Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékelnie kell a pedagógus NOKS-os munkavégzése színvonalát, a nyújtott munkateljesítményét, és a pozitív irányú eltérítésre ennek figyelembevételével kerülhet sor.Mivel 2024. január...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Keresetkiegészítés – nem vehető figyelembe az ágazati szakmai illetménypótléknál

Kérdés:

Életpályám utolsó szakaszában lévő pedagógus vagyok, kérésemre igénybe veszem az ún. csökkentett munkaidőt, 50%-os munkaidőben dolgozom, 75% illetményért. Munkáltatóm a 2023. január 1. napjától érvényes kinevezésmódosításom szerint az ágazati szakmai pótlék emelésénél nem számította bele az illetményembe a keresetkiegészítés mértékét, melyet az Nkt. 65. §-ának (5) bekezdése alapján kapok. Meglátásom szerint az ágazati szakmai pótlék kiszámításánál nemcsak az alapbért, hanem a keresetkiegészítéssel növelt illetményem együttes összegének a 32%-át kell figyelembe venni.

Részlet a válaszából: […] ...65. §-ának (1a) bekezdése alapján állapítható meg: A köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Versenytilalmi megállapodás ellenértéke a munkaszerződésben

Kérdés:

Néhány nappal ezelőtt megszűnt az egyik munkavállalónk munkaviszonya. Mivel a munkaszerződésben a munkáltató és a munkavállaló versenytilalmi megállapodást is belefoglalt, felmerült, hogy érvényes lehet-e az olyan megállapodás, amely szerint a munkáltató az ellenértéket a munkavállaló havi munkabérének részeként fizette meg? A megállapodás értelmében ügyeltünk arra, hogy az kifejezetten rögzítse a munkavállalónak havonta járó versenytilalmi ellenérték forintban kifejezett összegét.

Részlet a válaszából: […] ...lenni, hogy a megállapodás milyen mértékben akadályozza a munkavállalót – elsősorban képzettségére és gyakorlatára tekintettel – újabb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésében. Az ellenérték a megállapodás tartamára nem lehet kevesebb, mint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Munkavégzés helye, a bér pénzneme és az adózás

Kérdés: Cégünk egy Magyarországon bejegyzett székhellyel, telephellyel rendelkező korlátolt felelősségű társaság. A rendszergazdánk Svédországban él, onnan dolgozik. A szerverek, laptopok és azokon a szoftverek Magyarországon vannak. Mi számít a munkavégzés helyének? Ott, ahol fizikálisan a munkavállaló van, vagy ahol a feladatot ellátja? Ő nem programozó, aki saját otthonában saját gépén fejleszt, és az eredményt továbbküldi, hanem egy rendszergazda. A Magyarországon lévő gépekbe lép be, távolról itt frissít programokat. A munkabérét euróban szeretnék meghatározni. Ebben az esetben lehetséges? Ez külföldi munkavégzés? Svédországban is dolgozik, ott biztosított. Se személyi jövedelemadót, se járulékot nem vonunk tőle. Ha lehetséges az eurós kifizetés, az milyen árfolyamon számítódik? Az Szja-tv. rendelkezik az átváltási árfolyamról, de mivel nem vonunk személyi jövedelemadót tőle, így nem tudjuk, melyik jogszabály az irányadó. Hogyan számfejtünk, ha nem ad le illetőségi igazolást a kinti biztosítottságáról?
Részlet a válaszából: […] ...másolat szolgál (az ún. illetőségigazolás). Az illetőséget adó­évenként akkor is igazolni kell, ha az illetőség a korábban benyújtott illetőségigazolás óta nem változott. A külföldi illetőségű magánszemély az illetőségigazolást az adóévben történt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 20.

