemorvosi szakvélemény átvételének napjával a munkavégzési kötelezettség alól felmentettük a munkavállalót. A munkavállalóval a felmondást néhány nappal ezen felmentés után közöltük. Ez a felmentési időszak a két fél közös akaratából történt. Milyen díjazás jár erre az időtartamra? Társaságunk erre a néhány napra távolléti díjat fizetett a munkavállalónak, de véleményünk szerint – a Munkaügyi Levelek 105. számában megjelent 2056-os kérdés válaszának logikája alapján –, mivel munkavégzésre alkalmatlan volt, így díjazás részére nem járt volna.
9. cikk / 15 Igazolatlan távollét tartama nem jogosít szabadságra
Kérdés: Munkavállalónk több hete nem jelent meg munkavégzésre, telefonon, e-mailen, postai és egyéb úton többször próbáltuk felvenni vele a kapcsolatot, sikertelenül. Az álláspontunk szerint az azonnali hatályú felmondást ez megalapozza. Ezen időszak alatt igazolatlan távollétet rögzítettünk számára. A szabadságmegváltást lehet-e ebben az esetben csak arra az időszakra számolni, amikor még munkavégzés volt, vagy kötelező az igazolatlan távolléte idejére is megváltani a felgyülemlett szabadságát?
10. cikk / 15 Egyenlő bér elve – saját munkavállaló és az iskolaszövetkezeti diák esetében
Kérdés: Sérül-e az egyenlő munkáért egyenlő bér elve az alábbi esetben? Egy kiskereskedelmi hálózatnál, szakképesítést nem igénylő munkakör ugyanazon feladatait párhuzamosan több munkavállaló is ellátja. A munkavállalók között saját alkalmazottak és iskolaszövetkezeteken keresztül foglalkoztatott nappali tagozatos diák hallgatók is megtalálhatók. A munkáltató különbséget tehet-e a saját alkalmazottak órabére, illetve az iskolaszövetkezeten keresztül foglalkoztatottak órabére között? Jelen esetben eltérő (nem homogén) munkavállalói csoportokról beszélhetünk? Amennyiben igen, ez alapot ad a munkabérben való különbségtételre?