Felmondás telephely lebontása miatt

Kérdés: Az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a felek a munkaszerződést megegyezéssel módosíthatják. A cég telephelyén levő áruház az önkormányzat által lebontásra kerül, ezért az egység megszűnik. Az egységvezető 1979. április 17-én kiállított szakmunkás-bizonyítványa szerint "háztartási felszerelés eladó", továbbá 1988. június 14-én boltvezetői szakvizsgát tett. A munkáltató a működési területén az egyik fióktelepén lévő élelmiszerboltban egységvezetői állást ajánlott fel ugyanazon munkabér fejében a munkavállaló részére. A munkavállaló a felajánlott állást nem fogadja el azzal az indokkal, hogy a szakmája szerint nem élelmiszer-eladó. Kéri, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és fizesse ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban felmerülő járandóságait, így különösen a végkielégítést. A cég az említett helyen foglalkoztatni tudja a munkavállalót vezetői állásban, ugyanazon munkabérért, ezért nem kíván felmondani neki. A munkavállaló a jelenlegi és a felajánlott munkahelyre is csak utazással tud eljutni. Jogszerű-e a munkavállaló kérése a fentiek alapján? Mi a teendő ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés-módosítást neki is alá kell írnia?
Részlet a válaszából: […] ...megfizetésére.Más kérdés, hogy a munkáltató a beleegyezése nélkül nem tudja jogszerűen foglalkoztatni a munkavállalót az új munkahelyen és az új munkakörben. Amíg a munkaszerződés a felek közös akaratával nem kerül módosításra, a munkáltató legfeljebb.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Működési rend átalakításával kapcsolatos munkaidő-szervezés

Kérdés: Cégünk a készenléti jellegű munkakörben havibérrel foglalkoztatott munkavállalóit órabéresíteni szeretné az alábbiak szerint: a jelenlegi havibérüket 174-gyel osztva megállapított órabérrel a beosztás alapján havi óraszámmal teljesített órabérrel lennének kifizetve. Hogyan tudjuk a munkaidejüket helyesen megállapítani, a szerződésüket megírni, ha a munkavállalók megválaszthatják, hogy egy hónapban mennyi munkaórát akarnak dolgozni? A cég célja, hogy se állásidőt, se túlórát ne kelljen fizetni, csak a ledolgozott órára járó alapbért. Ebben az esetben mi lesz a munkaidőkeret, hiszen egyenlőtlen a beosztásuk?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározása során arra kell figyelemmel lenni, hogy a munkarendet a munkáltatónak kell meghatároznia, és a munkaidőt neki kell beosztania [Mt. 96. § (1) bek., 97. § (1) bek.], a kérdésben írt működési modell esetén is. Azt, hogy mennyi legyen az összes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.

Gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint toborzási feladatok elrendelése

Kérdés: Egy szakközépiskolában dolgozom angol nyelvtanári munkakörben. Az igazgatóm megbízott, hogy lássam el a gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő munkakört. Külön díjazást ezért nem kapok. Hiába mondtam, hogy nincs megfelelő végzettségem a feladat ellátásához, az igazgató azt felelte, választhatok, vagy ez, vagy inkább az iskolának toborzókörútra megyek a saját kocsimmal és a saját benzinköltségemre a megyében. Két kiskorú gyermekem van, ez még rosszabb helyzetbe hozna. Mit tehetek ebben a helyzetben?
Részlet a válaszából: […] ...vagy a munkaszerződésében (a továbbiakban: munkaszerződésben) szereplőhöz képest eltérő munkakört jelent, amely ellátása az Mt. 53. §-ának (1) bekezdése alapján a munkáltató egyoldalú utasítására, átmeneti időszakra lehetséges. Az ilyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 20.

Munkaidő mértékének csökkentése munkaszerződés-módosítással

Kérdés: Egy heti 30 órában foglalkoztatott munkavállaló szerződésben előírt munkaidejét heti 20 órára szeretnénk csökkenteni. Ezt az teszi indokolttá, hogy a gyógyszertár gazdasági helyzete lényegesen romlott, kiadásaink nőnek, a bevételünk pedig folyamatosan csökken, tehát csak így tudnánk foglalkoztatni gazdaságosan a személyzetet. A munkaszerződés módosításával a munkaidő csökkentését a munkáltató egyoldalúan megteheti-e?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. alapján a munkaszerződésben a feleknek meg kell állapodniuk a munkavállaló alapbérében és munkakörében [Mt. 45. § (1) bek.]. Az Mt. szerint a munkaviszony – a munkaszerződés eltérő kikötése hiányában – általános teljes napi munkaidőben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 28.