Utasítás megtagadása veszélyes munkafeltételek miatt

Kérdés: A múlt hónapban az egyik kivitelezési helyszínen egy munkavállalónk nem volt hajlandó felvenni a munkát, mert álláspontja szerint az aznapi festési feladatokhoz a létra nem volt biztonságos. Csak akkor kezdett el dolgozni (kb. három órával később), amikor valaki a központi raktárunkból kivitt neki egy másikat. A műszakvezetője utólag megvizsgálta a helyszínen lévő létrát, szerinte nem volt újszerű, de nem is volt vele gond. Valóban megtagadhatja a munkavállaló az utasítást, ha nem érzi biztonságosnak a munkaeszközt? Milyen díjazás jár erre az időre?
Részlet a válaszából: […] A munkavállaló alapvetően köteles követni a munkáltató utasításait, ám az Mt. ismer néhány kivételt. Így a munkavállaló megtagadhatja az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik (pl. az Mt.-be vagy a kollektív szerződésbe)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Többletórák kezelése munkaidőkeretben

Kérdés: A munkáltatónál nem volt írásba foglalt munkaidő-szabályzat. A gyakorlat szerint rugalmas munkaidőben dolgozó munkavállalóknál a munkaközi szünettel együtt ledolgozott 8:20 percen felüli túlmunka hónap végén túlórában került kifizetésre. Tavalyi évben, a járvány időszakában meghosszabbította a munkáltató a kihirdetett 6 havi munkaidőkeretet kétévesre, amely 2021. december 31-én jár le. Ezzel egyidejűleg beszüntette a túlmunka-kifizetéseket. Mivel egy év alatt több munkavállalónál nagymértékben nőtt az úgynevezett "balanszidő", 2021. április 1-jétől kiadott a munkáltató egy munkaidő-szabályzatot, melybe belefoglalta, hogy a rugalmas munkaidőben dolgozó munkavállalóknál a többletidő le nem csúsztatása esetén a keret végén elveszik a többletidő. Valamint azt is szabályozta, hogy csak az minősül túlórának, amit a munkáltató elrendel. Szabályosan járt-e el a munkáltató a munkaidőkeret közben kiadott új munkaidő-szabályzattal, annak ellenére, hogy nem került lezárásra a munkaidőkeret? Valóban nem kell kifizetnie a munkavállalónak a többletidőt (ha a munkáltató nem rendelte el túlóraként) a munkaidőkeret végén, annak ellenére, hogy a munkavállaló sok esetben nem tudja elvégezni a munkáját nyolc óra alatt, a többletidejét pedig nem tudja lecsúsztatni a megnövekedett munkamennyiség miatt?
Részlet a válaszából: […] A törvény szerint rendkívüli munkaidőnek négy típusa van: a munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidőkereten felüli, az elszámolási időszak alkalmazása esetén az ennek alapjául szolgáló heti munkaidőt meghaladó munkaidő, továbbá az ügyelet tartama (Mt. 107.). Ajelen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Munkavállalói felmondás következményei

Kérdés: A munkavállaló munkaviszonya munkavállalói felmondással 2021. március 1. napján szűnik meg, a munkavállaló 2021. január 29. napjától felmondási idejét tölti, a munkavégzés alól nem mentette fel a munkáltató. A munkáltató a munkavállalót munkakörének átadása részeként egy tréning megtartására kérte, melyet utódja részére kellett volna megtartania. A munkavállaló először készségesnek tűnt, írásban visszaigazolta a tréning időpontját és megtartásának a módját. Még aznap azonban egy újabb levelet küldött a felettesének, amelyben a) a tréning megtartását elutasította; b) a további munkavégzést – a felmondási idő tartamára – minden további indok nélkül megtagadta. Erre tekintettel a munkáltató a munkaviszony azonnali hatályú felmondással történő megszüntetéséről, továbbá a munkakör jogellenes átadására tekintettel, a munkavállalói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díj érvényesítéséről döntött. E tényállással összefüggésben a következő kérdésben legyenek szívesek állást foglalni. Amennyiben a munkavállaló a közölt azonnali hatályú felmondás jogellenességének a megállapítása iránt keresetet terjeszt elő, az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés összegét milyen időtartamra érvényesítheti? Ezzel összefüggésben miként kell értelmezni az Mt. 82. §-ának (2) bekezdését?
1. A jognyilatkozat közlésétől az eredeti felmondás szerinti munkaviszony megszűnésének a napjáig, azaz 2021. március 1. napjáig (a munkavállalói oldalon keletkező tényleges kár a le nem töltött felmondási időre járó alapbér összege); vagy
2. a jognyilatkozat közlésétől addig, ameddig újra el nem helyezkedik a munkavállaló (tekintettel arra, hogy a munkaviszony az azonnali hatállyal megszüntető intézkedéssel szűnik meg, ennélfogva a korábbi munkavállalói felmondást tartalmazó jognyilatkozathoz már nem fűződik munkaviszonyt megszüntető joghatás (BH2002. 31.)?
Részlet a válaszából: […] ...együtt azonban nem korlátozható az elmaradt jövedelem jogcímén igényelhető kártérítés arra az időszakra sem, amíg a munkavállaló újra el nem helyezkedik, ugyanis elképzelhető, hogy az új munkaviszonyában például a munkabére alacsonyabb összegű, mint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 9.

