Munkavégzési hely megváltoztatása

Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
Részlet a válaszából: […] ...helyen, hanem a munkáltató bármely magyarországi "telephelyén" vagy "fióktelepén" foglalkoztassa a munkavállalót – a munkavállaló új lakóhelyéhez közeli helyen kerüljön alkalmazásra. Megítélésünk szerint, noha a munkaszerződés biztosít lehetőséget a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Távozó intézményvezető és a jogviszonyváltás

Kérdés: Kulturális intézményünk intézményvezetője (magasabb vezető) 2019 áprilisában megszerezte az öregségi nyugdíjra való jogosultságát, azaz nyugdíjasnak minősül, de nem kérelmezte nyugdíjának megállapítását, továbbra is ellátja az intézményvezetői feladatokat. Intézményvezetői megbízása 2022-ben járna le. A Módtv. rendelkezéseinek eleget téve 2020. augusztus 1-jéig tájékoztattuk közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, illetve augusztus 15-ig megküldtük részére a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot.
1. Ha a Módtv. 2. §-ának (5) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonya átalakulás nélkül, a törvény erejénél fogva megszűnik, jogosult lesz-e végkielégítésre?
2. Amennyiben elfogadja az ajánlatot, és a további foglalkoztatására irányuló munkaszerződést 2020. október 31-éig megköti, ugyanakkor 2020. október 31-e előtt kéri a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését, akkor nyolc hónap felmentési időre lesz jogosult. A munkáltató várhatóan a teljes felmentési időre mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentési idő alatt a Kjt. szerint távolléti díjra jogosult. Az átalakulást követően a korábbi közalkalmazotti illetményéhez képest az ajánlat szerint munkabére emelkedni fog. Jól gondoljuk, hogy a felmentési idő alatt október 31-ig a korábbi közalkalmazotti illetményének, míg november 1-je után a megemelt munkabérének megfelelő távolléti díjra lesz jogosult?
3. A munkáltató tervei szerint a kulturális intézmény által ellátott feladatokat 2021. január 1-jétől – az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése alapján – az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság veszi át. Tekintettel arra, hogy az intézményvezető ebben az időpontban már a Kjt. alapján megállapított felmentési idejét tölti (melynek teljes időtartamára mentesítették a munkavégzés alól), az átvevő munkáltatónak kell-e őt az átszállást követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatnia a munkáltató személyében bekövetkezett változásról? Kell-e vele 2021. január 1-jétől új munkaszerződést kötni? Az átszállást követően az ő "helyére" vehet-e át/fel másik munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...napon belül írásban tájékoztatnia a munkáltató személyében bekövetkezett változásról, illetve kell-e vele 2021. január 1-jétől új munkaszerződést kötni? Az Mt. 38. §-ának (1) bekezdése szerint az átvevő munkáltató az átszállást követő tizenöt napon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Munkaidő-átütemezés – segíthet a munkaidőkeret

Kérdés: Valószínűleg április és május hónapban be kell zárnunk az üzemünket, egyáltalán nem lesz munkavégzés. Ugyanakkor a késő tavaszi, nyári időszak a mi tevékenységünkben a csúcsszezon, ezért, ha oldódnak a járványveszély miatti korlátozások, akkor azonnal szeretnénk visszaállni a normális termelésre. Kérdésünk, hogy segíthet-e ebben a helyzet, ha munkaidőkeretet vezetünk be? Van-e akadálya, hogy a munkavállaló akár két hónapig egyetlen órára se legyen beosztva? Kell-e ehhez a munkavállaló beleegyezése? Mi történik, ha a munkavállaló a két nullaórás hónap után felmond?
Részlet a válaszából: […] Ha a munkáltató munkaidőkeretben foglalkoztatja a munkavállalókat, ezzel a kényszerű leállás vagy csökkentett üzemelés idejéről "átcsoportosítja" a munkaidőt egy későbbi időszakra, amikor már vélhetően rendeződik a működés. A munkaidőkeret lényege ugyanis éppen az,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Iskolabezárás – szülői mentesülés vagy részmunkaidő-kikötés

Kérdés: Számos munkavállalónk kisgyermeket nevel, akiket a nevelési, oktatási intézmények bezárása miatt otthon kell felügyelnie. Jogosult-e erre tekintettel igazolt távollétre? Hogyan állapodhatunk meg velük részmunkaidős foglalkoztatásban?
Részlet a válaszából: […] ...célszerű határozott időre megkötni azzal, hogy a veszélyhelyzet elmúltával (vagy más objektív körülmény bekövetkezésével) újra a módosítás előtti feltételekkel folytatódik a munkaviszony.(Kéziratzárás: 2020. 04 ....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Keresőképtelenség a munkaviszony végéig

