Egészségügyi alkalmatlanság megállapításának kérdései

Kérdés: A keresőképtelen munkavállaló táppénzjogosultsága lejárt, és betegségének súlyossága miatt nagy valószínűséggel már nem várható, hogy a háziorvos keresőképessé nyilvánítja a jövőben. Keresőképtelenségére tekintettel a munkáltató foglalkozás-egészségügyi orvosa sem tudja megvizsgálni, alkalmatlannak nyilvánítani munkakörében a munkavállalót, ebből következően a munkáltató számára nincs felmondási ok sem, ami alapján munkáltatói felmondásra kerülhetne sor, álláspontunk szerint. Az ebben a helyzetben lévő keresőképtelen munkavállaló a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak érdekében nyújtott be kérelmet az illetékes járási hivatalhoz. Ennek az eljárásnak a keretében, az ezen szerv által kiállított orvosi vélemény megállapítja a munkavállaló össz-szervezeti egészségkárosodásának és egészségi állapotának százalékos mértékét, valamint a komplex minősítést végző I. fokú szakértői bizottság összefoglaló véleménye is a munkáltató rendelkezésére áll a megváltozott munkaképesség minősítéséről, illetve a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak megállapításához. Ezen dokumentumokra hivatkozással azonban a munkáltató foglalkozás-egészségügyi orvosának véleménye hiányában a munkáltató jogszerűen szüntetheti-e meg egészségügyi alkalmatlanságra történő hivatkozással a munkaviszonyt?
Részlet a válaszából: […] ...indoka határozatlan idejű munkaviszony esetében lehet a munkavállaló képességével (egészségügyi alkalmatlanságával) összefüggő ok [Mt. 66. § (1)-(2) bek.]. A munkavállaló keresőképtelensége tartama alatt mentesül rendelkezésre állási és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Keresőképtelenség – a foglalkoztatási kötelezettség hiánya

Kérdés: Munkavállalónkról kiderült az orvosi alkalmassági vélemény alapján, hogy nem alkalmas arra, hogy a munkakörében foglalkoztassuk tovább. Ezt ő sem vitatta, egyben kérte, hogy az egészségi állapotának megfelelő más munkakörben foglalkoztassuk. Mivel üres állás nem áll rendelkezésre (bár mindent megpróbáltunk ennek érdekében), közös megegyezéssel javasoltuk megszüntetni a munkaviszonyt, de ezt elutasította. Azóta a munkahelyén nem jelent meg, holott ezt nem engedélyeztük a részére. Megítélésünk szerint mindezek alapján a részünkről nem áll fenn a foglalkoztatási kötelezettség, és nem kell számára állásidőre járó díjazást sem fizetnünk. Helyesen járunk-e el ez esetben?
Részlet a válaszából: […] ...munkaszerződés alapján a munkáltató köteles a munkavállalót foglalkoztatni és munkabért fizetni [Mt. 42. § (2) bek. b) pont]. A munkavállalót, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő) –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Munkakör átadása a munkavállaló keresőképtelensége esetén

Kérdés: A munkavállaló a munkáltatóval fennálló munkaviszonyát az Mt. 65. §-ának (1) bekezdése alapján felmondással megszüntette. A munkavállaló felmondási ideje alatt, a munkakörátadást megelőzően keresőképtelenné válik. A keresőképtelenség a munkaviszony megszűnéséig fennáll. Köteles-e a munkavállaló munkakörátadási kötelezettségének a keresőképtelenség fennállása alatt eleget tenni? Felel-e a munkavállaló azért a kárért, amely a munkáltatót azzal összefüggésben éri, hogy a munkavállaló munkakörátadási kötelezettségének a munkaviszony fennállása alatt nem tett eleget? Van-e jelentősége a keresőképtelenség mértékének (pl. annak, hogy a munkavállaló járó- vagy fekvőbeteg-e)?
Részlet a válaszából: […] ...rendben átadni, és a munkáltatóval elszámolni. A munkakörátadás és az elszámolás feltételeit a munkáltató köteles biztosítani [Mt. 80. § (1) bek.]. Elöljáróban, az Mt. 84. §-ának (4) bekezdése szerint a jogellenes munkaviszony-megszüntetés szabályait...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Betegség, baleset sztrájk idején

Kérdés: Társaságunknál a szakszervezet a bértárgyalások meghiúsulása miatt sztrájkot helyezett kilátásba. Hogyan kell kezelni azt a helyzetet, ha a sztrájkoló munkavállaló beteg lesz? E napra betegszabadságot kell neki kiadni, illetve jár a táppénz? Lehet-e üzemi baleset, ha a munkavállaló a sztrájk idején sérül meg a munkahelyen?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége a Sztrájktv. mint munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján szünetel [Mt. 55. § (1) bek. k) pont]. Erre az időre a munkavállalót díjazás nem illeti meg (2/1999. MJE határozat).Az idézett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 14.

