16 cikk rendezése:
1. cikk / 16 Munkáltatói kártérítési felelősség – a károsulti elháríthatatlan magatartás értelmezése
Kérdés: Egy munkavállalónk munkahelyi balesetet szenvedett, kártérítést kér. A gép, amin dolgozott, nemrég lett ellátva külön vészleállító rendszerrel (épp egy korábbi baleset miatt), amit manuálisan kell működtetni. Ennek a használatára a munkavállalót a munkavédelmi oktatás keretein belül be is tanították. A munkavédelmi oktatása és a vizsgája is nagyon friss, néhány hete kezdett nálunk, vagyis még csak el sem felejthette, hogyan kell biztonságosan használni a berendezést. Ilyen esetben a munkáltató tud alappal hivatkozni a károsult kizárólagos és elháríthatatlan magatartására?
2. cikk / 16 Munkáltatói felelősség – egy üzleti vacsora "utóhatása"
Kérdés: Távol-keleti partnerünk üzleti vacsorát tartott, amelyen a külföldre kiküldött munkavállalóink is részt vettek, az ottani üzleti szokásoknak megfelelően. Többen már másnap rosszul lettek, kórházba kerültek, és amint jobban lettek, meg is kellett szakítaniuk az utat. Még hetekig nem tudtak munkába állni, súlyos bélrendszeri fertőzés miatt. A betegség miatt most néhányan kártérítési igénnyel fordultak a munkáltatóhoz. Lehet ennek alapja?
3. cikk / 16 Munkavállalói járadékigény – ha már elévült
Kérdés: 20 éven keresztül rokkantsági ellátásban részesültem, mert a munkáltató "egészségrosszabbítást" okozott, amit igazságügyi orvosszakértői vélemény bizonyít, viszont a korábbi pereimben ezt nem vették figyelembe a bíróságok és a Kúria sem. Van-e lehetőségem bírósági úton igényelnem a munkáltatómtól kártérítésként (járadékként) a jelenlegi rokkantsági ellátásom és annak az öregségi nyugdíjnak a különbözetét, amelyet a KSH által megadott átlagkeresetek alapján megkaphattam volna, ha tudok dolgozni?
4. cikk / 16 Munkáltatói kárfelelősség "sorsszerű" megbetegedésért
Kérdés: Van munkáltatói kártérítési felelősség abban az esetben, ha a munkakörbe helyezéskor meglévő betegség odáig súlyosbodott, hogy a munkavállaló a munkakört nem tudja ellátni, és emiatt a munkáltató felmond?
5. cikk / 16 Kártérítés számítási módja
Kérdés: A munkahelyemen az egyik kollégám kölcsönkérte a telefonomat, mivel az övé elromlott, és nem tudott hazaszólni a feleségének, a céges telefonokon pedig tilos a magáncélú beszélgetés. Amikor vissza akarta adni, szerencsétlenül fogtuk, és elejtettük, aminek következtében összetört. A szervizben azt mondták, hogy hatvanezer forintot ért, és negyvenezer forint értékben lehetne eladni törötten. A munkáltató azt mondta, hogy nem kell fizetnie, mivel az eset eleve felerészt az én hibám, ezért harmincezer forintot amúgy is nekem kell viselnem a kárból. Ez valóban így van?
6. cikk / 16 Munkáltatói kárfelelősség elmaradt jövedelemért
Kérdés: A sógorom fizikai munkát végzett egy cégnél. Emelés következtében kialakult egy köldöksérve, valószínűleg meg kell műteni, és azt követően nem tud majd ugyanott dolgozni, ezért a fizetése sem lesz annyi, mint előtte. Jár-e neki valamilyen munkaképtelenségi járadék, vagy el kell fogadnia, hogy kevesebbet kap?
