Felmondás telephely lebontása miatt

Kérdés: Az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a felek a munkaszerződést megegyezéssel módosíthatják. A cég telephelyén levő áruház az önkormányzat által lebontásra kerül, ezért az egység megszűnik. Az egységvezető 1979. április 17-én kiállított szakmunkás-bizonyítványa szerint "háztartási felszerelés eladó", továbbá 1988. június 14-én boltvezetői szakvizsgát tett. A munkáltató a működési területén az egyik fióktelepén lévő élelmiszerboltban egységvezetői állást ajánlott fel ugyanazon munkabér fejében a munkavállaló részére. A munkavállaló a felajánlott állást nem fogadja el azzal az indokkal, hogy a szakmája szerint nem élelmiszer-eladó. Kéri, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és fizesse ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban felmerülő járandóságait, így különösen a végkielégítést. A cég az említett helyen foglalkoztatni tudja a munkavállalót vezetői állásban, ugyanazon munkabérért, ezért nem kíván felmondani neki. A munkavállaló a jelenlegi és a felajánlott munkahelyre is csak utazással tud eljutni. Jogszerű-e a munkavállaló kérése a fentiek alapján? Mi a teendő ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés-módosítást neki is alá kell írnia?
Részlet a válaszából: […] ...megfizetésére.Más kérdés, hogy a munkáltató a beleegyezése nélkül nem tudja jogszerűen foglalkoztatni a munkavállalót az új munkahelyen és az új munkakörben. Amíg a munkaszerződés a felek közös akaratával nem kerül módosításra, a munkáltató legfeljebb.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Működési rend átalakításával kapcsolatos munkaidő-szervezés

Kérdés: Cégünk a készenléti jellegű munkakörben havibérrel foglalkoztatott munkavállalóit órabéresíteni szeretné az alábbiak szerint: a jelenlegi havibérüket 174-gyel osztva megállapított órabérrel a beosztás alapján havi óraszámmal teljesített órabérrel lennének kifizetve. Hogyan tudjuk a munkaidejüket helyesen megállapítani, a szerződésüket megírni, ha a munkavállalók megválaszthatják, hogy egy hónapban mennyi munkaórát akarnak dolgozni? A cég célja, hogy se állásidőt, se túlórát ne kelljen fizetni, csak a ledolgozott órára járó alapbért. Ebben az esetben mi lesz a munkaidőkeret, hiszen egyenlőtlen a beosztásuk?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározása során arra kell figyelemmel lenni, hogy a munkarendet a munkáltatónak kell meghatároznia, és a munkaidőt neki kell beosztania [Mt. 96. § (1) bek., 97. § (1) bek.], a kérdésben írt működési modell esetén is. Azt, hogy mennyi legyen az összes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.

Közalkalmazottból kormánytisztviselő – "buktató kérdések"

Kérdés: Május 1-jével az eddig a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónk jogszabály rendelkezésénél fogva beolvadt egy közigazgatási szervbe. Kérdésünk: a közalkalmazott – ideértve különösen a vezetőt, illetve magát az intézményvezetőt – munkaköre hogyan változtatható, különösen annak tükrében, hogy a Ktjv. 6/A. §-a a jogállásváltozás utáni 45. napra írja elő a besorolás elvégzését? Mi a helyzet azokkal, akik összeférhetetlennek bizonyulnak?
Részlet a válaszából: […] ...kiemeli, hogy erre csak a munkakör,feladatkör változatlanul hagyása mellett van lehetőség.A munkakör csak akkor változtatható, ha az újdonsültkormánytisztviselő ahhoz hozzájárult. A besorolásra az illetmény megállapítása- ilyen megállapodás hiányában – az eredeti.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.

Állásidő vagy négynapos munkahét?

Kérdés: Társaságunk beszállító lévén kénytelen igazodni a nagyvállalatok igényéhez. Kérdésem: cégünk, hogy ne kelljen elküldenie a dolgozókat, péntekenként állásidőre küldené az embereket, viszont nem tudja kifizetni erre az időre járó teljes alapmunkabért. Milyen lehetőségek lennének a bér csökkentésére, hogy a munkaszerződést ne kelljen módosítani, mert ez csak az utolsó lépés lenne?
Részlet a válaszából: […] ...(4)bekezdés]. Előrebocsátjuk, hogy a kérdés teljes körű, minden részletrekiterjedő megválaszolása meghaladja a Munkaadói Levelek nyújtotta kereteket,így csak a munkáltató legfőbb – munkaszerződés-módosítást, munkavállalóvaltörténő megállapodást nem igénylő.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 6.

GYES utáni munkába állás

Kérdés: Amióta a GYES mellett is lehet dolgozni, gyakrabban fordul elő, hogy a kismamák idő előtt meg akarják szakítani fizetés nélküli szabadságukat, és visszatérnek korábbi munkakörükbe. A munkáltatónknál kialakult gyakorlat szerint a fizetés nélküli szabadságon lévők pótlására új munkavállalót veszünk fel, határozott időre. Az egyik ilyen helyettes sokkal jobb képességű, mint a helyettesített. Ha az anyuka visszatér a GYES-ről, megszüntethető-e a munkaviszonya rendes felmondással arra hivatkozással, hogy a munkaköre be van töltve, vagy kötelesek vagyunk az eredeti munkakörében továbbfoglalkoztatni? Ha erre nincs mód, mik a munkáltató lehetőségei?
Részlet a válaszából: […] ...eljárva, gazdasági érdekeire figyelemmel a munkáltatómindezt megteheti. Kérdés, hogy szerződésmódosítási kényszer hiányában az újmunkakört a munkavállaló elfogadja-e?Átmeneti megoldásként alkalmazható az átirányítás, az Mt.83/A. §-a alapján a munkáltató.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 19.