11 cikk rendezése:
1. cikk / 11 Munkáltatói teendők a próbaidő lejártakor
Kérdés: Olvastam egy cikket, amely arról szólt, hogy a próbaidő eredményes elteltéhez kapcsolódóan nem elegendő erről a munkavállaló munkáltató általi egyoldalú értesítése – egy munkáltatóijogkör-gyakorló által aláírt és a munkavállaló részéről átvett "értesítőlevél" formájában –, hanem a munkaszerződés-módosítás szükséges. Igaz ez?
2. cikk / 11 Munkavállalói azonnali hatályú felmondás egyoldalú munkaszerződés-módosítás miatt
Kérdés: Két hete a munkáltatóm kijelentette, hogy gazdasági ügyintéző helyett pénztárosra kívánja módosítani a munkakörömet, egyúttal az alapbéremet is visszavenné 15 százalékkal. Mindez számomra komoly visszalépést jelentene, ezért nem fogadtam el a módosítást. Mivel a munkáltatóijogkör-gyakorlóm ragaszkodott a módosításhoz, kénytelen voltam azonnali hatályú felmondással megszüntetni a munkaviszonyomat, hiszen a pénztárba osztottak be már előtte való héten is, mely számomra elfogadhatatlan lett volna. Most a munkáltató vezetője azt mondta, hogy a munkaviszonyt csak a felmondási idő letöltése mellett szüntethettem volna meg, és megtagadta a végkielégítés és a felmentési időre járó távolléti díjam kifizetését. Mit tehetnék?
3. cikk / 11 Munkaviszony megszüntetése utasítás megtagadása miatt
Kérdés: 2014-ben határozatlan időre, a cég X. kerületi üzleteit magában foglaló változó munkahelyre kötöttem a munkáltatómmal munkaszerződést. 2015-ben áthelyeztek az egyik üzletből a másikba, amit ekkor az állandó munkavégzés helyeként jelöltek meg. Most ismét áthelyeznének, de nem egyeztem bele, ezért a munkaviszonyomat megszüntetik hó elejétől. Jogos ez?
4. cikk / 11 Munkaszerződés-módosítás elutasításának következményei
Kérdés: 2016. december óta megbízott szakvezetőként dolgozom. Szóban arra kaptam ígéretet, hogy 2017 áprilisában véglegesítenek ebben a munkakörben. Ez sajnos nem történt meg. Most augusztusban a bérpapírom átvételekor azzal szembesültem, hogy a béremet önkényesen módosították. Ezt jeleztem is a HR felé, akik azt mondták, hogy ugyan akartak velem beszélni erről, de végül nem tudtak, mivel szabadságon voltam, illetve a munkaidő-beosztásom miatt sem volt lehetőség rá. Később a HR-osztályon kaptam egy bérajánlatot, bruttó 203 000 forint alapbér lett volna, ami háromhavonta 20 000 forinttal emelkedett volna. Az ajánlatot nem fogadtam el arra hivatkozva, hogy 2016 decembere óta dolgozom ebben a pozícióban, amiért bruttó 350 000 forintot kaptam havonta, és már áprilisban dönteniük kellett volna a véglegesítésemről. Ezenfelül az ajánlott összeg nagyon kevés, különös tekintettel arra, hogy más újonnan felvett munkavállaló bruttó 300 000 forintos alapbért kap. Miután nem írtam alá a munkaszerződés-módosítását, arra kértek, hogy szeptember végéig maradjak ebben a pozícióban, és utána meglátják, hogy tudnak-e foglalkoztatni tovább valamilyen munkakörben. Erre azt válaszoltam, hogy csak aznap vagyok hajlandó abban a munkakörben dolgozni, de másnap már nem töltöm be a pozíciót. Mivel nem volt más választásom, közös megegyezéssel "lefokoztak". Azt hallottam, hogy a HR szerint "bérzsarolással" fenyegetőztem, ami nem igaz, hiszen én csak azt a kérdést tettem fel, hogy miért nem ér annyit a munkám tíz év után, mint egy frissen felvett munkavállalóé. Megszüntethetik a munkaviszonyomat "bérzsarolásra" hivatkozva? Tehetek-e hivatalosan ellene valamit? Ha sor kerül erre, tíz év munkaviszony után jár-e valamilyen végkielégítés, ha vagy a munkáltató, vagy én mondok fel? Munkaügyi bíróságra vihetem-e az esetem, illetve érdemes-e?
