Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékelnie kell a pedagógus NOKS-os munkavégzése színvonalát, a nyújtott munkateljesítményét, és a pozitív irányú eltérítésre ennek figyelembevételével kerülhet sor.Mivel 2024. január 1-jén.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint toborzási feladatok elrendelése

Kérdés: Egy szakközépiskolában dolgozom angol nyelvtanári munkakörben. Az igazgatóm megbízott, hogy lássam el a gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő munkakört. Külön díjazást ezért nem kapok. Hiába mondtam, hogy nincs megfelelő végzettségem a feladat ellátásához, az igazgató azt felelte, választhatok, vagy ez, vagy inkább az iskolának toborzókörútra megyek a saját kocsimmal és a saját benzinköltségemre a megyében. Két kiskorú gyermekem van, ez még rosszabb helyzetbe hozna. Mit tehetek ebben a helyzetben?
Részlet a válaszából: […] ...vagy a munkaszerződésében (a továbbiakban: munkaszerződésben) szereplőhöz képest eltérő munkakört jelent, amely ellátása az Mt. 53. §-ának (1) bekezdése alapján a munkáltató egyoldalú utasítására, átmeneti időszakra lehetséges. Az ilyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 20.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...olyan terület van, ahol az új Mt. szabályai 2013. január 1-jével lépnek hatályba. Ezek a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, a szabadság és a távolléti díj számítása [új Mt. 298. § (2) bek.]. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás alapján a törvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

GYES melletti munkavégzés – kötelező-e a részmunkaidő?

Kérdés: Január 1-jétől változtak a GYES melletti munkavégzés szabályai. Azt tudjuk, hogy kötelesek vagyunk a GYES-t megszakító kismamát visszavenni! De kötelesek vagyunk-e őt heti 30 órában foglalkoztatni, ha a munkaszerződése eredetileg teljes munkaidőre szólt?
Részlet a válaszából: […] ...távmunka).A gyermek egyéves kora után, ha a munkavállaló kéri fizetésnélküli szabadságának megszakítását, a munkáltató őt köteles újrafoglalkoztatni, hiszen a gyermek gondozása, ápolása céljára adott fizetésnélküli szabadság kedvezmény a munkavállaló számára,...a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.

Fizetés nélküli szabadság megszakítása – mikor kell visszavenni a munkavállalót?

Kérdés: Munkavállalónknak – figyelemmel arra, hogy külföldi ösztöndíjat nyert el – hat hónapos fizetés nélküli szabadságot engedélyeztünk. A munkavállaló azonban megszakította a külföldi tanulmányait, és a tervezettnél két hónappal korábban hazatért Magyarországra. Emiatt szeretne – a megállapodásunktól eltérően – korábban munkába állni. Ugyanígy, egy kismama az általa előre jelzett időpontnál (a gyermek harmadik évének a betöltését jelölte meg visszatérési időpontként) korábban szeretne visszatérni dolgozni. Mi azonban a két munkavállaló helyettesítésére felvettünk határozott időre két munkavállalót. Nincs jelenleg annyi megrendelésünk, hogy a visszatérők részére munkát tudnánk biztosítani. Kötelesek vagyunk visszavenni őket az eredetileg tervezettnél korábbi időpontban?
Részlet a válaszából: […] ...kíván térni a munkahelyére, a munkáltató köteles visszavenni őt akkoris, ha az általa korábban jelzett időpontnál előbb kíván újra dolgozni. Amunkáltatót ugyanis ebben az esetben terheli a foglalkoztatási kötelezettség[Mt. 102. § (1) bekezdés]. Természetesen.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

"GYES-ről visszatérő munkavállaló" esete a munkaszerződés módosításával

Kérdés: GYES-en lévő anyuka vagyok. Kisfiam születését követően több mint egy évig otthon maradtam, és azt gondoltam, hogy még maradok, ameddig csak lehet, de most úgy alakultak a dolgok, hogy mielőbb szeretnék dolgozni. Amikor a munkahelyemen jeleztem a visszatérésemet, a személyzetis kolléganő arról tájékoztatott, hogy a cégen belüli gyakorlat most az, hogy a GYES-ről visszatérőket úgy veszik vissza, hogy gyermekük hároméves koráig határozott idejű munkaszerződést kötnek velük úgy, hogy mögöttesen a már meglévő határozatlan idejű munkaviszonyuk is fennmarad. Amikor ez a határozott idejű munkaviszony lejár, csak akkor térnek vissza a régi határozatlan idejű munkaszerződéshez. A felajánlott határozott idejű munkaszerződés alapján kevesebb lenne a fizetésem annál, mint amennyit a határozatlan idejű munkaszerződés szerint kaptam. Megcsinálhatja-e ezt a munkáltató? Köteles vagyok-e ebbe belemenni?
Részlet a válaszából: […] ...s minden ottfolytatódik, ahol a felek a szünetelést megelőzően "abbahagyták". Ebbőlkövetkezik az is, hogy ebben az esetben nincsen szükség új munkaszerződésmegkötésére sem. A munkajog általános elveiből levezethetően egyébkéntáltalában nincs lehetőség arra, hogy ugyanazon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. július 21.

GYES után – kell-e módosítani a munkaszerződést?

Kérdés: GYES mellett fizetés nélküli szabadságon vagyok, és vissza szeretnék menni egy év után dolgozni. Munkáltatóm szerint módosítani kell a szerződésemet, mert ez új munkaviszonynak minősül. Valóban így van?
Részlet a válaszából: […] ...törvényben előírt esetet kivéve nincs módosításikötelezettség. Szemben a kérdésben foglaltakkal, a munkavállaló nem létesít újmunkaviszonyt azzal, hogy a fizetés nélküli szabadságról visszamegy dolgozni.Legfeljebb a munkaszerződés módosítására kerülhet sor,.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 9.

GYES utáni munkába állás

Kérdés: Amióta a GYES mellett is lehet dolgozni, gyakrabban fordul elő, hogy a kismamák idő előtt meg akarják szakítani fizetés nélküli szabadságukat, és visszatérnek korábbi munkakörükbe. A munkáltatónknál kialakult gyakorlat szerint a fizetés nélküli szabadságon lévők pótlására új munkavállalót veszünk fel, határozott időre. Az egyik ilyen helyettes sokkal jobb képességű, mint a helyettesített. Ha az anyuka visszatér a GYES-ről, megszüntethető-e a munkaviszonya rendes felmondással arra hivatkozással, hogy a munkaköre be van töltve, vagy kötelesek vagyunk az eredeti munkakörében továbbfoglalkoztatni? Ha erre nincs mód, mik a munkáltató lehetőségei?
Részlet a válaszából: […] ...eljárva, gazdasági érdekeire figyelemmel a munkáltatómindezt megteheti. Kérdés, hogy szerződésmódosítási kényszer hiányában az újmunkakört a munkavállaló elfogadja-e?Átmeneti megoldásként alkalmazható az átirányítás, az Mt.83/A. §-a alapján a munkáltató.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 19.