Keresőképtelenség a munkaviszony végéig

Kérdés: Jelenleg egy autóalkatrészeket gyártó cégnél dolgozom gyári alkalmazottként. A munkáltatómmal 2017. április 26-án egyéves határozott idejű szerződést kötöttünk. Elég sok kritika ér a főnökeimtől a munkám minőségét illetően, toleranciának még a nyomát sem érzem. Pedig én igyekszem a legjobb tudásom szerint dolgozni, de a folyamatos három műszak, és az ebből következő hatalmas terhelés miatt sajnos néha becsúsznak hibák. Ezért arra gondoltam, hogy 2018. április 26-áig (a határozott idejű szerződésem lejártáig) szeretnék eljönni táppénzre, hogy kivizsgáltassam magam, mert számos egészségügyi problémám van. Megtehetem-e jogi következmény nélkül, hogy három hónapra táppénzre megyek a gyógyulásom érdekében? Ha nem, mit javasolnak megoldásként? Sajnos a közös megegyezésről szó sem lehet, abba nem egyeznek bele a főnökeim, mert munkaerőhiány van. Anyagi helyzetem miatt a hátralévő munkabéremet sem tudom megfizetni nekik.
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló keresőképtelen, mentesül a rendelkezésre állási, illetve munkavégzési kötelezettsége alól [Mt. 55. § (1) bek. a) pont]. A keresőképtelenség megítélése orvosi szakkérdés, ezért annak az eldöntése is, hogy a munkavállaló egészségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Kölcsönvevői feladatok munkaerő-kölcsönzésnél

Kérdés: Cégünk bérmunkaerőt alkalmaz, ahol a bérmunkások vezetője folyamatosan változtatja az emberek státuszát, munkaviszony és alkalmi munkavállaló között. Mennyire kell nekem figyelni, hogy náluk milyen módon vannak bejelentve a munkavállalók, és kell-e figyelnem a dolgozót, hogy épp miért van távol? A betegállományt kell-e figyelnem, mivel hozzám nem kerül a betegállományi papír?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a munkavállaló rendezett munkaviszonyban dolgozzon, írásba foglalt munkaszerződéssel, megfelelő adóhatósági bejelentéssel [Mt. 214. § (1) bek.]. Nincs akadálya, hogy a kölcsönbe adó egyszerűsített foglalkoztatás keretében, alkalmi munkásként szerződtesse...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 15.

Betegszabadság és munkaidő-beosztás

Kérdés: Betegszabadság alatt a munkáltatóm kötelező oktatást írt elő, amin nem jelentem meg, mivel influenzás voltam. Az orvosi igazolás ellenére erre a napra nem számoltak el betegszabadságot, három helyett két nap szerepel a bérlapomon. Megteheti a munkáltató, hogy betegség alatt áthelyezi a munkaidőt későbbi nap(ok)ra?
Részlet a válaszából: […] ...ha a gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merül fel, legalább négy nappal korábban módosíthatja [Mt. 97. § (4)-(5) bek.]. Láthatóan az Ön betegsége miatt a már közölt munkaidő-beosztást nem lehet megváltoztatni, ez ugyanis nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 11.

Munkavállalói felmondás "elfogadása"

Kérdés: Az egyik munkavállalónk már harmadik éve áll az alkalmazásunkban határozatlan idejű munkaviszonyban. Néhány hete sajnálatos módon az egyik gyermeke kórházba került, majd amikor kiderült, hogy a jövőben is állandó kórházi kezelésre szorul, a munkavállaló házastársa bejött a munkahelyre, és átadta a munkavállaló felmondását. Az írásba foglalt felmondás ugyan nem tartalmazott indoklást, de a férj elmondta, hogy mivel a kisgyermek nem maradhat az édesanyja nélkül, a munkavállaló nem lesz képes ellátni a munkaköri feladatait, és azért közli ő a felmondást, mert a feleségét kiírta az orvos, ugyanis állandóan a gyermekük mellett van. A munkáltatói jogkör gyakorlója nem vette át az iratot, gondolkodási időt kért, mert nem akarta ilyen könnyen elengedni a munkavállalót. Kötelesek vagyunk-e elfogadni a munkavállaló felmondását? Ha igen, megkövetelhetjük-e, hogy letöltse a harmincnapos felmondási időt?
Részlet a válaszából: […] ...többek között az a szülő is, aki a 12 évesnél fiatalabb gyermeke kórházi kezelésének időtartama alatt a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményben a gyermeke mellett tartózkodik. Mivel az Mt. értelmében a munkavállaló a keresőképtelensége tartamára mentesül...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 14.

Szabadság kiadása az alkalmatlan munkavállalónak

Kérdés: Táppénzjogosultságom lejárt, de nem vagyok még munkaképes, a munkáltató elküldött az üzemorvoshoz, aki megállapította, hogy nem vagyok alkalmas. Szeretném kiíratni az előző évről megmaradt szabadságot. Ki lehet-e venni, hogy addig is meglegyen a jogviszonyom, ugyanis közben várom a foglalkozási megbetegedésről a határozatot?
Részlet a válaszából: […] ...mentesül a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége teljesítése alól, ám erre az időtartamra munkabér nem illeti meg [Mt. 55. § (1) bek. k) pont]. Bér hiányában járulékot sem fizet, ezért a biztosítási jogviszonya is szünetel. A szabadság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 10.

Felmondási idő alatti mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól

Kérdés: Egyik munkavállalónk beadta a felmondását, egyben kérte, mentesítsük a felmondási idő ledolgozása alól, mert másutt kíván elhelyezkedni. Ugyanakkor keresőképtelen állományban van. Egyelőre nem válaszoltunk kérelmére, mivel keresőképtelen, úgysem kell dolgoznia. Közben megtudtuk, az új munkahelyén már alá is írta a szerződését, amely alapján ott június 1-jével kezdenie kellene, holott ekkor még tartana nálunk a felmondási ideje. Mentesül-e a munkavállaló a felmondási idő ledolgozása alól a fentiek alapján? Milyen szankciókat alkalmazhatunk, ha a munkavállaló nem tölti le a felmondási idejét?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló felmondása esetén a felmondási időt még munkában kell tölteni (Mt. 68-69. §). Ettől a munkáltató eltekinthet, de ehhez kifejezett nyilatkozat szükséges. A "hallgatás – beleegyezés" elv a jogban általában nem érvényesül, önmagában az, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 23.
1
2