Kérdés: Jelenleg egy autóalkatrészeket gyártó cégnél dolgozom gyári alkalmazottként. A munkáltatómmal 2017. április 26-án egyéves határozott idejű szerződést kötöttünk. Elég sok kritika ér a főnökeimtől a munkám minőségét illetően, toleranciának még a nyomát sem érzem. Pedig én igyekszem a legjobb tudásom szerint dolgozni, de a folyamatos három műszak, és az ebből következő hatalmas terhelés miatt sajnos néha becsúsznak hibák. Ezért arra gondoltam, hogy 2018. április 26-áig (a határozott idejű szerződésem lejártáig) szeretnék eljönni táppénzre, hogy kivizsgáltassam magam, mert számos egészségügyi problémám van. Megtehetem-e jogi következmény nélkül, hogy három hónapra táppénzre megyek a gyógyulásom érdekében? Ha nem, mit javasolnak megoldásként? Sajnos a közös megegyezésről szó sem lehet, abba nem egyeznek bele a főnökeim, mert munkaerőhiány van. Anyagi helyzetem miatt a hátralévő munkabéremet sem tudom megfizetni nekik.
Részlet a válaszából: […] Ha a munkavállaló keresőképtelen, mentesül a rendelkezésre állási, illetve munkavégzési kötelezettsége alól [Mt. 55. § (1) bek. a) pont]. A keresőképtelenség megítélése orvosi szakkérdés, ezért annak az eldöntése is, hogy a munkavállaló egészségi állapota...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Polgármesterség idejére járó fizetés nélküli szabadság

Kérdés: A munkáltatótól fizetés nélküli szabadságot kért a polgármesterré megválasztott munkavállaló a polgármesteri jogviszony fennállásáig. A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló 1994. évi LXIV. törvény 1. §-ának (4) bekezdése alapján a polgármester kérésére – a megválasztásakor fennálló munkaviszonya, közalkalmazotti jogviszonya szerinti munkáltatója – (...) köteles fizetés nélküli szabadságban részesíteni. A hivatkozott törvényt hatályon kívül helyezte a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 158. §-ának a) pontja, a 2014. évi általános önkormányzati választások napjától, 2014. október 12-től. A Kttv. kiegészült a VII/A. fejezettel, mely tartalmazza a polgármester, alpolgármester foglalkoztatási jogviszonyára vonatkozó különös rendelkezéseket, ám a fizetés nélküli szabadságról nem rendelkezik. Az elsőként hivatkozott törvény alapján 2010-ben tehát nem volt mérlegelési jogköre a munkáltatónak, fizetés nélküli szabadságot kellett engedélyezni a munkavállalónak. A polgármesteri tisztséget betöltő munkavállalót a soron következő önkormányzati választáson, 2014-ben újraválasztották. Újabb kérelem azóta nem érkezett a munkavállalótól. Mivel a fizetés nélküli szabadság iránti kérelmet a polgármesteri jogviszony fennállásáig engedélyezte korábban a munkáltató, tekintettel a megváltozott jogszabályokra, továbbra is köteles a munkáltató fizetés nélküli szabadság biztosítására ebben az újabb polgármesteri ciklusban? Amennyiben nem köteles, és a munkáltató nem is engedélyezné a továbbiakban a fizetés nélküli szabadságot, akkor a munkáltató – az erről szóló tájékoztatás mellett – a munkavégzési kötelezettségének a teljesítésére felszólíthatja-e a munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] 2014. október 12-től valóban nincs hatályban olyan szabály, amely alapján a munkáltatónak kötelező lenne a polgármesteri tisztséget elnyert munkavállaló (közalkalmazott) részére fizetés nélküli szabadságot biztosítani a mandátuma idejére. Ezért a polgármesteri megbízatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Gyermek gondozására biztosított fizetés nélküli szabadság több gyermek után – a munkába történő visszatérés