Alacsonyabb alapbér a próbaidőre – az egyenlő bánásmód kérdése

Kérdés: Cégünknél ismét munkavállalókat veszünk fel, és természetesen próbaidőt is ki fogunk kötni a munkaszerződésekben. Mivel nem tudjuk előre, hogyan dolgoznak, bele is kell tanulniuk a munkafolyamatokba, ezért nem fognak olyan hatékonysággal dolgozni, ahogyan a többiek. Jogszerűen megtehetjük-e, hogy amíg a próbaidő tart, addig nem fizetünk ugyanannyit nekik, mint a korábban már ugyanazt a munkát ellátó munkavállalóknak?
Részlet a válaszából: […] ...az alapbér, hiszen elképzelhető az is, hogy egy tapasztalt, az adott munkakörben már évtizedek óta dolgozó munkavállalóról van szó, aki új munkaviszonyt létesített az Önök cégénél.(Kéziratzárás: 2020. 07....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 4.

Rendkívüli munkavégzés elszámolása kötetlen munkarendben

Kérdés: A telepen a vezetők kötetlen munkarendben dolgoznak, havi díjas besorolással. A munkaidő-beosztásuk szintén három nap 11 órás munkaidő után három nap pihenőnap következik. Így ők is 15 napot és 165 órát dolgoztak áprilisban. Az április havi kötelező munkaórák száma 160 óra, és két munkaszüneti nap 16 óra, összesen 176 óra. Munkabére 300 000 Ft/hó alapbér esetén: Két munkaszüneti napra: 2 × 300 000/22 = 2 × 13 636 Ft. Ledolgozott 165 óra munkaidőre: 300 000/17 × 165 = 281 250 Ft. Munkaszüneti napon végzett munkára a kötetlen munkarend miatt nem jár pótlék. Munkaidőkereten felüli 5 óra rendkívüli munka 100%-os pótléka 300 000/174 × 5 óra = 8621 Ft. A szabadságot és a betegszabadságot náluk is órában kell nyilvántartani, és 11 órával kiadni a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra?
Részlet a válaszából: […] A munkaidő-beosztás szabályait (munkarend) a munkáltató állapítja meg [Mt. 96. § (1) bek.]. Ennek a jogát a munkáltató – a munkavégzés önálló megszervezésére tekintettel – a munkavállaló számára írásban átengedheti – ez a kötetlen munkarend. A munkarend kötetlen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Kiegyenlítő nap és díjazása

Kérdés: Munkaidőkeret alkalmazása esetén előfordulhat olyan eset, hogy a munkavállaló adott héten a heti pihenőnapjain kívül további napokon sem végez munkát, mert a munkáltató nem osztja be munkavégzésre. Az ilyen napok a köznyelvben "kiegyenlítő napnak" vagy "szabadnapnak" minősülnek. Jár-e, és ha igen, milyen díjazás ezekre a napokra? Hogyan vezethetők le az ilyen napokra irányadó szabályok az Mt. rendelkezéseiből?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidőért járó pótlék szabályaira tekintettel. Ha viszont ennél magasabb összegű munkabérben részesült, a többletet az előlegnyújtásból eredő szabályok szerint a munkáltató levonhatja a munkabérből. Ezt a korrekciót a következő bérkifizetésnél kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.
1
2
3
14