7. cikk / 16 Baleset utáni munkavállalói igények
Kérdés: 60 évesen előrehozott nyugdíjas lettem, de a munkámat folytattam tovább. Több mint 35 éve a nemzetközi árufuvarozásban veszek részt. 2016. I. 20-án rakodás közben megcsúsztam, leestem a platóról. Hívtam a munkáltatómat, elmondtam, hogy nem tudom továbbvinni az árut, mert balesetet szenvedtem. Ott a helyszínen nem kaptam orvosi ellátást, a mellettem rakodó kolléga segített beülni a fülkébe, és vártam a váltótársamat, aki órákkal később érkezett csak meg. Kerülővel hazaszállítottak, mert útközben felvettünk egy új kollégát, akinek azonnal indulnia kellett. A baleseti osztályra nem vittek be, otthon felvittek a harmadik emeletre, és elmentek. Másnap a feleségem mentőt hívott, ami elszállított a baleseti sebészetre. Megállapították, hogy a jobb térdem eltörött, és erős rándulásom van, teljesen begipszelték a lábamat. Még azon a héten felkeresett a munkáltatóm és az irodavezető, elmondtam nekik a történteket. Felajánlották, hogy mivel nem vetne jó fényt a cégre, ha jegyzőkönyvet vennének fel, úgy gondolták, fizetnek mindent utánam, mintha dolgoznék. Mivel régóta ismerjük egymást, rábólintottam. Azt mondták, hogy kiszámolnak egy átlagbért, és azt utalják. Februárban utalták azt az összeget, amiért januárban megdolgoztam, márciusban utaltak 70 000 Ft-ot, áprilisban csak akkor utaltak, amikor telefonáltam, ismét 70 000 Ft-ot. Mivel minden hónap 10-én van fizetés, úgy gondoltam, hogy felkeresem a munkáltatót, hogy a következő fizetésnap előtt tisztázzuk a dolgokat. Sajnos erre nem került sor, mert április 19-én kaptam egy ajánlott levelet, hogy 2016. III. 31-gyel a munkaviszonyomat megszüntették. Másnap bementem a munkaügyi felügyelőségre, és panasz tettem, azóta semmit nem tudok, nem keres senki, pénzt sehonnan nem kapok. Meddig kell még várnom, vagy hova kell mennem? Baleseti jegyzőkönyvet a mai napig nem kaptam. A gyógyulásom sajnos lassú, a mai napig kezelésekre járok.
8. cikk / 16 Ellenőrzési kör – a kolléga által okozott kár megtérítése
Kérdés: Két biztonsági őr között szóváltás történt. Az egyik előkapta a fegyverét, és rálőtt a másikra. Kinek kell a sérült kárát megtéríteni? A munkáltatónak vagy annak a biztonsági őrnek, aki rálőtt a másikra?
9. cikk / 16 Felelősség gázolásos baleset esetén
Kérdés: Mozdonyvezető kollégánk hónapokkal ezelőtt gázolt az egyik szerelvénnyel. Ugyan a vizsgálatok megállapították, hogy nem volt hibás (öngyilkosságról volt szó), de lelkileg rettenetesen összetört, többet képtelen ilyen munkakörben dolgozni. Arra tekintettel, hogy át kell képeznie magát, és újra kell kezdenie a szakmai karrierjét, valamint a pszichológiai megterhelése miatt, kártérítést, illetve sérelemdíjat kér. Hivatkozhatunk arra, hogy a munkáltató nem köteles ezeket megfizetni, mivel a káresemény a munkáltató ellenőrzési körén kívüli volt?
10. cikk / 16 Felelősség a munkahelyre – szabadidős tevékenység során – bevitt dolgokért
Kérdés: Többféle módon támogatjuk a munkavállalóink közösségi szerveződését, így a cégvezetés döntése értelmében lehetőség van arra is, hogy különböző rendezvényeket (pl. vallási összejövetel, filmklub stb.) tartsanak a munkavállalók egyes kijelölt helyiségekben, természetesen csak munkaidőn kívül. Az egyik munkavállalónak egy ilyen rendezvényen ellopták a táskáját. Ilyen esetben munkáltatóként felelősek vagyunk az ehhez hasonló károkért?