Kérdés: Egy munkavállalónk több mint 15 éve van a cégnél, amiből csak 4 évet dolgozott, mert négy gyermeket szült, a negyedik most töltötte be a harmadik életévét. A kolléganő főállású anya szeretne lenni gyermeke 8 éves koráig, 2019-ig. Ezért fizetés nélküli szabadságot kért. Mondhatja-e ilyen esetben a munkáltató, hogy nem engedélyezi a fizetés nélküli szabadságot? A problémánk alapvetően az, hogy ha akár most, akár 5 év múlva visszajönne dolgozni, már úgy kiesik a munkából, hogy valószínűleg nem tartana a vezetője rá igényt, és fel kellene neki mondanunk. Hosszú munkaviszonya miatt pedig 5 év múlva még több lenne a felmondási ideje, végkielégítése, ezért több millió Ft-ot kapna munkavégzés nélkül, lényegében azért, mert otthon nevelte a gyermekeit.
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 128. §-a szerint a gyermek után kötelezően biztosítandó fizetés nélküli szabadság a gyermek harmadik életéve betöltéséig jár, a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban. A 130. § alapján pedig, ha gyermekgondozási segélyt (GYES) kap, a gyermek 3-10....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 1.

Könyvtáros-tanár besorolása

Kérdés: 1993-ban végeztem földrajz-könyvtár szakon, 2006 óta dolgozom egy iskolában. A kinevezésemben a munkakör-beosztáshoz "tanító" van írva, de mellette a 2611-es FEOR-kód van megjelölve, ami a "könyvtárost" jelöli. A munkaköri leírásomat 2007-ben kaptam meg, amin "könyvtáros-tanár" szerepel. Teljes állásban a könyvtárban vagyok, nincs mellette órarendi órám. Kérdésem, hogy az illetmény szempontjából pedagógusnak számítok vagy nem? Jár-e nekem a pedagógus I-be sorolás? Jelenleg "pedagógus munkát segítő" besorolásban vagyok, illetményemelést nem kaptam.
Részlet a válaszából: […] ...összesen a 44 beosztás szerinti munkanapot vagy 352 órát nem haladhatja meg. Másfelől a munkaköri leírás tartalma is megváltoztatható, új feladatokkal kiegészíthető, egyes feladatokkal csökkenthető egyoldalúan a munkáltató által. Ugyanakkor mindez – a bírói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 6.

Határozott idejűvé módosított közalkalmazotti jogviszony

Kérdés: Ikrekkel vagyok GYES-en még egy évig (addig kértem fizetés nélküli szabadságot). Eredetileg határozatlan időre foglalkoztatott pedagógus voltam, tavaly azonban a kinevezésem módosításával részmunkaidős lettem, határozott időre foglalkoztatva, mivel akkor átmenetileg visszamentem GYES mellett dolgozni heti 10 órában. A GYES alatt összegyűlt szabadságomat még nem tudtam kivenni. A tanév végén lejárt a határozott idő, amit nyárra nem hosszabbítottak meg, de szeptembertől visszamegyek dolgozni ugyanígy GYES mellett részmunkaidőben, ismét egy tanévre. Úgy tűnik, véglegesen megszűnt a munkaviszonyom a tanév végén, megkaptam a T-kiskönyvem is. Így nem folyamatos a munkaviszonyom a kihagyott nyár miatt, de erről senki sem tájékoztatott. Mit tudok tenni? Mi van a GYES alatt felhalmozott szabadságaimmal? Ki tudom még venni szeptembertől? Az ismételt munkába álláskor hány órában mehetek vissza továbbra is GYES mellett?
Részlet a válaszából: […] ...idő előírására csak közös megegyezéssel, azaz a közalkalmazott bele­egyezésével kerülhetett sor [Kjt. 24. § (2) bekezdése, új Mt. 58. §]. Ezt Ön már nem támadhatja meg bíróság előtt, erre csak 30 nap állt a rendelkezésére a kinevezés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 8.

GYES melletti munkavégzés – kötelező-e a részmunkaidő?

Kérdés: Január 1-jétől változtak a GYES melletti munkavégzés szabályai. Azt tudjuk, hogy kötelesek vagyunk a GYES-t megszakító kismamát visszavenni! De kötelesek vagyunk-e őt heti 30 órában foglalkoztatni, ha a munkaszerződése eredetileg teljes munkaidőre szólt?
Részlet a válaszából: […] ...távmunka).A gyermek egyéves kora után, ha a munkavállaló kéri fizetésnélküli szabadságának megszakítását, a munkáltató őt köteles újrafoglalkoztatni, hiszen a gyermek gondozása, ápolása céljára adott fizetésnélküli szabadság kedvezmény a munkavállaló számára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.
1
2