Rendkívüli munkavégzés tiltás ellenére

Kérdés: Az ügyvezetőnk kiadott egy utasítást a rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatban, amelyben meghatározta, hogy a termelési területen kizárólag az üzemvezető vagy a termelési vezető rendelhet el túlórát. Az utasítást minden faliújságon közzétettük a gyártósorok mellett, illetve csoportos szóbeli tájékoztatót is tartottunk róla a műszakoknak, mivel korábban is sok gondunk volt a túlórákkal. Ennek ellenére több munkavállalónk is a beosztás szerinti munkaidőn túl dolgozott, a műszakvezetők kérésére, ami a hónap végével derült ki, a jelenléti ívekről, illetve azok alapján a munkavállalók elmondásából. A dolgozók szeretnék megkapni a túlóradíjat, viszont nem szeretnénk ezt kifizetni nekik, mivel tudták, hogy milyen utasítások vannak érvényben. Ki kell fizetnünk a túlóradíjat?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató érdekét szolgálja, ezért a rendkívüli munkaidőben való munkavégzés ellenértékére jogosult (EBH2006. 1443). Egy újabb, idén született bírói döntés alapján azonban, ha a munkáltató kifejezett utasítást ad arra vonatkozóan, hogy kik jogosultak a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 23.

Pótlékok alapbéresítése a munkaszerződésben

Kérdés: Új munkahelyemen a munkáltatóval 125 000 Ft összegű alapbérben állapodtunk meg. A munkaszerződésbe szeretné beletenni, hogy az alapbérben benne vannak a pótlékok is, ezért pótlékra nem lennék jogosult. Megteheti ezt a munkáltató? Ha igen, nem kellene magasabb bért fizetnie?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. valóban lehetővé teszi, hogy a felek a munkaszerződésben bizonyos bérpótlékokat is magában foglaló alapbért állapítsanak meg [Mt. 145. § (1) bek.]. Ebben az esetben az alapbér magában foglalhatja a vasárnapi pótlékot, a munkaszüneti napra járó pótlékot,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 12.

Alapbér csökkentésének szabályai

Kérdés: A munkabér mértéke munkaidő-csökkentés nélkül csökkenthető-e, ha a cég gazdaságilag olyan rosszul áll, hogy nem áll módjában kifizetni a munkabért, viszont elküldeni sem tudja az embereit, mert a cég működésképtelenné válna?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. akként rendelkezik, hogy a munkaszerződésben a feleknek meg kell állapodniuk a munkavállaló alapbérében és munkakörében [Mt. 45. § (1) bek.]. Tehát a munkaszerződésnek tartalmaznia kell a felek által meghatározott alapbér mértékét, melynek módosításához –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...olyan terület van, ahol az új Mt. szabályai 2013. január 1-jével lépnek hatályba. Ezek a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, a szabadság és a távolléti díj számítása [új Mt. 298. § (2) bek.]. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás alapján a törvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

Munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettség megváltoztatása

Kérdés: Aláírathat-e egy cég több száz emberrel új munkaköri leírást azzal a céllal, hogy kivegye belőle azt a részt, hogy "a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettség: érettségi", és mindezt annak érdekében, hogy ne kelljen a garantált bérminimumot kifizetnie a munkavállalóknak?
Részlet a válaszából: […] ...egy­idejűleg szóban,illetve legkésőbb a munkaszerződés megkötésétől számított harminc napon belülírásban is köteles tájékoztatni [Mt. 76. § (5), (7)-(8) bek.].Amennyiben a munkakör betöltéséhez a munkáltató vagymunkaviszonyra vonatkozó szabály – jogszabály...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Közalkalmazottból kormánytisztviselő – "buktató kérdések"

Kérdés: Május 1-jével az eddig a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónk jogszabály rendelkezésénél fogva beolvadt egy közigazgatási szervbe. Kérdésünk: a közalkalmazott – ideértve különösen a vezetőt, illetve magát az intézményvezetőt – munkaköre hogyan változtatható, különösen annak tükrében, hogy a Ktjv. 6/A. §-a a jogállásváltozás utáni 45. napra írja elő a besorolás elvégzését? Mi a helyzet azokkal, akik összeférhetetlennek bizonyulnak?
Részlet a válaszából: […] ...kiemeli, hogy erre csak a munkakör,feladatkör változatlanul hagyása mellett van lehetőség.A munkakör csak akkor változtatható, ha az újdonsültkormánytisztviselő ahhoz hozzájárult. A besorolásra az illetmény megállapítása- ilyen megállapodás hiányában – az eredeti.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.
1
2