5. cikk / 11 Munkaviszony-létesítési feltétel – a leltárfelelősségi megállapodás megkötése
Kérdés: Munkavállaló alkalmazásának feltétele lehet-e a leltárfelelősség vállalása? Amennyiben igen, akkor a munkáltatónak van arra lehetősége, hogy arra hivatkozással szüntesse meg felmondással a munkavállaló munkaviszonyát, hogy az adott munkakört olyan munkavállalóval szándékozik betölteni a továbbiakban, aki a vele meghatározott tartalom szerinti leltárfelelősségi megállapodást köt? Álláspontunk szerint ilyen esetben "minőségi cseréről" lenne szó. Azt is szeretnénk tudni, hogy arra van-e lehetőség, hogy ha egy munkavállaló munkakörét a felek közös megegyezéssel kívánják módosítani, akkor a munkáltató az új munkakör vonatkozásában írja elő feltételként a leltárfelelősség vállalását? Ezen túlmenően abban is kérjük állásfoglalásukat, hogy amennyiben a munkáltató jogszerűen szabhatja feltételként a leltárfelelősség vállalását a jogviszony létesítéséhez, akkor mi a jogi helyzet, ha a munkavállaló a leltárfelelősségi megállapodást az Mt. 184. §-ának (5) bekezdésében foglaltakra hivatkozással, a leltáridőszak utolsó napjára indokolás nélkül írásban felmondja? Ez lehet felmondás jogszerű indoka?
6. cikk / 11 Áttérés három műszakos munkarendre
Kérdés: 2016. január 1-jétől három műszakos munkarend bevezetését tervezzük, jelenleg egy műszakban működünk, de igen sok túlórával. Kell-e ehhez a változtatáshoz a munkaszerződések módosítása? Ez így már megszakítás nélküli munkarendnek minősül? Amennyiben a munkavállaló nem szeretné vállalni az új munkarendet, felmondhat-e erre hivatkozással, akár azonnali hatállyal? Illetve ebben az esetben felmondhat-e a munkáltató? Jár-e ilyenkor végkielégítés?
7. cikk / 11 Elmaradt munkabér érvényesítésére nyitva álló határidő
Kérdés: Cégünk sajnos nyáron nem tudott munkabért fizetni a munkavállalóknak, akik emiatt azonnali hatállyal felmondtak. Most az egyiküktől érkezett egy fizetési felszólítás az elmaradt munkabérre. Álláspontunk szerint viszont, mivel nem indított keresetet a munkaviszony megszüntetését követő harminc napon belül a munkavállaló, így már nem tarthat rá igényt jogszerűen. Helyesen gondoljuk?
8. cikk / 11 Felmondási védelem ikergyermekek esetén
Kérdés: A cégünknél dolgozó egyik kismama 2010. szeptember 25-én szülte meg ikergyermekeit. 2011. március 11-ig szülési szabadságon volt, majd 2011. 03. 12-től fizetés nélküli szabadságon; előbb GYED-ben, majd GYES-ben részesült. Nemrég jelezte, hogy vissza szeretne térni dolgozni. 2013. szeptember 25. után kötelesek vagyunk-e őt visszavenni? Ikrek esetében meddig tart a felmondási védelem? Amennyiben visszavesszük, kötelesek vagyunk-e teljes munkaidőben foglalkoztatni, vagy jogszerűen felkínálhatunk-e számára részmunkaidős munkakört? Jelenleg az ő munkakörét egy korábban ugyanebben a munkakörben dolgozó, szintén GYES-ről visszatért dolgozónk tölti be részmunkaidőben.
9. cikk / 11 Munkakör megszűnése GYES alatt
Kérdés: Az elmúlt évben a cégünknél megszűnt a PR-menedzseri munkakör. A munkavállalónk, aki korábban ezt a munkakört betöltötte, szülési szabadságon, illetve GYES-en volt. A gyermeke most kétéves, és szeretne visszajönni dolgozni. Kötelesek vagyunk-e visszavenni, ha már nincs meg a munkakör, amit korábban betöltött, vagy felmondhatunk neki? Ha kötelesek vagyunk visszavenni, akkor milyen munkakörben alkalmazhatjuk? Ha alacsonyabb munkakörbe vesszük fel, akkor csökkenthető-e a fizetése a korábbihoz képest, mivel az alacsonyabb munkakörben dolgozók sem kapnak olyan magas fizetést, mint a korábbi PR-menedzser?
10. cikk / 11 Foglalkoztatási kötelezettség gyermekgondozási fizetés nélküli szabadság után
Kérdés: Amennyiben egyik, egyszerű betanított munkásként dolgozó munkavállalónk GYES mellett szeretne visszajönni dolgozni, köteles-e a munkáltató foglalkoztatni négy vagy hat órában? Ha nem tud munkát biztosítani neki, állásidőt kell részére fizetni?